„Oreszt Adamovics Kiprenszkij” változatai közötti eltérés

a
a (Bot: dátumlinkek javítása)
 
==Élete és művészete==
A [[Szentpétervár|pétervár]]i kormányzóság [[oranienbaum]]i járásában, egy Koporje falu melletti birtokon született. Az anyakönyvbe egy jobbágylány házasságon kívüli fiaként jegyezték be, apja valójában a birtok földesúraföldesura volt. Felvett családi neve a falu nevéből származik. Hat éves korában beadták a Művészeti Akadémia nevelőintézetébe, ahonnan közel tíz évvel később mint tehetséges tanulót felvették a történeti festészeti osztályba. Az akadémiát [[1803]]-ban fejezte be.
 
===Pályakezdés===
 
===Itáliában (1816–1823)===
Kiprenszkij munkásságának nagy ellentmondása, hogy miközben kitűnő arcképeket készített és művészetét elismerték, ő maga a portréfestést csak megélhetési forrásnak tartotta. Hivatásának a történeti festészetet tekintette és nagy történelmi tablók létrehozásáról álmodott. Miután a Művészeti Akadémia tanácsosa lett, [[1816]]-ban ösztöndíjjal [[Olaszország|Itáliába]] utazott, hogy tervét ott valóra váltsa. Az itáliai években hírneve csúcsára ért, egy ideig ő jelentette ott az orosz festészetet. A [[firenze]]i akadémia az [[Uffizi Képtár]] számára megrendelte a művész önarcképét ([[1819]]), ami nagy megtiszteltetésnek számított. Megrendelésekre egymás után készítette portréit. Egyik képének modellje (''Mariucci arcképe''), a kiskorú Anne-Maria Falcucci később a felesége lett. Mielőtt elhagyta Itáliát, Kiprenszkij kifizette a kislány pénzsóvár anyját, majd a gyereket elhelyezte egy kolostor panziójában. Áhított művészi célját azonban nem sikerült elérnie, törénelmitörténelmi tárgyú festményei nem keltettek különösebb feltűnést.
 
===Újra otthon===
[[1823]]-ban visszatért Szentpétervárra, de a hivatalos körök váratlanul hűvösen fogadták. Ebben a római orosz követség Kiprenszkijről küldött hírei is közrejátszottak. Szerencsére sikerült pártfogót találnia: N. D. Seremetyev palotájának egyik szárnyában kínált fel neki helyet, ahol berendezhette műtermét. Új alkotásaival, köztük pártfogóját ábrázoló portréjával a Művészeti Akadémia [[1824]]. évi kiállításán sikert aratott, tekintélye helyreállt, ám a következő évben befejezett nagyobb történeti tárgyú képét nem kísérte elismerés. A [[dekabrista felkelés]] bukása ([[1825]]) és az azt követő megtorlás igen érzékenyen érintette a művészt, akinek több ismerőse a bebörtönzöttek között volt. Ebben a periódusbenperiódusban festett ''Önarckép''e leplezetlen őszinteséggel mutatja be az öregedő, válsággal küszködő festő alakját. Kiprenszkijnek köszönheti az utókor [[Puskin]] kitűnő, ma is legismertebb arcképét ([[1827]]). A költő rövid verssel mondott köszönetet a festményért.
===Itáliában (1828–1836)===