A '''második Wekerle-kormány''' [[1906]]. [[április 8.|április 8-ától]]-tól [[1910]]. [[január 17]]-ig volt hivatalban. A [[Szabadelvű Párt]], mely jogelődét, a [[Deák-párt]]ot is tekintve a [[kiegyezés]] óta az összes orsszággyűlési választást megnyerte, az [[1905-ös választások]]on történelmi vereséget szenvedett. A győztes, a [[kiegyezés|67-es elveket és eredményeket]] többségében élesen elvető, [[Ausztria]] és [[Magyarország]] között csak a [[perszonálunió]]t fenntartani hajlandó, a választásokra egységbe tömörült ellenzéki pártok, az ún. [[Koalíció (1905)|Koalíció]] komolyan fenyegetett az [[Osztrák-Magyar Monarchia]] szétesésével.
[[1905]]. [[június 18]].|június 18-án]] [[Ferenc József]], a birodalom széthullásától tartva, a választási eredményeket negligálva a hozzá és a [[dualizmus]] rendszeréhez hű báró [[Fejérváry Géza]] táborszernagyot, a magyar királyi darabont testőrség kapitányát nevezte ki miniszterelnökké, átmeneti jelleggel. A parlamenten kívüliekből szervezett „[[darabontkormány]]” gyakorlatilag közutálatnak örvendett, az ellenzék által szervezett „nemzeti ellenállás” pedig cselekvésképtelenné tette. Az ekkor tetőpontjára hágó [[1905-ös magyarországi belpolitikai válság|1905-ös belpolitikai válság]]ot végül az udvarral kötött titkos paktum oldotta fel, melyben a győztes ellenzék gyakorlatilag a programját volt kénytelen feladni, valamint elfogadni [[Wekerle Sándor]]t miniszterelnöknek.
Az újonnan kinevezett kormány az [[1906-os választások]]on megerősítést nyert. A Koalíció belső ellentétei, programjának kényszerű feladása, valamint sorozatos hibái pozícióiban szinte a kezdetektől fogva olyannyira meggyengítették, hogy sem az önálló [[Magyar Nemzeti Bank]] felállítását, sem más, a paktumban nem szereplő, tehát az udvar által nem „tiltott” célkitűzéseit sem sikerült elérnie.
