Márkus- és batizfalvi báró '''Máriássy János''' ([[Igló]], [[1822]]. [[június 23.]]. – [[Budapest]], [[1905]]. [[január 24]].) honvédezredes, a magyar királyi honvédség altábornagya.
[[Kép:Máriássy János.jpg|bélyegkép|balra|200px|Egyike [[Berzsenyi Lénárd]] olmützi börtönben készített rajzainak]]
1840-ben lépett a császári hadsereg 60. (Wasa) gyalogezredébe hadapródként. 1842-től a magyar királyi [[nemesi testőrség]]ben szolgált, majd 1847-től a 2. (Sándor) gyalogezred főhadnagya lett. [[1848]] júniusában került át a honvédség állományába, először főhadnagyként az 5., majd századosként a 2. zászlóaljba. Részt vett az 1848. nyári délvidéki harcokban.
Augusztus végén őrnaggyá léptették elő és a tiszántúli önkéntes mozgó nemzetőrség [[arad]]i táborának parancsnokává nevezték ki. Az [[október 3.|október 3-a]]-aii királyi manifesztumot követően az aradi vár kétezer fős őrsége Johann Berger altábornagy vezetésével átállt a császáriak oldalára és az aradi nemzetőr tábor ostromló haddá alakult át. Az alezredessé előléptetett Máriássy parancsnoksága alatt álló, mintegy ötezer fős magyar sereg október végére teljes ostromzár alá vette a várat. A császári hadvezetés a vár élelmiszerrel és lőszerrel való ellátása céljából [[Temesvár]]ról egy különítményt indított útnak, amely [[november 14]].|november 14-én]] [[Lippa|Lippánál]] összecsapott Máriássy egyik dandárával. Az ütközet magyar vereséggel végződött és a császári dandárnak sikerült a szállítmányt bejuttatni a várba. [[december 3.|December 3]]-án]] a magyar csapatok éjszakai támadást indítottak a vár ellen, de jelentős veszteségeket szenvedtek és a várat nem sikerült bevenni. [[december 14.|December 14]]-én]] egy császári hadoszlop ismét feltörte az ostromzárat és a védőket hónapokra elegendő készlettel látta el. Máriássyt ekkor felmentették beosztásából. Utóda [[Gaál Miklós]] honvéd ezredes lett.
{{clear}}
[[Kép:Czillich Dobay Máriássy.jpg|bélyegkép|240px|Czillich Ede, Dobay József és Máriássy János arcképe a Vasárnapi Újságban (1869)]]
1849 januárjától hadosztályparancsnok lett [[Klapka György]] parancsnoksága alatt újjászervezett felső-tiszai hadseregben. Egységével [[február 24]].|február 24-én]] [[Pétervására]] mellett rajtaütütt [[Franz Schlik|Schlik]] egyik egységén, amely jelentős veszteséget szenvedett. A [[Kápolnai csata|kápolnai csatában]] az ő csapatai védték [[Kápolna (település)|Kápolnát]], míg [[február 27]].|február 27-én]] a [[Franz Wyss]] vezette császári csapatok visszavonulásra nem kényszerítették. A [[tavaszi hadjárat]] alatt betegszabadságon volt, az I. hadtestbe beosztott hadosztályának parancsnokságát [[Buda ostroma (1849)|Buda ostroma]] alatt vette át ismét. Döntő szerepet játszott a vár [[május 21.|május 21-e]]-eii bevételében. Csapatai élén ő tört be először a várba a [[Krisztinaváros]] felöli oldalon. Jutalmul ezredessé léptették elő és megkapta a [[Magyar Katonai Érdemrend]] III. osztályát. Részt vett a [[Vág]] melletti harcokban, majd a [[második komáromi csata|második komáromi]] és a [[váci csata|váci]] csatában. Az [[augusztus 2.|augusztus 2-a]]-aii [[debreceni ütközet]]ben csapataival ő fedezte a magyar sereg visszavonulását. [[augusztus 10.|Augusztus 10]]-én]] ismét Franz Schlik altábornagy csapataival harcolt a [[németság]]-[[újsági]] ütközetben.
A fegyverletétel után Aradon előbb halálra ítélték. Az ítéletet [[Julius Jacob von Haynau|Haynau]] tizennyolc év várfogságra változtatta. Aradon, majd [[Olmütz]]ben raboskodott. [[1856]]-ban kapott kegyelmet. 1861-ben az iglói kerület országgyűlési képviselője lett. [[1869]]-ben az újonnan alakult magyar királyi honvédségben ezredesi rangot kapott és a [[kassa]]i honvédkerület parancsnokává nevezték ki. 1871-ben vezérőrnaggyá, 1879-ben altábornaggyá léptették elő. 1887-ben vonult nyugalomba. 1888-ban bárói címet kapott és a főrendiház tagja lett. Az 1890-es évek elején megírta emlékiratait ''Visszaemlékezések az 1848-49. évi szabadságharc alatt végzett szolgálataimra'' címmel.
