„Ókori görög művészet” változatai közötti eltérés

 
[[Pheidiász]] jelentős domborműveket alkotott. A kései klasszikus kor szobrászata jobban érdeklődik a tér, a világos és sötét kontrasztok iránt, többet fogalakozik a dinamizmussal, bonyolultabb kompozíciót alkalmaz.
Azok a szobrok, melyek [[Pheidiász]]t híressé tették, nem maradtak meg. De a leírásuk alapjá elképzelhetjük, hogy hogyan is nézhettek ki. A nagy ókori alkotások jó része azért puszult el, mert a kerseszténység győzelme után a hívők szétzúzták a pogány bálványokat. Pheidiasz óriási Athéné Parthenosza, nem így nézhetett ki, mint a római képmása. A leírások alapján sejthetjük, milyen lehetett: akkora mint egy nagy fa, 17 méter magas, az alak fából, de drágább anyagokkal borítva. Fegyverét, ruháját arannyal, teste fedetlen részei elefántcsonttal vonták be, a pajzsot és a sisakot, a két szemet is színes [[Kép:Winged victory.jpg|thumb|left|Szárnyas Niké]]kövekből rakták ki. Az arany sisakot [[griff]]madarak díszítették, és a pajzs belsejében összetekeredett kígyó drágakőszeme is fénylett. Lélegzetelállító látvány lehetett, mikor az ember belépett a templomba, és szembetalálta magát a gigantikus nőalakkal. Az istenek már nem a régi, félelmets démonok. [[Pheidiász]] [[Athéné]]je már több, mint bálványkép. A korai leírások mind kiemelik szobor nemmességét, méltóságsát. A szobor nagyságában felfokozott ember. Ereje nem mágikus hatásában van, hanem szépségében.
 
A ''[[Héraklész]], [[Atlasz (mitológia)|Atlasz]] és a [[nimfa]]'' című releif is ebben a korban keletkezett. Azt a jelenetet mutatja, amikor [[Atlasz (mitológia)|Atlasz]] elhozza [[Héraklész]]nek a [[Heszperidák]] almáit. Ezt a feladatot ugyanis a hős nem tudta, vagy nem akarta elvégezni, és megkérte az égboltot tartó [[titán]]t, hogy segítse ki. A dombormű azt a pillanatot örökíti meg, amikor Atlasz visszatér és átnyújtja az almákat. Héraklész keményen tartja terhét, a nimfa pedig egy párnát tett a válla alá, hogy elgalább ennyit könnyítsen rajta. A nimfa a nőieség jegyével gazdagítja a jelenetet, karját felemeli, mitha segítene a hősnek terhet tartani, de az egész alakja nem árul el erőfeszítést, csak a jószándékát fejez ki.
 
A ''[[Héraklész]], [[Atlasz (mitológia)|Atlasz]] és a [[nimfa]]'' című releif is ebben a korban keletkezett. Azt a jelenetet mutatja, amikor [[Atlasz (mitológia)|Atlasz]] elhozza [[Héraklész]]nek a [[Heszperidák]] almáit. Ezt a feladatot ugyanis a hős nem tudta, vagy nem akarta elvégezni, és megkérte az égboltot tartó [[titán]]t, hogy segítse ki. A dombormű azt a pillanatot örökíti meg, amikor Atlasz visszatér és átnyújtja az almákat. Héraklész keményen tartja terhét, a nimfa pedig egy párnát tett a válla alá, hogy elgalább ennyit könnyítsen rajta. A[[Kép:NAMA nimfaStèle ad'Hègèsô.jpg|thumb|Hégeszó nőieség jegyével gazdagítja a jelenetetsírreliefje, karját felemeli, mitha segítene a hősnek terhet tartani, de az egész alakja nem árul el erőfeszítést, csak a jószándékát fejez ki. [[Athén]]]]
A nimfa a nőieség jegyével gazdagítja a jelenetet, karját felemeli, mitha segítene a hősnek terhet tartani, de az egész alakja nem árul el erőfeszítést, csak a jószándékát fejez ki.
Az [[i.e. 5. század]] elején [[Görögország]]ban egy új reliefstílus alakul ki. A görög művészek feladatukul tűzték ki, hogy megtartva az ábrázolás síkját, ami az alakok elhelyezkedését is meghatározta, olyan mélységábrázolásra és lágy modellekre törekedjenek, hogy az alakok a térben szabadon állva és testszerűen jelnejenek meg.
 
 
Az attikai sírsztélék nem ábrázolják az elhunytak siratását, hanem inkább hozzátartozóiktól való búcsút jelenítik meg. Gyakran találjuk e kor kedvelt motívumát, a gondolataiba merült, nyugodt és méltóságteljes ember alakját. Az ábrázolt alak úgyszólván mindig ugyanazokat a körvonalakat muataja.
 
A síremléken Hégeszót látjuk, ahogy szolglója egy ládikát nyújt neki, és ő kiemel valamit, talán egy gyűrűt. Ahogy a dombormű felső részét lezárja a két női kar íve, és a széklábakon mintha újra visszajátszódna ez a vonalritmus, ahogy Hégeszó kezére öszpontosítja a figyelmet, és a ruha redőin át kibontakoztatja a test nyugalmát, léttrehozza a harmóniát, amit e kor művészei adtak a világnak.
Hégeszó síremlékén megjelenő két alak keretbe foglalt csoportot alkot. Lágy, gyengéd formáik és lekerekített vonalaik vannak. A kompozíció egyensúlya miatt a művész attól sem riad vissza, hogy az ülő alakaot majdnem olyan magasnak ábrázolja, mint a szolgálót.
 
===Hellenizmus===
962

szerkesztés