„Kartell” változatai közötti eltérés

56 bájt hozzáadva ,  13 évvel ezelőtt
a
nyelvi szépítgetés
a (pontosítás)
a (nyelvi szépítgetés)
A '''kartell''' egy adott iparágban működő (versenytárs) vállalatok írásbeli vagy szóbeli megállapodása az egymás közti verseny korlátozására. Célja, hogy a résztvevő cégek magasabb árakat és profitot érhessenek el, miközben nem jár társadalmi előnyökkel. Jellemzően az árak meghatározásán, a piac felosztásán (ki melyik vevőt szolgálja ki, ki melyik tendert nyeri), az egyes cégek által értékesített mennyiségek meghatározásán keresztül korlátozza a versenyt. <ref>[http://ec.europa.eu/comm/competition/general_info/c_en.html#t61 Európai Bizottság - versenypolitikai glosszárium]</ref>
 
A kartelleket ma a [[versenyjog]] a legtöbb országban tiltja, ezért jellemzően titkosan működnek. A versenyjogi tilalom bevezetése előtt trösztök, kartellek számos országban, ágazatban léteztek, és ma is nyíltan működik például a számos olajexportáló országot tömörítő [[OPEC]] kőolajkartell.
Régebben valamennyi vállalatok közötti [[versenykorlátozó megállapodás]]t kartellmegállapodásnak neveztek, így beszéltek például vertikális kartellről is, amikor a termelési lánc különböző szintjein elhelyezkedő (például termelő és kereskedő) kötött egymással megállapodást. Ezzel a tág fogalomhasználattal olyan megállapodásokat is kartellnek neveztek, amelyek nemcsak a versenyt korlátozzák, de egyúttal a jólétet is növelik (például olyan vállalati együttműködés ami ösztönzi a kutatás-fejlesztést - előfordulhat, hogy ha több autógyártó közösen fejleszt egy új típust, akkor ugyan kevesebb különböző autó közül lehet választani, de közösen esetleg jobb autót tudnak alkotni).
 
Ma, az angolszász szóhasználatnak megfelelően egyre inkább csak a versenytársak közötti (horizontális) és kifejezetten a verseny korlátozására (a piac felosztására, árrögzítésre) irányuló megállapodásokat nevezik kartellnek. KorábbanA ezeketkorábbi, általánosan értelmezett kartell fogalomtól való világos elkülönítésre néha "kőkemény" (''hardcore'') kartellként különböztették megemlítik.
 
== Közgazdaságtani háttér ==
* A [[Polgári törvénykönyv]] a jogszabályba ütköző szerződéseket, így a kartellszerződéseket a semmisség jogkövetkezményével sújtja, vagyis az ilyen szerződés bíróság előtt nem kikényszeríthető.
 
* A versenyhivatalok - Magyarországon a [[Gazdasági Versenyhivatal]], illetve az [[Európai Bizottság]] Verseny Főigazgatósága - a kartellekkel szemben hivatalból fellépnek, a kartellező cégekkel szemben - az érintett cég előző évi nettó árbevételének 10%-ig terjedő - bírságot vethetnek ki. A közbeszerzési kartellért marasztalt cég
 
* A [[közbeszerzés]]i törvény 61. § (1) bekezdés szerint a versenyeztetési eljárás során elkövetett versenyjogsértéssel öt évnél nem régebben jogerősen bírsággal marasztalt vállalkozás az ajánlati felhívásban kizárható az ajánlattevők illetve a 10% feletti alvállalkozók közül.
== Engedékenység ==
 
Ha a kartellező cég illetve cégvezető részletes beismerő vallomást tesz, mentesülhet a kartellért járó közjogi szankciók (bírság, börtönbüntetés, közbeszerzésből való kizárás) alól - ez az ún. [[engedékenységi politika]]. Ehhez azonban meg kell előznie kartelltársait a vallomással. <ref>[http://www.gvh.hu/engedekenyseg Gazdasági Versenyhivatal - engedékenységi politika]</ref>
 
 
20

szerkesztés