„Kartell” változatai közötti eltérés

57 bájt hozzáadva ,  13 évvel ezelőtt
a
pontosítás
(aktualizálás, tisztázás, hivatkozások)
a (pontosítás)
A '''kartell''' vagy kőkemény kartell egy adott iparágban működő (versenytárs) vállalatok írásbeli vagy szóbeli megállapodása az egymás közti verseny korlátozására. Célja, hogy a résztvevő cégek magasabb árakat és profitot érhessenek el, miközben nem jár társadalmi előnyökkel. Jellemzően az árak meghatározásán, a piac felosztásán (ki melyik vevőt szolgálja ki, ki melyik tendert nyeri), az egyes cégek által értékesített mennyiségek meghatározásán keresztül korlátozza a versenyt. <ref>[http://ec.europa.eu/comm/competition/general_info/c_en.html#t61 Európai Bizottság]</ref>
 
A kartelleket ma a [[versenyjog]] a legtöbb országban tiltja, ezért jellemzően titkosan működnek. A versenyjogi tilalom bevezetése előtt trösztök, kartellek számos országban, ágazatban léteztek, és ma is nyíltan működik például a számos olajexportáló országot tömörítő [[OPEC]] kőolajkartell.
Régebben valamennyi vállalatok közötti [[versenykorlátozó megállapodás]]t kartellmegállapodásnak neveztek, így beszéltek például vertikális kartellről is, amikor a termelési lánc különböző szintjein elhelyezkedő (például termelő és kereskedő) kötött egymással megállapodást. Ezzel a tág fogalomhasználattal olyan megállapodásokat is kartellnek neveztek, amelyek nemcsak a versenyt korlátozzák, de egyúttal a jólétet is növelik (például olyan vállalati együttműködés ami ösztönzi a kutatás-fejlesztést - előfordulhat, hogy ha több autógyártó közösen fejleszt egy új típust, akkor ugyan kevesebb különböző autó közül lehet választani, de közösen esetleg jobb autót tudnak alkotni).
 
Ma, az angolszász szóhasználatnak megfelelően egyre inkább csak a versenytársak közötti (horizontális) és kifejezetten a verseny korlátozására (a piac felosztására, árrögzítésre) irányuló megállapodásokat nevezik kartellnek. Korábban ezeket "kőkemény" (''hardcore'') kartellként különböztették meg.
 
== Közgazdaságtani háttér ==
20

szerkesztés