„Ettore Scola” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő hozzáadása: la:Hector Scola |
|||
4. sor:
Ettore Scola 18 éves korában ment [[Róma|Rómába]], hogy [[jog]]ot tanuljon az egyetemen. Újságíróként és karikaturistaként kezdett dolgozni, többek között a ''Marc’ Aurelio'' nevű lapnál, ahol [[Federico Fellini]] is ténykedett. [[1952 a filmművészetben|1952]]-ben részt vett [[Domenico Paolella]] ''Canzoni di mezzo secolo'' című filmje forgatókönyvének megírásában, s innentől kezdve folyamatosan foglalkoztatták mint társ-forgatókönyvírót. A maguk idejében sikeres, de filmtörténeti szempontból javarészt nem túl jelentős alkotások megírásában vett részt. Paolella mellett például [[Mario Mattoli]], [[Steno]], [[Bruno Paolinelli]], [[Mauro Bolognini]] és [[Antonio Pietrangeli]] filmesítették meg a szkriptjeit olyan népszerű sztárok közreműködésével, mint [[Alberto Sordi]], [[Sophia Loren]], [[Ugo Tognazzi]], [[Giulietta Masina]], [[Vittorio De Sica]], [[Nino Manfredi]], [[Sandra Milo]] és mások. [[1964 a filmművészetben|1964]]-ben ''Beszéljünk a nőkről!'' címmel megrendezte első filmjét, mely rövid történetekből áll. Valamennyi epizód főszerepét [[Vittorio Gassman]] játszotta, a pellengérre állított hölgyeket pedig olyan színésznők formálták meg, mint [[Giovanna Ralli]], [[Antonella Lualdi]] és [[Sylva Koscina]]. A ''[[Belfegor a pokolból]]'' ([[1966 a filmművészetben|1966]]) főszerepét ugyancsak Gassman alakította, [[Claudine Auger]], [[Mickey Rooney]] és [[Gabriele Ferzetti]] társaságában. A mulatságos komédiában Belzebub azzal bízza meg Belfegort és cimboráját, Adramaleket, hogy tíz nap alatt szítsanak háborút [[Firenze]] és Róma között, hogy minél több lélek kerüljön a [[Pokol|pokolba]]. Az ördögi terv megvalósításához éppen a [[pápa (egyházfő)|pápa]] házasodni készülő fia tűnik a legmegfelelőbb eszköznek. Alberto Sordi, Nino Manfredi és [[Bernard Blier]] komédiáznak a ''Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat?'' ([[1968 a filmművészetben|1968]]) című vígjátékban, amelyben egy sikeres, de kissé zűrös életű üzletembernek kapóra jön, hogy felesége és sógornője unszolására [[Afrika|Afrikába]] utazzon felkutatni rég nem látott barátját. Persze a feladat nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Scola korai filmjei szép sikert arattak (Magyarországon is), és jó iskolát jelentettek a rendező számára, mivel megtanulta a szórakoztatás, a nevettetés fortélyait. Már forgatókönyvíróként is célkitűzése volt, hogy meg tudja nevettetni a közönséget, mert szerinte az a film, amin nevetni is lehet, sokkal emberibb, ezáltal mélyebben megérinti a nézőt. A humor éppen ezért szinte mindegyik alkotásában jelen van, a társadalmi háttér, a drámai körítés azonban csak az [[1970-es évek]]től kezdve vált erőteljesebbé a filmjeiben.
A ''[[Féltékenységi dráma]]'' ([[1970 a filmművészetben|1970]]) az akkori jelenben játszódó tragikus szerelmiháromszög-történet [[Monica Vitti]], [[Marcello Mastroianni]] és [[Giancarlo Giannini]] főszereplésével. Két évtizede [[Egyesült Államok|Amerikában]] él ''Az örök vesztes, Rocco Papaleo'' ([[1971 a filmművészetben|1971]]) [[Szicília|szicíliai]] származású főszereplője – szintén Mastroianni alakítja –, akinek élete ugyan mit sem változott az eltelt évek alatt, naivitását azonban a nehézségek ellenére sem veszítette el. Aktuális társadalmi problémákat feszegetett a ''Fiatváros alattvalói'' ([[1973 a filmművészetben|1973]]), melynek főszereplői a munkanélküliség elől Dél-Olaszországból északra költöznek, ahol azonban egyáltalán nem fogadják őket tárt karokkal, és a beilleszkedés nehézségeivel kell szembenézniük. Scola egyik példaképének, Vittorio De Sicának ajánlotta a ''[[Mennyire szerettük egymást!]]'' ([[1974 a filmművészetben|1974]]) című filmjét, amely a felszabadulástól a [[terrorizmus]] időszakáig követi nyomon különböző társadalmi rétegekhez tartozó szereplői sorsát. A főszerepeket Nino Manfredi, Vittorio Gassman, [[Stefania Sandrelli]], Giovanna Ralli és [[Stefano Satta Flores]] játszották, de – önmagukat alakítva – a filmben felbukkant Mastroianni és Federico Fellini is. Nagy szakmai és közönségsiker volt a ''[[Csúfak és gonoszak]]'' ([[1976 a filmművészetben|1976]]) című fergeteges szatíra, amely Róma nyomornegyedében játszódik, részben amatőr szereplők közreműködésével. A főszerepben Nino Manfredi nyújtott parádés alakítást. Scola e filmhez barátja és kollégája, [[Pier Paolo Pasolini]] korai alkotásaiból és aktuális médiahírekből merített ihletet, két kisebb szerepet pedig Pasolini felfedezettjeire, [[Franco Merli]]re és Ettore Garofolóra osztott. A [[fasizmus]] idején játszódó kamaradráma az ''[[Egy különleges nap]]'' ([[1977 a filmművészetben|1977]]), Sophia Loren és Marcello Mastroianni jutalomjátéka. [[1938]]. [[május 8]]-án [[Adolf Hitler]] látogatást tett [[Benito Mussolini|Mussolininél]], s az eseményre százezrével özönlött az olasz főváros népe. Egy belvárosi házban azonban otthon maradt két ember: a házasságába belefáradt sokgyermekes Antonietta és a deportálása előtt álló [[homoszexualitás|homoszexuális]] rádióbemondó, Gabriele. Kettőjük egymásra találását ábrázolja a film megindítóan, de minden hamis érzelgősségtől mentesen. ''[[A terasz]]'' ([[1980 a filmművészetben|1980]]) bizonyos értelemben a ''Mennyire szerettük egymást!'' folytatásának tekinthető. A film kicsit gunyoros körképet ad arról, hogy mivé is lettek az [[1950-es évek|1950-es]]
Furcsa szerelmi háromszöget ábrázol a [[XIX. század]]ban játszódó ''[[Szerelmi szenvedély]]'' ([[1981 a filmművészetben|1981]]) című dráma, melyben a délceg katonatisztet ([[Bernard Giraudeau]]) egy csúnyácska teremtés (Valeria D’Obici) hódítja el szépséges kedvesétől ([[Laura Antonelli]]). Kicsit talán meglepő, de a film ötletéből néhány évvel később [[musical]] is született ''Passion'' (Szenvedély) címmel [[Stephen Sondheim]] és [[James Lapine]] jóvoltából. A nagy [[francia forradalom]] idején, [[1971]]-ben játszódik ''[[A postakocsi]]'' ([[1982 a filmművészetben|1982]]) című történelmi dráma, elsőosztályú szereposztással: Marcello Mastroianni, [[Jean-Louis Barrault]], [[Hanna Schygulla]], [[Harvey Keitel]], [[Jean-Claude Brialy]] és [[Laura Betti]]. [[XVI. Lajos francia király]] családjával együtt szökést kísérel meg [[Párizs]]ból. Ugyanazon a napon egy másik hintó is útnak indul [[Varennes]] irányába, és a különböző társadalmi osztályhoz tartozó utasok a múlt, a jelen és a jövő eltérő felfogását képviselik. A [[XX. század]]i francia történelem 50 évét meséli el szöveg nélkül, kizárólag a kép és a tánc segítségével ''[[A bál (film)|A bál]]'' ([[1983 a filmművészetben|1983]]) című film, melyet a párizsi Theatre du Campagnol egyik előadása ihletett. (A film alapján viszont magyar színházi előadás született.) A közreműködő 24 színész 140 különféle szerepet játszik el. A zenét a világhírű [[Vladimir Cosma]] komponálta. ''[[A család (film)|A család]]'' ([[1987 a filmművészetben|1987]]) – ahogyan a címe is sejteti – egy család történetét meséli el három generáción keresztül, 8 évtizedet felölelve. A cselekménynek csupán egyetlen helyszíne van, egy lakás, melynek lakóit és vendégeit olyan kiváló művészek keltik életre, mint Vittorio Gassman, Stefania Sandrelli, [[Fanny Ardant]], [[Philippe Noiret]] és [[Ottavia Piccolo]]. Scola alkotását a következő évben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó [[Oscar-díj a legjobb idegen nyelvű filmnek|Oscar-díj]]ra jelölték. A ''Fracassa kapitány utazása'' ([[1990 a filmművészetben|1990]]) [[Théophile Gautier]] sokszor megfilmesített regényének talán legemlékezetesebb mozgóképes feldolgozása [[Vincent Perez]], [[Emmanuelle Béart]], [[Massimo Troisi]] és [[Ornella Muti]] főszereplésével. Az 1970-es évek Scola-filmjeinek hangvételét idézi a ''Mario, Maria és Mario'' ([[1993 a filmművészetben|1993]]) című alkotás, mely egy szerelmi háromszög történetén keresztül mutatja be azt a válsághelyzetet, melyet a [[berlini fal]] leomlása és az azt követő változások okoztak az Olasz Kommunista Párton belül. Alberto Sordi utolsó nagy alakítása volt Bartoloni úr szerepe az ''Egy szegény fiú regénye'' ([[1995 a filmművészetben|1995]]) című drámában, melyben az általa játszott idős férfi összebarátkozik fiatal és munkanélküli szomszédjával, akinek megdöbbentő ajánlatot tesz: minden megtakarított pénzét a fiatalembernek adja, ha segít megszabadítani őt zsörtölődő és iszákos feleségétől. Scola kedvenc színészei – Gassman, Sandrelli, Ardant és Giannini – játszanak ''A vacsora'' ([[1998 a filmművészetben|1998]]) című filmben, amely az [[1990-es évek]] végén játszódik, s egy kis olasz vendéglő tulajdonosainak és vendégeinek életébe, titkaiba nyújt bepillantást. A ''Római emberek'' ([[2003 a filmművészetben|2003]]) a Mester legelső filmjéhez hasonlóan apró történetek füzére az új évezred római polgárairól, hol vidám, hol melankolikus, hol pedig szívfacsaró hangvételben.
==Játékfilmjei (mint rendező)==
| |||