„Eperjes tanösvény” változatai közötti eltérés

 

== Geológiai nevezetességei ==

A tanösvény [[triász]], [[jura]], [[kréta]] és kisebb részben eocén kőzetek blokkosan széttöredezett tömbjein terül el. A földtörténeti triász kőzete a Tethys-óceán nyugati epikontinentális selfjén egykor itt hullámzott trópusi mészanyagban és apró egysejtűekben rendkívül gazdag vizéből vált ki. Ez az eredetileg egységes, több ezer kilométeren át követhető dolomitos, mészköves rétegsor fellelhető az egész [[Dunántúli-középhegység]]ben, a [[Bükk]]ben és az [[Alföld]] medencealjzatában is. Ez a homogén szerkezeti egység a triász időszak végén a Pangea széttöredezésével darabokra hullott és a korábban sekély tengerben képződött kőzetek lesüllyedtek, egymáshoz képest függőlegesen és vízszintes irányban is elmozdultak, valamint egyes részeik rövid időszakra szárazföldi lepusztulást is szenvedtek. Az Eperjes Tanösvény több, alapszelvényi feltárásában is megfigyelhetjük, hogy az egymásra következő időszakokban lerakódott üledékek milyen földszerkezeti mozgásokról tanúskodnak.

A késő-triász dachsteini mészkövére a kora-jura hettangi korszakában még kövületekben szegény, világos színű kardosréti mészkő települt, ami az előbb említett széttöredezés időszakában a sinemuri korszakban erősen összetöredezett. Az ekkor képződött Hierlatzi mészkő már egy tagolt tengerfenéken rakódott le. [[Pörgekarúak]] kövületei és egyes molluscák ([[ammoniteszek]], [[aptychus]]ok, [[belemnitesz]]ek) gyakoriak benne. A középső-jura időszakban tengerparti sáv abráziós zónájába esett a terület, amit az ebben az időszakban képződött kőzettörmelék bizonyít. A késő-jura időszakban a parti sáv beljebb került a kontinensen, ekkor rakódott le a jellegzetesen vörös, cephalopodákban gazdag késő-jura Szentivánhegyi mészkő. Az üledékképződés a középső-kréta apti emeletében folytatódott. Ekkor tengeri liliomos [[mészkő]] vált ki a trópusi tengervízből, ami jellemző előfordulása miatt Tatai Mészkő néven ismert. A középső-kréta második felében újra partközelbe került a terület, egy hosszabb időszakon kerszetül teljesen szárazra is került. A szárazföldi lepusztulás emlékét a Tési Agyagmárga őrzi. A középső-kréta további befejező szakaszában újra sekélytengeri körülmények uralkodtak a területen, s világos színű, nagy mészben nagyon gazdag [[Zirc]]i Mészkő képződött. Ebből az időszakból való az Eperkés-hegy geológiai nevezetessége: a pachyodontés Eperkéshegyi-Mészkő is. A pachyodonták kemény héjú, zátonyépítő kagylók voltak. A középső-kréta végén megszakadt az üledékképződés és legközelebb a középső eocénban folytatódott, amikor nummuliteszes mészkő rakódott le. Legvégül az [[eocén]] végén az egész Bakony területe kiemelkedett, későbbi üledékeket az Eperkés-hegyről nem ismerünk. A jégkorszaki fagyaprózódás és oldás szép karsztformákat hozott létre a zirci mészkő hasadékaiban.