„Rendszeres hangmegfelelések törvénye” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Forrásművek: + külső hivatkozások (angol--német)
SamatBot (vitalap | szerkesztései)
a kozmetikai javítások
10. sor:
Jones bepillantása az alapnyelv gondolatának kieszelése felé vezető út első lépése volt; azt is felismerte, hogy a nyelveket családokba lehet rendezni (egy alapnyelv számos leszármazott nyelvre bomlott fel, és ezek közül néhány még továbbiakra).
 
Tehát a rendszeres hangmegfelelések törvényét alkalmazó eljárás célja nem más volt, mint az [[indoeurópai alapnyelv]] – amelyet a már említett Jones is feltételezett – helyreállítása. Az indoeurópai nyelvek kapcsolatait tudományos szakszerűséggel legelőször a német nyelvész, [[Franz Bopp]] vizsgálta 1816-ban. Ugyan nem tett próbálkozást az alapnyelv rekonstruálására, megkísérelte bebizonyítani, hogy a [[görög nyelv|görög]], a [[latin nyelv|latin]] és a [[szanszkrit nyelv|szanszkrit]] egymással rokon – érvei szerint azért, mert hasonló szerkezettel és közös szókicsi elemekkel is rendelkeznek.
 
A szintén német [[Friedrich Schlegel]] 1808-ban megállapította, hogy fontos az összehasonlított nyelvek ''lehető legrégebbi'' bizonyosan ismert alakját alkalmazni kapcsolataik meghatározására. Tíz esztendővel később, 1818-ban, a dán [[Rasmus Christian Rask]] leírta a szabályos hangváltozások alapelvét, amikor a [[germán nyelvek]] bizonyos szavainak latin és görög megfelelőit vizsgálta. Mint nem egy a korábbi kutatók közül, szintén német volt [[Jacob Grimm]] is – akit inkább meséíről ismernek –, aki a ''Deutsche Grammatik'' (Német nyelvtan) című művében már a korszerű eljáráshoz igen hasonlatos úton próbálta demonstrálni azt, hogy a germán nyelvek egy alapnyelvből fejlődtek ki.