„Rövidszőrű német vizsla” változatai közötti eltérés

kialakítandó [[kutya]] jó csapázó legyen. Az egyik legnagyobb tenyésztő a [[Hannover]]-házból való Solms Bauenfels Albrecht [[herceg]] volt. 1870 táján ő tette azt a kijelentést, hogy a formának követnie kell a funkciót. A tenyésztők egyre inkább a könyebbkönnyebb, mozgékonyabb egyedeket kedvelték, ezért a fajta gyorsaságának növelésére, a jobb szimat eléréséhez, valamint az elegánsabb külső kialakítására, [[pointer]] vérét is felhasználták. Így a század végére kialakult az ónémet vizslából a könnyebb, de szívósabb, rövidszőrű német vizsla, mely egyesíti magában a mezei és erdei munkára egyaránt alkalmas mindenes [[vizsla]] követelményeit. Temperamentuma és vadászstílusa a legmesszebbmenőkig megfelel a [[német vadászfelfogás]]nak, könnyen idomítható és a vasfegyelemre alapozott [[német idomítási módszer]]t is jól bírja.

Arányos a testtel, száraz, inkább könnyű, mint nehéz. A koponyatető aránylag széles és boltozott, az arcoriiarcorri hajlat nem túl kifejezett. Az orrtükör sötétbarna, minél nagyobb annál jobb. A világos vagy hússzínű orrtükör nem kívánatos, csak az egész világos színű példányoknál elfogadott. A fej jellegzetessége a nemesen ívelt kosorr. Ez kanoknál kifejezettebb, mint a szukáknál. Az egyenes orrhát nem hiba, de nem jellemző a fajtára. Az ajkak nem túl nagyok, jól zárnak. A logó, nyáladzó ajkak hibának számítanak. A szemek középnagyok, nem dülledtek, de nem is mélyen ülők, a lehető legsötétebb barnák. A sárga, ún. „ragadozómadár-szemek” nem kívánatosak. A fülek magasan és széles alapokon tűzöttek, apró rövid szőrrel borítottak anélkül, hogy ráncokat vetnének, a fejhez simulnak. A fülek vége enyhén lekerekített, a csúcsa a szájzug körülig lóg.