„Ókori görög művészet” változatai közötti eltérés

A kor képzőművészetében kialakul a hétköznapi, komikus zsánerábrázolás. Főképp terrakottákon és vázaképeken találkozhatunk velük. Ábrázoltak kéjsóvár [[szirén]]eket, [[hetérák]]at, színészeket, iszákosokat, szerelmespárokat heverőiken. Az alakokat szándékosan groteszk formákkal, s csaknem erőteljes, durva vonásokkkal jellemzik.
 
==== Ornamentika ====
 
A görög vázafestészetben jelentős az ornamentika, leggyakoribb motívumai a ''palmetta'' és a ''meánder''. A ''palmetta'' növényi motívumának sokszoros ismétlésével gyakran [[fríz]]eket alkotank. A középpont nagy hanegsúlyt kap, vékony indák kötik őket egymással össze, s ez az egész alkotást ritmusosan hullámzó vonalakkal tölt meg. A ''meánder'' a maga derékszögű vonalvezetésével, ami talán a szövetek készítésekor alkult ki, a motívumot absztrakttá teszi. Az önmagukabn is befejezett tagok egy folyamatos, ritmikus mozgással kapcsolódnak egymáshoz. A voanalk között üres részek pontosan olyan szélesek, mint a vonalak. Így a meándermita egyensúlyt tükröz.
 
===Hellenizums===
 
Az [[i.e. 4. század]]ból olyan sok festő neve maradt ránk, akinek elpuszultak az alkotásai. Az arhéni [[Apollodórosz]] [[i.e. 5. század]]ban alkalmazta az árnyékolást, [[Zeuxisz]] és [[Parrhasziosz]] finom rajzaikkal vált híressé, [[Timanthész]] pedig az ''[[Iphigénia]] feláldozása'' című kép révén. [[Pamphilosz]] és [[Pausziász]] érdemeként a [[viaszfestés]]t emlegetik, ez [[Pausziász]] számára egy nagyon nehéz feladat megoldását tette lehetővé: egy átlátszó edényen keresztül látható alak megfestését. [[Apellész]]nek, [[Nagy Sándor]] udvari festőjének neve már az ókorban egybeforrt a nagy művész fogalmával.
 
 
962

szerkesztés