„Ötvösség” változatai közötti eltérés

41 bájt hozzáadva ,  12 évvel ezelőtt
(korr, formázás, linkesítés)
Írott források és falfestmények bizonyítják, hogy arany- és ezüstedények az észak-[[afrika]]i, kelet- és közép-[[ázsia]]i népeknél is nagy számban fordultak elő, sőt amikor az arany bőségben állt rendelkezésre, akkor egyes épületrészeket, falakat, oszlopokat, bútorokat, kocsikat is vékony, kalapált aranylemezekkel vontak be. Időközben az arany nagy értékké vált, s emiatt ezekből szinte semmi nem maradt ránk. Sőt még a [[Görögország|görög]] ötvösségből is szórványos emlékek maradtak meg, holott feljegyzésekből a görög ötvösség számos termékét és ötvösművészét ismerjük. Ránk inkább gyarmati vagy görög-római darabok maradtak. Az aranynak az a bősége, amellyel a [[mükéné]]i királysírokban találkoztunk, s amelynek az ékszerek roppant tömegét köszönhetjük, az már a történelmi Görögországban nem volt meg.
 
A görög kulturális területek különleges helye Mükéné, amelyet már [[Homérosz]] is sokaranyúnak„sokaranyú”nak nevezett,. eztEzt az aranyat [[1876]]-ban kezdte el keresni [[Heinrich Schliemann|Schliemann]] és a felesége, meg a görög kormány képviseletében Sztamakatisz. Öt sírt tártak fel óriási mennyiségű leletanyaggal, fejékek, serlegek, tőrök, melltűk, aranymelldíszek és aranymaszkok kerültek elő,. eE leletek többségét ma megtekinthetjük az [[athén]]i Archeológiai Múzeumban. Láthatjuk, hogy e leletek nemcsak anyagukban értékesek, hanem egyben a korabeli ötvösség remekei is.<ref>Az antik világ i. m. 31.</ref> A görögök a [[Görög-perzsa háborúk|perzsa háború]]kig aranyból csak ékszereket készítettek, edények készítéséhez legfeljebb ezüstöt használtak. A perzsa háborúk gazdag aranyzsákmányából nyert aranyat is főleg csak állami célokra használták, néhány istenszobor megrendelése adott csak munkát az ötvösöknek.
 
A [[róma]]iak ötvösművészete eleinte az [[etruszk]], később a görög formákat utánozta, a fokozódó aranyban való gazdagság és a pompaszeretet azonban egyre inkább súlyosabb aranytárgyak előállítására törekedett, melynek következtében a művészi megmunkálás igénye háttérbe szorult. Olyan nagy volt a szükséglet arany- és ezüstedényekre, hogy azokat gyári úton, Rómában állították elő. A gyárilag előállított edények közt igen igényesen tervezettek is vannak, ezüstedényeket, pld. ivókupákat rendszerint [[dombormű]]szerűen emberi alakokkal díszítenek. LegtöbbA legtöbb gyári készítmény a kedvelt görög formák utánzata, s közepes minőségű a művészi kivitelekivitel tekintetében.
 
A [[bizánc]]i ötvösség formáit a keleti fényűzés és a diadalmaskodó hit adta meg. A [[4. század]]tól kezdve az új Isten [[templom]]ait gazdagon díszítették ötvösművekkel. A falakat, oszlopokat arannyal burkolták. Az uralkodók számos nehéz aranyból vagy ezüstből készített, színpompás zománccal bevont, drágakövekkel vagy niellóval[[nielló]]val díszített [[Kehely|kelyhet]], [[kereszt]]et, [[patena|patenát]], gyertyatartót, keresztelőmedencét[[keresztelő]]medencét és könyvkötést[[könyvkötés]]t ajándékoztak az egyháznak. Hasonló pompával készültek a profán világi edények is, de a nemes anyag megbecsülése miatt a művészi kivitel itt is háttérbe szorult éppen úgy, mint korábban a rómaiaknál. Majd jött a [[képrombolás]] és a [[Törökország|török]] dúlás, amely igen elbánt a mérhetetlen kincsekkel, de még mindig megmaradt annyi a bizánci kultúrából, hogy képet alkothassunk a bizánci ötvösségről. Kivált a [[velence]]ivelencei Szet.Szent Márk templom]] kincsei elsőrendű fontosságú emlékek.
 
Az északi országokban az ötvösséget kizárólag a [[kolostor]]okban művelték. Mind a [[Román stílusromanika|román]]-, mind a [[Gótika|gótikus]] művészet idején az ötvösök fő feladata a templomok díszítése volt, az ötvösművészek is az [[egyház]]iak közül kerültek ki. Ebből a korból is kevés emlék maradt ránk (Tassilo-kehely, Arnulf-oltár, Párizsban a St. Germain des Pres templom gótikus ereklyetartója, [[rajna]]i templomok kincsei). Az alakos díszek a bizánci formavilágból származnak, a kehelytartókonkehelytartók a román építészeti formavilágból merítik motívumaikat. A korai munkák színezettek, a későbbieken már érvényesül a tiszta fémfelület is.
 
[[Franciaország]]ban már a [[11. század]]ban is találunk a zárdák falain kívül is ötvösművészeti alkotásokat. Az egyházi művészet a sant-denisi Suger ([[1120]]-[[1150|50]]) [[apát]] nevéhez kötődik, míg [[Itália|Itáliában]]ban a Monte Cassino-i Desiderius apát készítette a templomok számára az ötvösmunkákat bizánci stílusban. A gótikus stílus fellendülése nagy hatással van az ötvösművészetre is az Itáliától északra eső területeken. A templomi tárgyakon kívül a világi jellegű nemesfémtárgyakat is elborítják a gazdag gótikus motívumok. A gótikus korszakból kevesebb világi mű maradt fenn, mint egyházi. A megmaradt világi darabok közt legtöbb a sótartó, a nagyméretű asztali dísz (állat-, szörnyalakok, hajók vagy épületek). Ivóedénynek ezüstbefoglaltezüstbe foglalt [[elefántcsont]]agyarakat használtak, vagy ennek formájára ezüstből készítették az egész ivóedényt. Közben a gótikus stílus korszakában maga az ötvösművészet is sokat változott, háttérbe szorul a zománc, a fém a maga mivoltában érvényesül, felületét véséssel díszítik, kialakítva így a felületen egy mély domborművet[[dombormű]]vet. Közben az olaszok előszeretettel készítettek nemesfémekből szobrokat és alakos domborműveket, amelyek már a nagyművészet körébe tartoznak.
 
== Használati dísztárgyak története napjainkig ==