„Tribunus militum” változatai közötti eltérés

a
[[Kr. e. 361]]-ig a hadparancsnok nevezte ki őket, ekkor azonban a népgyűlés magának vindikálta a katonai tribunusok (vagy csak egy részük) megválasztásának jogát. [[Kr. e. 311]]-ben törvényben szabályozták, hogy a négy legio számára 16 katonai tribunust kell választaniuk, ám hogy ez az összes tiszt volt-e, az nem eldönthető. Ezek után jó ideig többnyire a népgyűlések döntöttek a katonai tribunusok (legalábbis többségük) kilétéről. Végül [[Kr. e. 207]]-ben [[Caius Claudius Nero]] és [[Marcus Livius Salinator]] consulok az akkor szolgáló 23 legióból 19 élére maguk nevezték ki a tiszteket, és csak az első négy legio számára választhattak tribunusokat a népgyűlésen. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ez utóbbiak magasabb rangúak voltak a többi hadseregnél szolgáló társaiknál.
 
[[Kr. e. 171]]-ben, amikor [[Perszeusz]] [[makedónia]]i király ellen robbant ki a [[III. makedón háború|háború]], törvényben szabályozták, hogy ebben az évben kizárólag a consulok és [[praetor]]ok döntsenek a tisztek személyéről. Feltehetően a következő évben is így volt, [[Kr. e. 169]]-ben azonban ismét volt a népnek beleszólása az ügybe: a négy tartalékos legio tribunusait ismét ők választották meg. Végül [[Kr. e. 168]]-ban a [[senatus]] határozata értelmében a consulok és a népgyűlés fele-fele arányban gondoskodott a ''tribuni milites'' megválasztásáról, azzal a kikötéssel, hogy [[Lucius Aemilius Paulus Macedonicus|Lucius Aemilius Paulus]] hadvezér maga választhatott közülük makedóniai hadjáratában részt vevő két legiója számára.
 
A későbbi időkben általánossá vált a katonai tribunusok kinevezése, és nem csak a consulok, hanem a [[proconsul]]ok (illetve a mindenkori hadvezérek) részéről. A rang a császárkorban is fennmaradt, és [[Augustus]] idején még találkozunk a népgyűlések - ugyan névleges, de létező - szerepvállalásával megválasztásukban - [[Tiberius]] korától azonban már a császár kiváltsága volt a tisztek kinevezése.