„Otrokocsi Fóris Ferenc” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
a (Bot: dátumlinkek javítása)
 
== Élete ==
Vallásos buzgalmát református születitőlszüleitől örökölte. A világi tudományokért, saját bevallása szerint sohasem lelkesült, csak a szent tudomány vonzotta.
 
A [[Szatmárnémeti|szatmári]] városi tanács hívta meg az ottani református kollégiumba Veszprémi István mellé második oktatónak. Külföldi egyetemre vágyott; ezért [[Gömör vármegye]] segítségéért folyamodott. Vágya egy éven belül teljesült és [[Utrecht]]be ment akadémiai tanulmányokra. Burmann, Essenius, Voetius, Gisbert és a nagyhírű hebraista Leusden János rector voltak tanárai; az utóbbi különösen szerette őt, mivel nagy hajlamot tanusítotttanúsított a keleti nyelvek iránt. [[1672]]. február 21-én nyilvánosan disputált az akadémián.
 
[[1673]]-ban visszatért hazájába és Rimaszombatban választották meg lelkésznek. Az [[ellenreformáció]] [[1674]]-ben kezdte meg az idézéseket és Szelepcsényi György március 5-re hívta meg [[Pozsony]]ba a királyi tábla elé a protestáns lelkészeket és tanítókat. Mint maga mondja, Pozsonyban csak szabad fogságban voltak és igen emberségesen bántak velük. A prímás és [[Kollonich Lipót|Kolonich püspök]], vagy ezek megbízottai naponként meglátogatták őket és folyton lelkükre beszéltek, hogy térjenek meg és ne tanítsák többé a katolikusokra szórt rágalmakat. A hajthatatlan Otokocsi és sok társa annyira sérelmesnek találták az eléjük adott föltételeket, hogy egyiket sem akarták elfogadni. Azért kimondták rájuk a végzetes ítéletet, amely őket börtönbe, majd a nápolyi gályákra vitte; június 6-án vitték őket Lipótvárra. Itt Kellius [[jezsuiták|jezsuita atya]] látogatta meg őket az áttérítés céljából. Rabságuk idejét mindenféle szolgai munkával kellett tölteniök: sáncokat ástak, köveket, homokot hordtak, gabonát rostáltak. Végül [[1675]]. március 18-án elindultak a hosszú útra, Morvaországon, Ausztrián, Stájerországon át az Adriai tengerre. [[Trieszt]]nél levették szakállukat és katonaruhát adtak rájuk. Így kényszerültek tovább vándorolni a nápolyi gályákra. Tíz hónapi sínylődés után [[1676]]. február 11-én [[Michiel de Ruyter|Ruyter tengernagy]] kiszabadította őket és holland hajókon mentek [[Velence (Olaszország)|Velencébe]], onnan [[Zürich]]be. Itt jólelkű reformátusok házaiban mint vendégek tartózkodtak; Otrokocsi Rudolf Balberus házában lakott. Különösen Lavater János tanár érdeklődött sorsuk iránt és kérte őket, írják meg az ő számára szenvedésük történetét, amit meg is cselekedtek. Otrokocsi is engedett a felszólításnak és röviden leírta száműzetését és kiállott sanyarúságait; azonban mindezt részletesebben is megírta ''Furor bestiae'' című munkájában. Zürichből társaival Utrechtbe ment, hogy régi ismerőseit fölkeresse, akik őt örömmel látták és segítették is további tudományos pályáján.
Mindenekelőtt, még [[1676]]-ban, hét társával átkelt a tengeren, [[Anglia|Angliába]] ment, ahol a király megengedte, hogy segélyt gyűjthessenek. [[Oxford]]ban időzött, de már [[1678]]-ban ismét Utrechtben volt és Czvittinger szerint itt a felsőbb tudományokat tanította; emellett egyházi tudományokkal és tudományos könyvek írásával foglalkozott. [[1677]]-ben csak mint «pro Christi nomine exul» szerepel. [[1679]]-ben már otthon volt rimaszécsi lelkészi lakában és azon év júliusában és 1680-ban ugyanott prédikált.
 
Hogyan került haza, holott csak az [[1681]]. évi országgyűlés XXV. törvénycikkének értelmében lett volna szabad társaival hazatérnie, erre vonatkozólag nincsenek adataink. Még ugyanazon évben [[Gyöngyös]] lelkésze lett és imakönyvet adott ki hívei számára. Lampe szerint deliriumbandelíriumban szenvedett és tél idején a hóval és jéggel borított [[mátra]]i hegyek közt barangolt eszeveszetten, apró leánykájával. ValószinűlegValószínűleg a túlfeszített szellemi munka idézte elő idegbaját. A híveivel meghasonlott és [[1687]]-ben [[Kassa|Kassára]] került; itt Ladányival lelkészkedett, de csak két évig, mert Ladányi halála után a város egyedüli református lelkésze volt. A katholikusokkalkatolikusokkal gyakran érintkezett. Lelkének e nagy tépelődése meglátszott külső magaviseletén, felesége és családja iránt bizonyos apátia fogta el, mogorva és mélabús, olyan volt élete, mint a rideg aszkétáké. Ezért hívei hóbortosnak tartották és hivatalától felfüggesztették. [[1690]]. március 8-án Udvarhelyi István, a helvét felekezet főkuratora, kizavarta őt a lelkészségből. Nagy-Britanniába igyekezett, hogy [[III. Vilmos angol király|III. (Orániai) Vilmos]] előtt a magyarországi reformátusok szomorú sorsát ecsetelje és azok számára hathatós védelmet kérjen. Brémán és Emdenen át [[Amszterdam]]ba ment, ahova augusztus 28-án érkezett. Itt újra a katolikusok ellen fordult és két munkát is adott ki, hogy bebizonyítsa igaz református meggyőződését; az egyiket III. Vilmos királynak ajánlotta. Ősszel átkelt a tengeren, hogy az oxfordi könyvtárt látogassa. Különösen a két protestáns felekezet, a kálvinisták és lutheránusok egyesülésén dolgozott. Itt újra a katolikus vallás felé hajolt és kezdte ennek tanait nagyobb figyelmére méltatni; nem kelt ki többé műveiben a katolikus vallás ellen. [[1691]]. augusztus 20-án elhagyta Oxfordot barátainak ajánló leveleivel és november 20-án Franekerbe érkezett, ahol az egyetem tanárai szívesen látták és másfél évig tartóztatták. Itt írta meg nagyobb feltűnést keltő ''Origines Hungaricae'' című kétkötetes munkáját, amely összehasonlító nyelvészetünkben hosszú ideig kiváló iskolát nyitott meg. [[1693]] májusában Utrechtben tanárát, Leusdent látogatta meg, akinek ajánló levelével Amszterdamon és [[NémetországggonNémetország]]on át hazájába tért vissza, Kassára. Óvatosan kerülték őt protestáns hitsorsosai; ez annál inkább késztette, hogy nyíltan kezdte tárgyalásait a katolikusokkal, főleg a jezsuitákkal, és [[1694]]-ben kiadott munkájában védekezik a protestánsok rágalmai ellen és a katolikusokkal való nyílt tárgyalásának okait fejtegeti. Fölkereste [[Jászó]]n az egri püspököt, ki jászói prépost is volt és a megtérőt kegyesen fogadta s Nagyszombatba vitte magával, hogy ott tudományszomját kielégítse. [[Kempis Tamás]]t olvasgatva, első dolga volt, hogy a nyomdát foglalkoztassa. [[1694]]. szeptember 30-án [[I. Lipót]] évente száz tallért utalványozott ki neki, [[1695]] óta pedig «ex cassa parochorum» kap évenként 150 forintot. Az esztergomi káptalan megkinálta akadémiai tanársággal, de ennek elfogadását még korainak tartotta, előbb újabb munkáit akarta kiadni. [[1696]] szeptemberében [[Bécs]]be ment, hogy magát az urakodónak bemutassa; innét pedig [[Róma|Rómába]] utazott. Sokat épülve és nagy kitüntetéssel, mint a hittudomány, bölcselet és mindkét jog doktora több mint egy évi tartózkodás után tért vissza Nagyszombatra. Visszatérte után, mint világi, mert hogy katolikus pap lett volna, sehol se akadunk nyomára, rendezte a káptalan könyvtárát és levéltárát. [[1699]]-ben újból kapott meghívást a nagyszombati akadémia jogi tanszékére. Most már engedett a meghívásnak és jogi tankönyvet is írt hallgatói számára. A hitbuzgó férfi fejébe vette, hogy Istentől kapott hivatást a protestánsok visszatérítésére. [[1711]]-ben Bécsben járt [[I. József]] királynál, hogy e törekvésében őt pártfogolja és [[1712]]-ben szintén Bécsben járt és ott adott ki munkákat. Végül 1718. okt. 1. meghalt Nagyszombatban. Könyvei nagyobbrészt az esztergomi főegyházmegyei, akkor még káptalani könyvtárba kerültek.
 
== Művei ==
* Examen Reformationis Lutheri et Sociorum Ejus Ab An. D. 1517 factae; Justum, modestum, pacificum, animaeque in salutem necessarium, Quo ostenditur, Lutherum ejusque Socios non fuisse veros Reformatores a Deo specialiter missos; ac proinde non eorum Reformationem esse Dei verbo & Fidei veteris Ecclesiae Orthodoxmae conformem: Quodve hâc ratione, Viam Pacis & Unionis cum Ecclesia Romana salutarem, … aperuit. Quam ut alii quoque Protestantes videant, & sequantur: validis rationibus, modestè, candidè & solicitè agit Author. U. ott, 1696.
* Laetum ad Lugentes Sion Nuncium. Quo ex Isaiae XXX. v 28. Ostenditur instrare tempus amplissimae Lucis Spiritualis In Ecclesia Christiana; Nec non Conversionis Turcarum, Et tot Vulnerum Scissionumque Ecclesiae Sanationis, per Christianorum Unionem futurae. Insuper, Specialius primaria in pectoribus Protestantium obstacula cogitandae Pacis & Vnionis cum Romano-Catholicis ineundae, amoventur. U. ott, 1696.
* Roma Civitas Dei Sancta. Seu, Opusculum tale, Quo Juxta ductum. Psalmi XLVII-mi (al. XLVIII.-vi) ostenditur, quod per veterem literalem Jerusalem & Sion, ([[sensu strictiori]]) Romanae Urbis Ecclesia, ut aliarum Ecclesiarum Caput fuerit praefigurata. Demum, ad Protestantes Epilogus salutaris vertitur. U. ott, 1698.
* Róma Istennek Sz. Városa. Avagy, Olly Munkácska, Mellyben a 47-dik (máskép 48-dik) Sóltárnak vezérlése szerint, meg mutattatik, hogy a régi betű szerint való Jerusalemen és Sionon (szorossabb értelemben) a Róma-város-béli Ecclesia, mint egyéb Ecclesiáknak Feje példáztatott. Végre, a Protestánsokhoz, idvességes bé rekesztőbeszéd fordíttatik. U. ott, 1698.
* Breve Specimen Introductionis In Jurisprudentiam Methodicam. Unà cum annexa suis locis Succincta Juris Canonici Collatione cum Jure Civili. Huic subnectitur, Experimentum Reductionis Juris Hungarici Ad Suos Fontes In aliquot Exemplis. U. ott, 1699.