Wikipédia

„Pierre de Decker” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Syp (vitalap | szerkesztései)
járőrök
89 988 szerkesztés
Nincs szerkesztési összefoglaló
26. sor:
| aláírás =
| lábjegyzet =}}
 
'''Pierre Jacques François (Pieter) De Decker''' ([[1801]]. [[január 25]]. - [[1891]]. [[január 25]].) belga politikus és államférfi volt, [[Belgium]] [[Belgium miniszterelnökeinek listája|miniszterelnöke]] [[1855]] és [[1857]] között.
 
36 ⟶ 35 sor:
 
=== Politikai pályafutása ===
Túl fiatal volt ahhoz, hogy a [[belga szabadságharc]]ban tevékenyen részt vegyen, de [[1838]]-[[1839]]-ben már Kelet-Flandria tartományi gyűlésének tagjává választották. [[1839]] és [[1866]] között [[Termonde]] választókerület katolikus párti képviselője a belga képviselőházban, amelynek titkára volt [[1841]] és [[1844]] között. Részt vett a költségvetési ([[1842]]-[[1843]], [[1845]]) és a kereskedelmi bizottság ([[1843]]-[[1844]]) munkájában. Politikai nézeteit tekintve moderált, nem híve a pártharcoknak a katolikusok és a liberálisok között. Egyaránt bírálta az ultramontán katolikusokat és az extrém liberálisokat az ''L'esprit de parti et l'esprit national'' (1852) c. kiadványában. Az 1830-as évektől kezdve került kapcsolatba a flamand nemzeti mozgalommal barátain, Jan-Frans Willems és Jules de Saint-Genois keresztül. A ''Willemsfonds'' tagjaként hitt abban, hogy a flamand nép a belga "nemzeti„nemzeti identitás"identitás” jelentős része.
 
A de Brouckère kormány lemondása [[1855]]. [[március 4]]-én komoly politikai válságot idézett elő, mivel egyik pártnak sem volt többsége a parlamentben. A király, I. Lipót előbb a liberális politikusokat, Delfosse-t és Tesch-t kérte fel kormányalakításra, majd a katolikus [[Barthélémy de Theux de Meylandt|de Theux]]-t, de mindannyian visszaadták a megbízást. De Decker, Lipót és a két párt mérsékelt erőinek támogatásával 1855. március 30-án alakította meg kormányát, amelyben ugyan a mérsékelt katolikusok vannak többségben, de a liberálisok támogatásán múlik a túlélése.
44 ⟶ 43 sor:
A kormány első nehéz helyzetét a Franciaországhoz fűződő kapcsolatok adják, amelyek a [[III. Napóleon]]-t támadó belga napilapok miatt megromlottak. [[Alphonse Nothomb]] igazságügyminiszter végül 1856. március 14-én megoldja a helyzetet, de előtte még a francia külügyminiszter azzal vádolta meg a belga kormányt, hogy nyíltan a császárt támadókat támogatják. A belga újságok viszont arról cikkeznek, hogy a kormány, a nagyhatalmak nyomásának engedve, a szabadságjogok megnyirbálására készül. Végül valóban ez történt és a belga büntetőtörvénykönyv szigorúbb büntetéseket helyezett kilátásba a külföldi államfőket támadó sajtó ellen.
 
A másik probléma a nyelvi kérdés: a flamand értelmiség nagy reményeket fűzött a flamand nyelv egyenjogúsításához de Decker kormányra kerülésekor, de hónapokig semmi nem történt. Végül létrehozta a ''Vlaemsche Commissie''-t, amelynek javaslatokat kellett kidolgozni a flamand irodalom és nyelv támogatása érdekében. A "panaszbizottság"ként„panaszbizottság”ként ismert testület - amelynek tagjai között volt [[Hendrik Conscience]] és [[Jan-Baptist David]] flamand radikálisok - végül radikális javaslattal állt elő: a kormánynak be kell vezetni a kétnyelvűséget [[Flandria]] területén. A javaslat annyira radikális volt, hogy a kormány nem is próbálta a parlament elé terjeszteni és a belügyminiszter elásta a bizottság jelentését, mivel hivatalosan az egynyelvű (francia) Belgium mellett álltak ki. A jelentés követeléseit később a flamand nemzeti mozgalom karolta fel.
 
Vallási fronton a Laurent-Brasseur-ügy okozott problémát a kormánynak: a genti egyetem két professzora a katolikus dogmát támadta, az egyik írásaiban, a másik a katedrán. Az ultramontán sajtó természetesen azonnal elítélte a "diákjaik„diákjaik hitét semmibe vevő tanárokat"tanárokat”, mire a de Deckernek hivatalos közleményben, hogy megnyugtassa a genti egyetemre beiratkozott diákok családját, elítélte a két tanár viselkedését, de nem volt hajlandó korlátozni a szólásszabadságukat. Gent püspöke, Monsignor Delebecque azonban nem volt elégedett a kompromisszumos megoldással és az egyetem mellett a püspökséghez tartozó összes iskolára nézve kötelező cenzúrát rendelt el. Példáját hamarosan követte a brugge-i püspök is és támogatta [[XI. Pius pápa]]. I. Lipót, aki "túl„túl félénknek"félénknek” tartotta de Decker reagálását, végül Sterckx bíboros közbenjárásvalközbenjárásával győzte meg, hogy ne mondjon le pozíciójáról. Az ügy megosztotta a katolikus pártot és egyesítette a liberális ellenzéket. A kormánynak végül utasítani kellett az összes állami egyetemet, hogy a professzorok írásaikban és az előadások során nem támadhatják az katolikus hit alaptételeit, viszont felhívta a Vatikánt is, hogy fékezze meg az erőszakos püspököket. Azonban Róma kitartott az ultramontán frakció mellett és ez a kormány meggyengülésével járt: 1856 novemberében egy parlamenti vita során az ellenzéki politikus Frère-Orban azt követelte, hogy kérjen bocsánatot pártja szélsőségeseinek viselkedéséért.
 
Az 1857. október 27-én tartott választások végül a katolikus párt vereségével zárultak és de Decker minisztertársaival együtt, I. Lipót akarata ellenére, lemondott és a liberálisok nekiláthattak a politika és vallás szétválasztásának (a katolikus pártiak legnagyobb elkeseredésére). De Decker azt tervezte, hogy visszavonult a politikai élettől, de még egyszer indult az 1864-es választásokon, azonban 1866-ban végleg lemondott mandátumáról.
52 ⟶ 51 sor:
1859-1860 körül kezdett foglalkozni az üzleti életel és hamarosan vezető pozíciót tölt be számos vállalatban és pénzintézetben: a ''Banque Hypothécaire Belge'' igazgatója (1860-1861), a ''Banque de Crédit Foncier et Industriel'' igazgatótanácsának tagja (1863-1869), a ''Sachsische Hypotekenbank'' (1864) és az ''International Land Credit Company Limited'' (1864-1869) elnöke. Politika pályafutása alatt szerzett hírneve révén hamarosan befektetők tömegei bízzák pénzüket ezekre a vállalatokra, de üzlettársa, ''André Langrand-Dumonceau'' hitellevelek ezreit bocsátja ki és kétes befektetésre fordította a cégek tőkéjét. De Decker túl későn eszmélt és amikor Langrand cserben hagyja, több ezer tönkrement befektető és több, mint 60 millió belga frank adósság maradt hátra. Hogy jóhiszeműségét bizonyítsa, de Decker a felszámolók rendelkezésére bocsátja magánvagyona nagyobb részét, és 636 000 frankot veszít. Megvádolják, hogy meghamisította a cégek éves jelentését és 51 alkalommal kihallgatja a rendőrség, mielőtt a brabanti tartományi bíróság elé kerül az ügy 1877 augusztusában. 1878. június 24-én meghozott döntésében viszont a bíróság elismerte, hogy az akkor érvényes belga jogszabályok értemlében a cégek pénzügyi helyzetének leplezése nem bűncselekmény, ezért felmentik.
 
Időközben, 1871. október 11-én II. Lipót belga király kinevezte Limburg tartomány kormányzójának, de a sajtó azonnal támadta de Deckert és kinevezését. 1871. november 11-én emiatt bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen, majd kilenc napon át utcai tüntetésekre kerül sor a brüsszeli királyi palota előtt. November 25-én de Decker lemond a kormányzói posztról és teljesen visszavonul a politikai élettől. 1878-ban ismét felajánlják neki Termonde képviselői helyét, de visszautasította, idejét családjának és irásainakírásainak szenteli.
 
===A de Decker-kormány tagjai===
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Pierre_de_Decker”