„Gál Sándor (tábornok)” változatai közötti eltérés

'''Gál Sándor''', '''Gaál Sándor''' ([[Csíkszentgyörgy]], [[1817]]. [[szeptember 21.]]. – [[Olaszország]], Nuterina, [[1871]]. [[június 17.]].) honvéd tábornok.

Az [[1848]]. [[március 15.|március 15-e]]-eii [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|forradalom]] után a magyar fővárosba utazott és felajánlotta szolgálatait az új magyar kormánynak. Megírta „''A Pest városi nemzeti őrsereg ideiglenes oktatás-, gyakorlat- és szolgálati szabályzata''” című munkáját, mely áprilisban nyomtatásban meg is jelent. Részt vett a nemzetőrség szervezésében, májustól az [[Országos Nemzetőrségi Haditanács]] gyalogsági osztályán segédtisztként szolgált. Számos szabályzatot írt a nemzetőrség és később a honvédség számára. Részt vett a magyar honvédség működési alapelveinek és szervezeti felépítésének kidolgozásában.

Még az unió szentesítése előtt [[Batthyány Lajos]] [[Klapka György|Klapka Györggyel]] és [[Hajnik Károly|Hajnik Károllyal]] együtt őt küldte [[Erdély]]be, hogy a székely haderőt magyar kormány mellett mozgósítsa. Augusztustól főhadnagyként az erdélyi honvéd zászlóaljak egyik szervezője volt, majd a felállított székely haderő vezérkari főnöke lett. Miután [[Puchner Antal]] erdélyi főhadparancsnok felmondta az engedelmességet a magyar kormánynak és kiszorította a magyar csapatokat Erdélyből, a székely haderő [[Háromszék]]re szorult vissza. Gál a háromszéki harcokban a székely csapatok szervezője és parancsnoka volt. A Székelyföld felszabadítása után, 1849 januárjában [[Bem József|Bem]] ezredessé léptette elő és a székely haderő további szervezésével bízta meg. [[február 4.|Február 4]]-én]] támadás érte a [[Brassó]]t előzőleg megszálló cári különítmény részéről és a Szászhermánynál vívott ütközetben vereséget szenvedett.

Márciusig egy tízezer főből álló reguláris hadtestet állított fel és a nyári hadjáratban ennek a székelyföldi hadosztálynak nevezett alakulat parancsnokaként vett részt. [[június 19.|Június 19]]-én]] és [[június 20.|20]]-án súlyos harcokat vívott a [[Tömösi-szoros]]nál. [[Alekszandr Nyikolajevics Lüders|Lüders]], az erdélyi cári haderő parancsnoka nem ismerte fel a Székelyföld katonai jelentőségét ezért csak egy kilencezer fős egységet indított útnak, ő maga pedig [[Nagyszeben]] felé támadott. Gál székely hadosztálya [[július 2]].|július 2-án]] a [[Kökös]] és [[Uzon]] között megtámadta a [[Székelyföld]] biztosítására hátramaradt<!--//Hasford//--> cári csapatokat. Ebben az ütközetben esett el a székely hadosztály tüzérségi parancsnoka, [[Gábor Áron]]. A kökös-uzoni ütközet hírére Lüders seregével visszafordult és benyomult a Székelyföldre. Sepsiszentgyörgy mellett, a [[július 5]].|július 5-én]] vívott nyergestetői ütközetben a cári lovasságnak sikerült átkarolnia a magyar csapatok jobb szárnyát és Gál Sándor székely hadosztálya Csíkszeredára vonult vissza.

Július közepén az odaérkező Bemmel együtt ellentámadást indított és július 23-án Sepsiszentgyörgy mellett sikeres ütközetet vívott [[Eduard Clamm-Gallas]] altábornagy tizenötezer fős császári hadtestével. Az osztrák-orosz csapatok általános támadása után, augusztus 1-jén a kászonújfalui ütközetben döntő vereséget szenvedett Clamm-Gallas hadtestétől. A vereséggel a Székelyföld teljes egészében az ellenség kezére került. Maradék seregével [[Kolozsvár]]on csatlakozott [[Kazinczy Lajos|Kazinczy]] ezredes csapataihoz. [[július 29.|Július 29]]-én]] előléptették tábornokká, de erről csak az emigrációban értesült. [[augusztus 17.|Augusztus 17]]-én]] Sárvásár közelében sikeres elhárító ütközetet vívott [[Karl Freiherr von Urban|Urban]] ezredes csapataival. Kazinczy [[augusztus 24.|augusztus 24-e]]-eii zsibói fegyverletétele után egy ideig a [[Szatmárnémeti|Szatmár]] környéki mocsárvilágban bujkált, majd 1850 tavaszán sikerült külföldre szöknie.