„Ptolemaiosz világtérképe” változatai közötti eltérés

[[Kép:PtolemyWorldMap.jpg|thumb|300px|[[Ptolemaiosz Klaudiosz]] világtérképe, rekonstrukció ''Geographia'' című könyve (kb. [[150]]) alapján, ahol „Sinae” ([[Kína]]) a szélső jobboldali részen látható, a túlméretezett „Taprobane” ([[Srí Lanka]] szigete mögött,) és a „Aurea Chersonesus” (Dél-Ázsiai félsziget.).]][[Kép:PtomelyAsiaDetail.jpg|thumb|300px| Kelet-Ázsia és Dél-kelet-Ázsia a ptolemaioszi világtérképen.[[Gangesz]]i öböl ([[Bay of Bengal]]) balra, Dél-Kelet-Ázsiai félsziget középen, [[Dél-Kínai tenger]] jobbra, „Sinae”-val (Kínával).]]

'''Ptolemaiosz világtérképe''' az ókorban ismert világ térképe, melyet a [[Ptolemaiosz Klaudiosz]] fennmaradt könyve, a ''Geographia'' alapján állítottak össze. A könyv valamikor [[150]] körül keletkezett. Bár az eredeti térkép soha nem került elő, a ''Geographia'' részletes leírást tartalmaz az addig feltérképezett területekről, az „Óvilágról”, így a könyv leírásait követve újra lehetett a térképet szerkeszteni. Az eredeti kézirat körülbelül [[1300]]-ban került elő. A kézirat legfontosabb hozzájárulása a kartográfiához az égi jelek alapján való hosszúsági és szélességi koordináták bevezetése. Amikor a ''Geographiát'' görögből latinra fordították és a tizenötödik század elején bevezették Nyugat-Európában, a globális koordináták használata forradalmasította az addigi európai térképészetet, ugyanakkor számos tudományos felfedezés alapjául is szolgált.

<ref>Jernalderen, Turistforeningen for Danmark, Årbog 1961, redigeret af Kristjan Bure, 1961.</ref>

 

 

Ptolemaiosz Geográfiájában - mely a Kr. u. 100 körül élt Türoszi Marinus adatain alapszik - találunk olyan népneveket, melyek a magyar nép előtörténete szempontjából is jelentőséggel bírhatnak: a III. könyv 5., és az V. könyv 9. fejezet (Európa Nyolcadik Térképe) foglalkozik Európai Szármáciával, melynek területén szerepelnek a következő népnevek: ''Alauni'' (Európai Szármácia több pontját lakták), ''Chuni'' (a Basternok és a Roxolánok között a Borüszthenész folyónál, a régi szkíta vidéken), ''Avarini'' (a Visztula forrásvidékén), ''Savari'' (a Borusci néppel a Ripaeos-hegyekig laknak), ''Suardeni'' (a Don-könyöktől északra), ''Materi'' (a Volga-könyöknél laknak, a Suardeni szomszédságában; utóbbi két név az V. könyv 9. fejezet 16 és 17. részében szerepel). Vagyis az alán, hun, avar (?), szavárd vagy szabir (a Savari vonatkozhat a Szeverján szláv törzsre is), és nagy valószínűséggel a magyar népnevek. Eszerint a honfoglalás előtti magyarságot alkotó népelemek, illetve egy részük, lényegében már Ptolemaiosz korában, a Kr. u. 2. század közepe táján Európai Szármácia területén élt, azaz a magyar krónikák, Anonymus és Kézai Meótisza nagyjából egy reális történeti, őstörténeti adat a magyarság "őshazájáról" (további kutatás tárgya, hogy népeink kialakulásának első helyszíne nagy valószínűséggel Belső- és Közép-Ázsia volt). Felmerül ílymódon a lehetőség, hogy annak fényében, miszerint az 5-10. századi bizánci, szír és más írók a hun-szabirok, szabir-magyarok törzsszövetségét egy nagyon erős katonai tényezőnek tartották, nem kellene-e feltételezni, hogy a korábbi, és mindmáig ismeretlen eredetű szauromata/szarmata népnévben a szabir/szavárd-magyar törzsszövetség legkorábbi emléke rejlik.

Középkori Ptolemaiosz-térképek is föltüntetik a fenti népcsoportok elhelyezkedését, így pl. a Martin Waldseemüller-féle világtérkép (1507).

 

 

 

 

<references/>