„Kiss Bálint (festő)” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
DorganBot (vitalap | szerkesztései)
a képlinkek javítása, magyarítása
AsgardBot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: dátumlinkek javítása
1. sor:
[[Kép:Kiss Önarckép.jpg|bélyegkép|220px|[[Önarckép]]]]
[[Kép:Kiss Jablonczai búcsúja.jpg|bélyegkép|220px|''Jablonczay Pethes János búcsúja leányától a leopoldvári börtönben 1674-ben'']]
'''Kiss Bálint''' ([[Szentes]], [[1802]]. [[december 29.]]. – [[Pest]], [[1868]]. [[január 27]].) festőművész, [[id. Kiss Bálint]] református lelkész, néprajzkutató, egyházi író fia.
 
Alsóbb iskoláit [[Debrecen]]ben végezte, majd 1827-ben, [[Bécs]]ben a képzőművészeti akadémia hallgatója lett, ahol közeli barátságba került [[Barabás Miklós]]sal. 1830-ban Szentesen telepedett le, ahol arcképfestésből próbált megélni. Mivel nem kapott elég megrendelést, vándorolni kezdett az országban, majd 1834-ben [[Debrecen]]be költözött. 1837-ben – feltehetően Barabás Miklós fővárosi sikerének hatására – Pesten telepedett le és néhány rövid tanulmányúttól eltekintve haláláig itt élt. Hogy megélhetését biztosítani tudja, szinte bármilyen festői munkát elvállalt. Arcképeket, oltárképeket, tájképeket és életképeket is festett. A [[Nemzeti Színház]] ismert színészeiről ceruza- és szénrajzokat készített, melyek a ''Honművész'' című lapban jelentek meg. 1840-ben a [[Pesti Műegylet]] első kiállításán három arcképpel és egy életképpel szerepelt. 1841-ben már két történelmi témájú képet is bemutatott. Mint a pesti művészeti élet közismert szereplőjét 1843-ban kinevezték a Magyar Képtár felügyelőjévé és rendezőjévé. Tisztsége ellátása mellett továbbra is szerepelt kiállításokon. 1846-ban állította ki egyik legismertebb művét, a 17. századi eseményt feldolgozó, de a 19. századi jelenre célzó ''Jablonczay Pethes János búcsúja leányától a leopoldvári börtönben 1674-ben'' című képét. A kép nem kiemelkedő művészeti alkotás – ki is érdemelte [[Henszlmann Imre]] szigorú bírálatát – a kiállítás látogatói körében azonban nagy sikert aratott. Feltehetően ez a siker is közrejátszott abban, hogy 1847-ben a [[Magyar Nemzeti Múzeum]] képtárának őre és restaurátora lett és ő rendezhette a múzeum első képkiállítását. 1850-ben a [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|szabadságharcban]] és a forradalom előtti reformmozgalmakban való részvétele miatt elbocsátották, állását 1861-ben kapta vissza. 1853-ban az ő kőnyomatos illusztrációival jelent meg pesten apja ''Magyar régiségek'' című négykötetes őstörténeti műve. Haláláig még számos, elsősorban életképszerű, történelmi tárgyú képet festett. Akadémikus stílusú, hazafias érzelemről tanúskodó festményeit szerény művészi színvonal jellemzi.