„Simon mágus (film)” változatai közötti eltérés

Péter az, aki a csodából mutatványt, magából sztárt próbál csinálni. Ez a bibliai utalás gazdagabbá és többrétegűvé teszi ugyan a filmet, de a lényeget nem biztos, hogy itt kell keresni. A lassan zakatoló vonat tempója jellemző lesz az egész filmre. Lassú, meghitt, szinte meditációs nyugalomban zajlanak az események. Az első találkozás az ügy francia képviselőivel, a prefektussal egy könnyed fricskába csap át. Az udvarias megbízók zavarba jönnek a csöppet sem misztikus mágus gyakorlatias készpénzigényen. A „Hogy utazott?” kérdésre még a kamera sem mozdítja meg a „fejét”, hogy megnézze, érkezik-e válasz. Az ügyön egyedül kezd „dolgozni”: ledől aludni a tett színhelyén. Az alvás különös szerephez jut a filmben. Minden esetben a megoldás vagy az átalakulás kapuja. A délutáni napfény hozza az ébredést, s egyben rávilágít a bűntény megoldására. Péter egy éjszakára fogadja be, s később aludni vonul el, hogy felkészüljön a nagy kísérletre, ahol majd szintén csak aludni tér a föld alá. Az önjelölt tanítvány számára is a bódult, alkoholos álom hozza a döntést, hogy felkeresse azt, aki talán majd válaszol mindarra, amire neki nem sikerült választ találnia. Ha megpróbáljuk felidézni a filmben elhangzó párbeszédeket, döbbenten tapasztalhatjuk, hogy egy hosszabb, harmonikus és kétoldalú szöveg sem hangzik el. A főszereplő számára idegen a nyelvi közeg, így a legtöbb párbeszéd egy harmadik személy, a tolmácsnő segítségével történik. Persze igazán fontos ilyenkor sem hangzik el. Nem is hangozhat, hiszen ez érezhetően egy sérült kommunikáció. Zavarba ejtő, olykor komikus jelenetek példázzák ezt a közvetettséget. A kedves Lizácska zavarba jön, mikor Simon bókol neki, vajon mit kéne fordítania? De hasonló a fiatalember zavara is, aki a világ értelméről és egyéb személyes, ám magasröptű kérdésekről kíván társalogni. Hogyan is lehetne ilyen fontos dolgokat másodszájból, készen kapva megérteni? Persze a mágus elutasítása minden kérdést

kizár. Pár őszinte mondat talán csak akkor hangzik el, mikor Liza próbál tanácsot kérni a tudásszomjban úszó fiatalembertől. Furcsamód akkor is értetlenséget érzünk, amikor a konkurens mágusok magyarul beszélnek. Nem értik egymást, mert nem egyfelé tartanak és más a stílusuk. A luxusautóból kitekeredő fej próbál először kapcsolatba lépni a felbukkanó ismerőssel. Egyikőjük egy társadalmi szimbólum kereteibe zárva, a másik szabadon sétálgatva halad. Közöttük világító reklámok, buszmegállók és az a mérföldes hozzáállásbeli különbség, mely bejárhatatlannak látszik. Péter „showman”. Tanul és gyakorol, a produkció sikere a fő cél. Egyre nagyobb, látványosabb és egyedülállóbb mutatványokra készül. Nála a csodák felépítettek, megtervezettek és egy kicsit szánalmasak. Ezzel szemben a másik: tud. A csoda számára nem fáradságos munka, hanem élete része. Nem arra áldozza idejét, hogy csodát hozhasson létre. Csak próbál előre haladni, és közben együtt kell élnie képességeivel. A tudása mélyebbről fakad és nagyobb erővel bír, de nem pazarlódik látványosságokra. Kerüli a felhajtást, hatása pedig gyógyító, megbékítő. Péter tisztában van a különbségekkel, mégis féltve őrzi büszkeségét („Hát én nem ebben utazom.”) Kapva kap a megmérkőzés esélyén, hiszen Simon jelenléte mindenképp erősíti a dicsfényt, ami várhatóan majd ráragyog. Lírai jelzése a különbségnek a két ember monitor-képe. Péter vibrál, sípol és villog, Simon pedig csak áll csendesen, természetesen. Mindkét találkozásuk során Péter fennhangon magyaráz, domborítja teljesítményeit és elismerést próbál kicsikarni. Csak egyszer csillan fel a szeme. Simon segítséget kér tőle, s ő előzékenyen elárulná minden titkát, csakhogy a mester-tanítvány kapcsolat az ő javára szentesüljön. Mélységes csalódásként, szinte sértésként éli meg, hogy a másik „csak” pár francia szót kíván megtanulni. Nem is sejti, hogy a valódi csodát segítené… A lány jelenléte is természetes. Nem kell

 

A lány aztán eltűnik, más dolga van még mindkettőjüknek, de nem veszítjük őt szem elől, jelenléte folyamatos. Aztán az egyik kulcsjelenet következik a kicsiny kávézóban. Beszélgetésük szemkontaktusból, igen-nem válaszokból, egyoldalú fecsegésből és sok-sok félreértésből áll. A lány fiatal és csinos. Szemei és széles mosolyba húzódó szája végtelenül kifejezőek. Ahogy mászkál ő is a városban, kívülállónak, függetlennek érezzük. Egyenrangú társa Simonnak, hiszen ő nem a csodatevőt, hanem a férfit látja benne. Itt fonódik össze a nagy párbaj és a háromnapos felkészülés a következő randevúra. Péter feltámadásról beszél, pedig őt csak a harmadik nap utáni ünneplés élteti. Meg sem hal, csak konzerválja magát egy termo takaró alatt, hogy aztán még nagyobb fényben úszva bújjon elő. Erőfeszítéseket tesz a feltámadás tréning keretein belül. A siker a cél. Simon más, ő unja a felkészülést, nem kér semmiből, csak lefekszik, kabátja gallérját felhúzza, mintha aludni készülne. De nála sokkal több történik. Szüksége van erre az elmerülésre, hogy végképp elbújjon a világ szeme elől, mint csodatevő. Meghal, hogy feltámadhasson egy másik minőségben, a nagyobb, teljesebb csoda reményében. Míg a föld alatt nyugszik, álmot látunk. Simon egy kapu felől jön, majd a lány rohan felé, a távolban fény. A halál kapuját járta meg a szerelemért? A csoda megtörténik, a föld megmozdul. Az igazolást pedig a felragyogó szempár adja, mely többet lát, mint mi. De nekünk elég ez a szempár, ez a mosolyba húzódó száj. A zárás olyan gazdag mondanivalóval bír, mint [[Truffaut]] ifjú szereplőjének kétséges jövőképe egy tekintetbe vésve. De itt a vég mást mond, egy kezdetről beszél, hiszen „Harmadnapra legyőzte a halált./ Et resurrexit tertia die.” ([[Pilinszky János]]: Harmadnapon)