„Ókori görög művészet” változatai közötti eltérés

=== Klasszikus kor ===
[[Kép:Delphi charioteer front DSC06255.JPG|thumb|Delphoi kocsihajtó]]
A klasszikus kor szobrászata igen „szigorú”. Ebben az időben alkotott tárgyak közül kevés bronszszobor maradt fenn, ezek egyike a Delphoi kocsihajtó. A kocsis hosszú ruhája művészi redőkben omlik alá, jobb kezében tartja a zabla egy darabját, komoly tartása ünnepélyességet fejez ki. Az erdeti görög alkotás más, mint utánzatai. A szem nem élettelen, színes kövekből van kirakva. még látni a hajon, szemhéjon és szájon a vékony aranyozás nyomait, ami melegebbé tette az egész arcot. De hivalkodó vagy közönséges nem lehetett egy ilyen fej. Az is biztos, hogy a művész nem valóságos arcot másolt le, hanem jellegzetes emberi formákból alkotta a fejet. A kocsihajtó szobra áldozati felajánlás volt, egy elpusztult, nagy szoborcsoport része. A szépséget és a nemesség ötvözete. A kocsihajtó fejének kövonalai nem részletezettek. A fej alakja ovális, amit csak a hajfürtök bontanak meg.
 
E stílus virágkora a [[i.e. 5. század]]ra, [[Mürón]], [[Polükleisztosz]], és [[Pheidiász]] szobrászok idejére esik. [[Mürón]] legismertebb műve a Diszkoszevtő, a római márványmásolat szerint a művész egy férfi aktját mintázza meg, a diszkosz elvetését megelőző pillanatban. [[Pheidiász]] jelentős domborműveket alkotott. A kései klasszikus kor szobrászata jobban érdeklődik a tér, a világos és sötét kontrasztok iránt, többet fogalakozik a dinamizmussal, bonyolultabb kompozíciót alkalmaz.
 
Azok a szobrok, melyek [[Pheidiász]]t híressé tették, nem maradtak meg. De a leírásuk alapjá elképzelhetjük, hogy hogyan is nézhettek ki. A nagy ókori alkotások jó része azért puszult el, mert a kerseszténység győzelme után a hívők szétzúzták a pogány bálványokat. Pheidiasz óriási Athéné Parthenosza, nem így nézhetett ki, mint a római képmása. A leírások alapján sejthetjük, milyen lehetett: akkora mint egy nagy fa, 17 méter magas, az alak fából, de drágább anyagokkal borítva. Fegyverét, ruháját arannyal, teste fedetlen részei elefántcsonttal vonták be, a pajzsot és a sisakot, a két szemet is színes [[Kép:Winged victory.jpg|thumb|left|Szárnyas Niké]]kövekből rakták ki. Az arany sisakot [[griff]]madarak díszítették, és a pajzs belsejében összetekeredett kígyó drágakőszeme is fénylett. Lélegzetelállító látvány lehetett, mikor az ember belépett a templomba, és szembetalálta magát a gigantikus nőalakkal. Az istenek már nem a régi, félelmets démonok. [[Pheidiász]] [[Athéné]]je már több, mint bálványkép. A korai leírások mind kiemelik szobor nemmességét, méltóságsát. A szobor nagyságában felfokozott ember. Ereje nem mágikus hatásában van, hanem szépségében.
 
A ''[[Héraklész]], [[Atlasz]] és a [[nimfa]]'' című releif is ebben a korban keletkezett. Azt a jelenetet mutatja, amikor [[Atlasz]] elhozza [[Héraklész]]nek a [[Heszperidák]] almáit. Ezt a feladatot ugyanis a hős nem tudta, vagy nem akarta elvégezni, és megkérte az égboltot tartó [[titánok|titánt]], hogy segítse ki. A dombormű azt a pillanatot örökíti meg, amikor Atlasz visszatér és átnyújtja az almákat. Héraklész keményen tartja terhét, a nimfa pedig egy párnát tett a válla alá, hogy elgalább ennyit könnyítsen rajta. A nimfa a nőieség jegyével gazdagítja a jelenetet, karját felemeli, mitha segítene a hősnek terhet tartani, de az egész alakja nem árul el erőfeszítést, csak a jószándékát fejez ki.
 
Az [[i.e. 5. század]] elején [[Görögország]]ban egy új reliefstílus alakul ki. A görög művészek feladatukul tűzték ki, hogy megtartva az ábrázolás síkját, ami az alakok elhelyezkedését is meghatározta, olyan mélységábrázolásra és lágy modellekre törekedjenek, hogy az alakok a térben szabadon állva és testszerűen jelnejenek meg.
 
===Hellenizmus===
962

szerkesztés