„Szuper Károly” változatai közötti eltérés

Önkényesen átírtam Kiskun-Halas-ra + kisebb változtatások
a (Robot: Dátumozás (l. WP:FORMA))
(Önkényesen átírtam Kiskun-Halas-ra + kisebb változtatások)
'''Szuper Károly''' ([[Kiskunhalas|Halas]], [[1821]]. [[május 28]]. – [[Budapest]], [[1892]]. [[november 30]].) színész, [[Petőfi Sándor]] egykori színigazgatója.
 
==Élete==
Apja városi tanácsos és birtokos volt, aki igyekezett vele a gazdászatot megkedveltetni. Szuper a (kiskun)halasi református főgimnáziumban tanult és már tanuló korában műkedvelői előadásokat rendezett. [[1837]] februárjában [[Debrecen]]be ment, ahol diák bátyja kiséretében szorgalmasan látogatta a színházat. [[1838]]. ősszelőszén Pestre vitte atyja a szinészet tanulmányozása végett. 1838. karácsony előtti vasárnap Halason lépett fel először mint műkedvelő, a Fekete Gábor színtársulatánál az igazgató ''Sobri'' című színművében egy haramia szerepében. [[1839]]. január 12-én [[Szabadka|Szabadkán]] ugyanazon társulatnál, már mint szerződött tag lépett fel [[Szigligeti Ede]] Dienes című drámájában, és már a következő évben a társulat első rendű tagja volt. Petőfi [[1842]]. november 10-én lépett fel [[Székesfehérvár]]on először az ő ajánlatára Szabó társulatánál; azontúl is együtt maradt Petőfi Szuperrel 1843. márciusig [[Kecskemét]]en. Az 50-es évek elején Szőllősy Mihály társigazgatóval maga állt a színtársulat élére és vezette azt csaknem haláláig. Utolsó éveiben a Nemzeti Színház pénztárnoka volt.
 
== Munkája ==