Főmenü megnyitása

Módosítások

4 550 bájt hozzáadva ,  11 évvel ezelőtt
Szócikk bővül
Az '''oppidum''' történeti kortól és, földrajzi-kulturális régiótólkörnyezettől és kontextustól függően eltérő településtípustelepüléstípust jelöl, amelynek egyik fő jellemzője, hogy társadalmi és településszerkezeti szempontból egyaránt átmenetet képez a mezőgazdasági árutermelő falu és a strukturált társadalmi-gazdasági felépítésű város között.
 
Az ókori Római Birodalomban a latin ''oppidum'' (többes számban ''oppida'') kifejezés eleinte bizonyos előjogokkal rendelkező (vagy nem rendelkező), a birodalmon belüli városias településeket jelölt, amely a hierarchiában az ''urbs'' és a ''vicus'' közötti helyet foglalta el. Az i. e. 1. század táján a kifejezés jelentésváltozáson esett át, és elsősorban a barbár népek erődített településeit, még később pedig a meghódított, de nem romanizált városokat nevezték oppidumnak. Az ókorral foglalkozó történettudomány a korabeli szóhasználattól eltérően az ''oppidum'' terminus egységes használatára törekszik, és a kontinentális Európában a késő vaskor idején kialakult, elsősorban a keltákhoz kötődő városias településeket, kézműipari és kereskedelmi központokat írja le a kifejezéssel.
 
== Oppidumok az ókori római közigazgatásban ==
Az itáliai, római polgárok lakta oppidumok körében két alaptípust különböztettek meg: a privilegizáltabb helyzetben lévő ''oppidum latinum,'' illetve a fegyvereseket a birodalom szolgálatában kiállítani köteles ''oppidum foederatum'' telepüéseket. Az i. e. 89–88-as polgárháborút követően az ''oppidum'' kifejezés a Római Birodalom által meghódított azon városias jellegű településekre vonatkozott, amelyek kultúrája és társadalma nem romanizálódott.<ref>MNL XIV. 2002:175.</ref>
 
== Ókori oppidumok ==
[[Kép:Manching oppidum siedlung.JPG|250px|jobbra|bélyegkép|A manchingi kelta oppidum rekonstrukciója]]
== Ókori kelta oppidumok ==
A vaskor kései korszakában, az i. e. 3. század környékén a különféle anyagok megmunkálásának újonnan kifejlesztett technikái Európa-szerte a kézműipar specializálódásához és differenciálódásához vezettek (fémművesség, fazekasság, faművesség). Egyszersmind ez az új tudás széles rétegek számára is elérhetővé vált, így a kor nagyvárosain kívül is számottevő társadalmi tényező lett a kézművesek rétege. E technikai-társadalmi változás végül egy újfajta településtípus, az oppidum kialakulásához vezetett, különösen a fejlett kelta népcsoportok körében. A korábbi kistelepülések paraszti lakossága csaknem kizárólag mezőgazdasági árutermelésből teremtette elő a javakat. A sűrűn települt falvakat művelésre fogott területek övezték, illetve ha a gazdasági tevékenységek egy része a beltelkekhez kötődött, a ritkábban kiosztott házhelyek szétterülő településszerkezethez vezettek. A kézművesek megjelenésével a településen belül előbb kialakult a jellemzően iparosok által sűrűn lakott fertály, szomszédságában pedig kiépült a kézműipar vonzotta kereskedők településrésze. Az oppidumokat élénk belső kereskedelem jellemezte, kivétel nélkül piachelyek voltak, és az oppidumok kereskedői egymás között is számottevő kereskedelmi ügyletet bonyolítottak le. A gazdaságilag és politikailag is jól szervezett kelta oppidumok hozzájárultak a kereskedőréteg felemelkedéséhez és a pénzrendszer megerősödéséhez.<ref>Morteani & Northover 1995:261–262.</ref>
A történettudomány szakterminológiája az ''oppidum'' kifejezést – a korabeli latin szóhasználattól eltérően – elsősorban az Európa kontinentális részén, a késő vaskor folyamán kialakult, főként a keltákhoz köthető városias településekre használja. A kelta oppidumok megjelenéséhez vezető társadalmi és gazdasági tényezők felvázolása a régészettudomány eredményei tükrében sem egyszerű feladat. Az ásatásokról előkerült tárgyi leletek esetlegesek, nem számolhatunk olyan gazdag tárgyi anyaggal, sírmellékletekkel, mint a megelőző korszakok vagy egyéb korabeli kultúrák tekintetében, a vaskori kelták ugyanis áttértek a hamvasztásos temetkezésre. Az oppidumok gazdasági élete és társadalomszerkezeti sajátosságai tekintetében a településszerkezet, az építkezéshez felhasznált anyagok, az előkerült eszközök és ételhulladékok (főként állati csontok), valamint a kevés számú, Dél-Németországból ismert késő vaskori kelta temetőből (Bad Nauheim, Wederath stb.) felszínre került leletek igazítanak el.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref>
 
A vaskor kései korszakában, az i. e. 3. század környékén a különféle anyagok megmunkálásának újonnan kifejlesztett technikái Európa-szerte a kézműipar specializálódásához és differenciálódásához vezettek. Elsősorban a (fémművesség (vas, fazekasságbronz, faművességarany, ezüst) előretörését és központi szerepét fontos kiemelni, de a változások érintették az üvegművességet, a fazekasságot, a kőfaragást, a fa- és a bőrfeldolgozást is. Egyszersmind ez az új tudás széles rétegek számára is elérhetővé vált, így a kor nagyvárosain kívül is számottevő társadalmi tényező lett a kézművesek rétege. E technikai-társadalmi változás végül egy újfajta településtípus, az oppidum kialakulásához vezetett, különösen a fejlett társadalmi kultúrájú kelta népcsoportok körében. A korábbi kistelepülések paraszti lakossága csaknem kizárólag mezőgazdasági árutermelésbőltermelésből teremtette elő a javakat. A sűrűn települtkorábbi falvakat művelésre fogott területek övezték, illetve ha a gazdasági tevékenységek egy része a beltelkekhez kötődött, a ritkábban kiosztott házhelyek szétterülő, nyílt településszerkezetheztelepülésszerkezetet vezettekeredményeztek. A kézművesek megjelenésével a településen belül előbb kialakult a jellemzően iparosok által sűrűn lakott fertálytelepülésrész, szomszédságában pedig kiépült a kézműipar vonzotta kereskedők településrészefertálya. Az oppidumokat élénk belső kereskedelem jellemezte, kivétel nélkül piachelyek voltak, és az egyes oppidumok kereskedői egymás között is számottevő kereskedelmi ügyletet bonyolítottak le. A gazdaságilag és politikailag is jól szervezett kelta oppidumok többek között hozzájárultak a kereskedőréteg felemelkedéséhez és a pénzrendszer megerősödéséhez is.<ref>Arnold & Gibson 1995:88, 90.; Morteani & Northover 1995:261–262.</ref>
Az i. e. 2–1. századra oppidumok hálózták be Európát a Pireneusok, az Alpok, a Kárpátok, valamint a Lengyel- és a Germán-alföld déli pereme által határolt vidéken, ami nagyjából egybeesik a mai Franciaország, Svájc, Ausztria, Csehország, Dél-Németország és Belgium területével. Az egyik legjelentősebb kelta oppidum a bajorországi Manching közelében részben feltárt település volt, amelynek lakossága elérte az 5-10 ezret is.<ref>Morteani & Northover 1995:262–263.</ref>
 
Az i. e. 2–1. századra oppidumok hálózták be Európát a Pireneusok, az Alpok, a Kárpátok, valamint a Lengyel- és a Germán-alföld déli pereme által határolt vidéken, ami nagyjából egybeesik a mai Franciaország, Svájc, Ausztria, Nyugat-Magyarország, Nyugat-Szlovákia, Dél-Lengyelország, Csehország, Dél-Németország és Belgium területével. Az egyik legjelentősebb kelta oppidum a bajorországi Manching közelében részben feltárt település volt, amelynek lakossága elérte az 5-10 ezret is. További jelentős és régészeti szempontból is nagyrészt feltárt kelta oppidumok ismertek a bajorországi Kelheim, az észak-franciaországi Villeneuve-Saint-Germain, a csehországi Závist és Staré Hradisko térségéből. Gazdasági szerepkörüknél fogva elsősorban kereskedelmi utak metszésében terültek el, s a régészeti leletek tükrében ritkán funkcionáltak egy-egy vidék vagy néptörzs politikai központjaként is. A társadalmi hierarchia csúcsán álló törzsi vezetők többnyire jól védhető, elhagyottabb helyen, kisebb szálláshelyeket választottak állandó lakhelyükül.<ref>Arnold & Gibson 1995:89–90.; Morteani & Northover 1995:262–263.</ref>
Az első oppidumokat nem feltétlenül látták el védművekkel, a latin ''oppidum'' szó efféle jelentésárnyalása Julius Caesar i. e. 1. századi hadjáratai idejéből adatolható.<ref>Morteani & Northover 1995:262.</ref> Ekkortól oppidumként említették mindazokat a nagyobb kiterjedésű településeket, amelyek nehezen megközelíthető helyen – mocsaras vidéken, szigeten vagy magaslaton – álltak, s árokkal, sánccal vagy fallal erődítették. Ezek jellemzően egy-egy régió, törzs, esetleg népcsoport politikai-gazdasági központjai voltak.<ref>Morteani & Northover 1995:262.; MNL XIV. 2002:175.</ref>
 
Élénk gazdasági életüknek köszönhetően az oppidumok nagy részét védművel, jellemzően kőfallal erődítették. Ezek némelyike is a körülkerített város gazdagságáról vall: a bajorországi Kelheim melletti oppidum védőfala például egyes számítások szerint legkevesebb másfél millió munkanap árán épülhetett fel, ami a vélhetően tetemes költségek mellett ötszáz munkás részvételével is legkevesebb nyolc évig elhúzódó munkálatokat feltételez.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref> A kései La Tène-kortól, vagyis az i. e. 2. századtól megjelenő kelta oppidumok, pontosabban az azok védelmét ellátó erődök tipológiai szempontból két csoportba oszthatóak: a Hallstatt-korból ismert, Közép-Európában elterjedt Heuneburg-típusú oppidumokra, illetve a La Tène-korban kialakult, a nyugati kelta szállásterületre jellemző ''murus gallicus'' rendszerű oppidumokra (pl. Avaricum, Bibracte).<ref>MNL XIV. 2002:175.</ref> Az oppidumok szerkezetét a településmagban a kézművesek, kereskedők által lakott rész, illetve az ezt körbevevő, továbbra is mezőgazdasági jellegű övezet jellemezte. A gazdasági tevékenységében és társadalmilag is elkülönülő településrészeket árkok és sánckerítések, esetleg utcák választották el egymástól.<ref>Arnold & Gibson 1995:89.</ref>
Az itáliai, római polgárok lakta oppidumok körében két alaptípust különböztettek meg: a privilegizáltabb helyzetben lévő ''oppidum latinum,'' illetve a fegyvereseket a birodalom szolgálatában kiállítani köteles ''oppidum foederatum'' telepüéseket. Az i. e. 89–88-as polgárháborút követően az ''oppidum'' kifejezés a Római Birodalom által meghódított azon városias jellegű településekre vonatkozott, amelyek kultúrája és társadalma nem romanizálódott.<ref>MNL XIV. 2002:175.</ref>
 
AzJulius elsőCaesar oppidumokati. neme. feltétlenül1. láttákszázadi elhadjáratai védművekkelsorán – a háborús időknek betudhatóan – elsősorban erődített kelta (főként gall) településekkel találkozhatott, s emlékirataiban a latin ''oppidum'' szó effélejelentése jelentésárnyalásakifejezetten Julius’erődített Caesarkelta i.település’ e.jelentésben 1.fordul századielő, hadjárataifüggetlenül egyéb településszerkezeti vagy idejébőlgazdasági adatolhatósajátosságoktól.<ref>Arnold & Gibson 1995:90.; Morteani & Northover 1995:262.</ref> EkkortólEttől oppidumkéntaz időtől fogva a forrásokban oppidumokként említették mindazokat aaz Itálián kívüli, nagyobb kiterjedésű településeket, amelyek nehezen megközelíthető helyen – mocsaras vidéken, szigeten vagy magaslaton – álltak, s árokkal, sánccal vagy fallal erődítették. Ezekőket, egyúttal jellemzően egy-egy régió, törzs, esetleg népcsoport politikai-gazdasági központjai voltak.<ref>Morteani & Northover 1995:262.; MNL XIV. 2002:175.</ref>
A kései La Tène-kortól, vagyis az i. e. 2. századtól megjelenő kelta oppidumok, pontosabban az azok védelmét ellátó erődök tipológiai szempontból két csoportba oszthatóak: a Hallstatt-korból ismert, Közép-Európában elterjedt Heuneburg-típusú oppidumokra, illetve a La Tène-korban kialakult, a nyugati kelta szállásterületre jellemző ''murus gallicus'' rendszerű oppidumokra (pl. Avaricum, Bibracte).<ref>MNL XIV. 2002:175.</ref>
 
== Oppidumok a középkori Magyarországon: a mezővárosok ==
{{fő|Mezőváros}}
 
== Források ==
*'''MNL:''' ''Magyar nagylexikon,'' I–XIV. köt., Budapest, Akadémiai, Magyar Nagylexikon, 1993–2004.
*'''Arnold & Gibson 1995:''' ''Celtic chiefdom, Celtic state: The evolution of complex social systems in prehistoric Europe,'' ed. by Bettina Arnold & D. Blair Gibson, Cambridge, Cambridge University Press, 1995.
*'''Morteani & Northover 1995:''' ''Prehistoric gold in Europe: Mines, metallurgy, and manufacture,'' ed. by Guilio Morteani & Jeremy P. Northover, Dordrecht, Boston, Kluwer Academic, 1995.