Főmenü megnyitása

Módosítások

Jack egy repülőgépen iszogat. Elég depressziós, lecsúszott állapotban van. Az utaskísérő megkéri, hogy ivás helyett inkább olvasson újságot. Jack neki is lát. Úgy tűnik valami fontos dolgot talált benne. Később, a leszállás után, Jack megáll egy hídon a kocsijával, és a kitépett újságcetlit olvasgatja. Úgy tűnik, eléggé megrázta az olvasott dolog; sírva fakad. Felhív valakit, és összevissza beszél. Utána kimászik kocsijából, és véget akar vetni az életének, leugorva a hídról. Néhány pillanat habozása után hallja egy személygépkocsi fékcsikorgását hallja maga mögül. Az ösztönei azt súgják, segítenie kell; Jack szembeszáll a roncs tüzével és próbál segíteni az áldozatoknak.
 
Jack a kórházban van a sérültek bevitele után, s volt felesége, Sarah jön látogatóba hozzá. Kínos pillanatok elé néznek. Az is kiderül, hogy Jacket a híradósok várják kint a hőstette miatt. Jack hazaakarjahaza akarja vitetni magát Sarah-val, de a nő szerint nem lenne helyes, mert már férjnél van. Jack elbúcsúzik a nőtől. Mint kiderül, Jack egy 8 éves kisfiút, és 40 éves anyját szedte kis az égő roncsból. A kisfiú jól van, de az anyának sürgős gerincműtétre van szüksége. Jack a nő kórlapját nézegeti, közben pedig valamiféle orvosságot szedeget. Megjelenik egy orvos, Dr. Hamill, akitől Jack engedélyt kér rá, hogy ő végezhesse a műtétet. AférfiA férfi azt mondja, ez nem lehetséges.
 
KésöbbKésőbb láthatjuk a dokit, miközben megvizsgálja annak a nőnek az orvosi kartonját, akit megmentett az autókatasztrófánál. Dr. Hamill besétál és megmagyarázza Jacknek, hogy egy másik doktor végre fogja hajtani a gerincműtétet a nőn. Ezután egy másik helyszínen vagyunk. Jack kocsija a város egy rossz helyén parkol, és JackatJacket majdnem elüti egy autó.
 
Jack belép egy ravatalozóba, ahol van egy zártlezárt ládakoporsó, és nincs senki más a szobában. Egy alkalmazott belép és begyógyszerezettnek tűnik., Jack a temetésről kérdezi őt. Az alkalmazott azt mondja, hogy senki nem jött el a koporsóért. Jack kérdez az áldozat családja és barátai felől, de nem jön válasz. Az alkalmazott egyedül hagyja a dokit a ládávalkoporsóval. Jack megkérdezi még, hogy ki van benne, de a srácférfi azt feleli nem tudja.
 
Jack megpróbálja megkapni a receptjéért járó gyógyszert, de a pultos ellenáll. Jack követeli a gyógyszert amit az apja, dr. Christian Shephard írt fel. Egy másik ember megvédi Jacket, miközben egy hősnek nevezi őt, amit Jack tagad. Amikor a nő megpróbálja hívni dr. Shephard hivatalát, Jack tombolni kezd és üti kijelzőt.
 
JackJacket visszajönújra a kórházhozkórházban látjuk, miközben megpróbáljaellop ellopninéhány adag egy fájdalomcsillapítónak, a mintáitfájdalomcsillapítót. Jack, ahogy halad a folyosón megbotlik, és leejt néhány dolgot a padlóra. Dr. Hamill látja Jack-atJacket és megmagyarázza, hogy az a nő, akit megmentett, ébren van. A nő elmondja Jacknek, hogy az az ok, amiért összetört, az autója a hídon, hogy látott egy pacákot a híd korlátnál, aki épp ugrani készült. Dr. Hamill megkérdezi Jacket, hogy mennyit ivott, mert ha így folytatja úgy jár, mint az apja, és kirúgják, de. Jack visszautasítja Dr. HammilHamill közeledését, és elrohan a kórházból.
 
A kétségbeesőkétségbeesett Jack egyedül a szennyeskoszos lakása padlóján ül, miközben iszik. Jack felveszfelveszi a telefont, és tárcsáz egy számot. Egy nő válaszol, és a doki arra kéri a nőt, hogy találkozzon vele. A kijelölt helyszínnél Jack meglátja azt az autót, amire várt, és Kate kiszállszáll ki a járműből. Ahogy beszélnek, minden egyes jel arra utal, hogy ezek az események a szigetről való elkerülés után történiktörténnek. Jack elmondja, hogy amikor repülővel utazik, csak arra vár, hogy az lezuhanjon, de Kate beszáll a kocsiba, és elhajt. Jack ordítani kezd: Nekünk vissza"Vissza kell mennünk!"
{{Lost}}
{{LostSeason3}}
Névtelen felhasználó