„Földváry Károly” változatai közötti eltérés

'''Földváry Károly''' ([[Gyergyószentmiklós]], [[1809]]. [[november 26]]. – [[Cegléd]], [[1883]]. [[december 14]].) honvédezredes, az olaszországi magyar légió parancsnoka.

 

A Földváry család földvári ágából származott, amely 1646-ban kapott nemességet.

Földváry Károly [[himlő]] következtében még fiatal korában elvesztette egyik szemét. A [[szeged]]i katonai nevelőintézetben végzett tanulmányok után 1827 és 1833 között császári 62. majd a 41. gyalogezredben szolgált, ahonnan hadnagyként szerelt le. 1848-ig [[Nyárandrásfalva|Nyárandrásfalván]] gazdálkodott feleségével. <!--Felesége, egy Turi Biri nevű asszony iszonyú zsarnok volt. A szabadságharc kitörésekor Károly úgy döntött, hogy inkább elmegy katonának. (Hát így születnek kérem a katonahősök…) -->

1848 nyarán jelentkezett a szegedi 3. honvédzászlóaljba – a később híressé vált fehér tollas zászlóaljba – és ennek főhadnagyaként a [[bánság]]i szerb felkelők ellen harcolt. Szeptembertől százados, december 12-étől őrnagy és egy önkéntes egység parancsnoka volt [[Damjanich János|Damjanich]] hadosztályában. 1849 februárjától [[Klapka György|Klapka]] I. hadtestében volt zászlóaljparancsnok. Március 28-án ismét visszakerült eredeti egységéhez, a 3. honvédzászlóalj parancsnoka lett. A tavaszi hadjáratban két kiemelkedő haditett is fűződik a nevéhez. Az [[április 4]]-ei a [[tápióbicskei ütközet]]ben alakulata és a 9. kassai [[vörössipkások|vörössipkás]] zászlóalj az ő vezetésével tört át a [[Tápió]] hídján, ezzel döntő fordulatot adva a csatának. Április 6-án ezért alezredessé léptették elő és megkapta a [[Magyar Katonai Érdemrend]] III. osztályát. Az 1849. [[április 10]]-ei [[váci ütközet]]ben Damjanich hadtestének szintén egy hídon – egy a Gombás-patakon átvezető kőhídon – kellett áttörnie.

 

A sikeres áttörés itt is Földváry Károly bátorságának volt köszönhető, ezért május 17-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát is. A [[tavaszi hadjárat]] további csatáiban dandárparancsnokként, a nyári hadjáratban június 20-tól a III. hadtest egyik gyalogoshadosztályának parancsnokaként vett részt. Augusztus 4-én lett ezredes. Ott volt a [[világosi fegyverletétel]]nél, az [[arad]]i hadbíróság november 5-én halálra ítélte. November 16-án változtatták ítéletét tizennyolc évi várfogságra. 1850-ben – a szabadságharc előtt kilépett császári tisztekre vonatkozó – amnesztia értelmében kegyelmet kapott. A [[székelyföld]]i<!--Makk-May féle --> függetlenségi szervezkedésben való részvételéért 1852-ben ismét letartóztatták. Kiszabadulását követően 1857-ben emigrált. 1862-67 között az olaszországi magyar légió parancsnoka volt. A [[kiegyezés]] után hazatért.