„Frekvencia (film)” változatai közötti eltérés

a
három pontok javítása
a (A(z) Frequency_film.jpg nevű fájlt eltávolítottam, mert Dorgan törölte a következő indokkal: „nem szabad kép.”)
a (három pontok javítása)
[[Dennis Quaid]] élete egyik legjobb alakítását nyújtja Frank szerepében, remekül közvetíti azt a mérhetetlen szeretetet családja iránt, ami Frankre leginkább jellemző, emellett bemutatja azt a kisfiús lelkű férfit, aki egyformán rajong a baseballért és a tűzoltásért. A legkedvesebb jelenet, amiben Quaid-et az egész filmre szólóan megszeretjük, az az, amikor azt hiszi a rádión bejelentkező fiáról, aki túl sok részletet tud a családjáról, hogy egy veszélyes idegen, és elkezd keménykedni a rádión keresztül, kilátásba helyezve minden férfias bosszút, ha az idegen rosszat akarna a családjának. Itt az apa dadog az izgatottságtól, heveskedik, és a nézők már meg is kapták azt a Frank Sullivan-képet, amit a film alkotói szerettek volna bemutatni. Dennis Quaidnek gyerekkori álma volt tűzoltónak lenni, és most ezt a filmben megvalósíthatta: a forgatás előtt sok időt töltött a [[New York]]-i tűzoltókkal, és néhány jelenetben ragaszkodott hozzá, hogy ő csinálhassa meg a zűrösebb "tüzes" jeleneteket, ne egy kaszkadőr.
 
John Sullivant [[Jim Caviezel]] játssza, akit eddig a hazai mozikban nem túl sok filmben láthattunk, most viszont a film után hajlamosak leszünk nem elfelejteni sem az arcát, sem a nevét. Játszott az [[Őrület határán]] (The Thin Red Line) c. filmben, illetve korábban az [[Otthonom, Idaho]] c. [[Gus Van Sant]]-filmben láthattuk egy [[olaszok|olasz]] jegyárusként. Később még felbukkant [[Kevin Costner]] öccseként a [[Wyatt Earp]]-ben, illetve a [[G.I. Jane]]-ben, az egyik mellékszerepben. John Sullivan-ként profi színészi játékot kapunk tőle, hibátlanul érzékelteti arcának rezdüléseivel a fokozódó feszültséget és az érzelmi örvényeket, amikbe "az idők során" belekerül. John szerepe azért is volt kicsit érzelmileg leterhelő Jim számára, mivel ez egy igazi apa-fiú film, és az ő édesapja épp a forgatás előtt esett át egy komoly szívműtéten. "Annyira közelről érintett meg a forgatókönyv, mint még semmi életemben...életemben…" nyilatkozott Caviezel.
 
A '''''Frequency''''' azt az kérdést veti fel, ami mindenkit foglalkoztat valamennyire, a "Mi lenne most, ha akkor...akkor…"- kérdést, és ezt a családi szeretet, a finom érzelmi kötődések vonalán mutatja be, megnyugtató, hogy John nem ugrik rá az időutazás anyagi lehetőségeire, illetve amennyire használja a jövő-tudását, azt is csak a barátja kedvéért (a jelszó: "yahoo").
 
A forgatókönyv egyébként egy váratlan körből került ki, a [[New Line Cinema]] zenei igazgatójának a kezéből. [[Toby Emmerich]] mindig is rajongott az időutazásos történetekért, de ő egy olyan időutazást akart megírni, amelyben az emberek helyett az információk utazgatnak a jelen és a múlt között. Állítólag a legújabb fizikai kutatások nem zárják ki az időutazás, illetve a párhuzamos univerzumok lehetőségét, amelyben az idő és az információ egyenként több csatornát jelentenek, keresztezik egymást, ahogy ez John és Frank Sullivan esetében történt.
A film rendezője [[Gregory Hoblit]], akinek ''Primal Fear'' ''(Legbelső Félelem)'' c. filmjét nagyra értékelték valósághű ábrázolásmódjáért, most a '''''Frequency''''' esetében is valódiságra és hitelességre törekedett, és a film műfaji sokszínűsége is nehéz feladat elé állította: egy science fictiont, egy drámát és egy thrillert kellett élvezetes formába összegyúrnia úgy, hogy közben az egész stáb segítségével figyelnie kellett az időkonvergencia következményeit, vagyis hogy az egyik esemény után rengeteg apró részlet megváltozik a másik kor díszleteiben, jelmezeiben, úgyhogy a forgatási napok mindig ugyanazzal a kérdéssel kezdődtek: "Milyen évet írunk ma?" A valószerűséget erősítették az olyan apró figyelmességek, mint hogy csak valódi tűzoltók szerepeltek statiszták helyett a tűzoltó-jelenetekben, a forgatási helyszín eredeti volt (a [[New York]]-i [[Queens-negyed]]), illetve azokat a jeleneteket, amikben az apa és fiú rádión beszélgetnek, egy szobában vették fel, négy kamerával, és ezáltal a két színész ott helyben hatni tudott a másikra: az eredmény figyelemreméltó. A '''''Frequency''''' 31 millió dolláros költségvetésből készült, már egy hónap után behozta az árát az [[USA]]-ban, és heteken keresztül az [[amerikai]] toplista 3. helyén állt, ami egy ilyen alapvetően az érzelmekre épülő filmtől nem kicsi teljesítmény.
 
A film nagy előnye, hogy a Sullivan-családot nem a már ismert jegyekkel felruházott átlag amerikai családként mutatja be, mert bár részleteiben egyeznek az amerikai filmek szokásos családjának attributumai a Sullivan-családéval ([[baseball]]-imádat, kertvárosi környezet, kemény munka-nyugodt otthoni légkör, kerti sütés), ettől függetlenül egy eredeti családi kép tárul elénk, hétköznapi párbeszédekkel, mindennapi megnyilatkozásokkal. A '''''Frequency''''' egy jól sikerült film, kellemes és izgalmas élményben lesz része a mozilátogatók azon részének, akik kíváncsiak arra, vajon mit tudhat egy frekvencia, ami állítólag megváltoztatja az életed...életed…
 
== Szereplőgárda ==
247 461

szerkesztés