„Statiszta” változatai közötti eltérés

egy bájt hozzáadva ,  13 évvel ezelőtt
a
betű
a
a (betű)
'''A statiszta a filmforgatásokon, a [[film]]ekben''', a [[videoklipek]]ben és tévéjátékokban (miképp a [[színház]]ban is) – olyan mellékszereplő, akinek általában elmondandó szövege nincs. Néma szereplő. Többnyire csak egy-két jelenetben fordul elő.
 
A eladatafeladata többnyire csak az, hogy növelje a szereplő személyek számát olyan jelenetekben, ahol sok emberre, „tömegre” van szükség (innen eredezthető az elnevezés is). A klasszikus [[színmű]]vek címlapján, a szereplők felsorolása után, mint ''népség, katonaság'' szerepeltek, jelezve azt, hogy néma szereplők is (gyakran nem kis számban) előfordulnak még a színpadon.
 
A statiszta általában nem professzionális – tehát nem színész, táncos stb. – és nem is közszereplő; tulajdonképpen bárki lehet, aki megfelel a rendező által a statisztafelhívásban támasztott követelményeknek. Előfordulhat az is, hogy statiszták nem kifejezetten tömeg alakításához kellenek, hanem csupán el kell sétálniuk a háttérben egy jelenet forgatása közben (innen az [[angol nyelv]]ű elnevezés: ''walk-on man)'', vagy például videoklip forgatásánál táncolni kell a háttérben.