Zenészek gyermeke volt. [[1888]]-[[1891]] között egy [[Robichi]]n''Robichin'' nevű festőnél tanult. [[1900]]-ban ismerkedett meg [[André Derain]]nel, akvielakivel közös műteremben dolgoztak. Vlamick akkoriban újságoknak dolgozott, és kétes értékű regényei jelentek meg Derain illusztrációival. Erőteljes temperamentumú festő volt, aki első képeire mindenfajta diszciplinadiszciplína nélkül, erőteljes mozdulatokkal vitte fel a festéket. [[1901]]-es találkozása [[Van Gogh]] festészetével döntően befolyásolta fejlődését. A művekben felfedezett szenvedély megerősítette őt abban az elgondolásában, hogy a festőnek spontán módon kell kifejeznie magát, a lehető legkevesebb elfojtással. Ezen a Van Gogh kiállításon ismerkedett meg [[Henri Matisse]]-al. [[1907]]-ig Vlamick tisztán használta a színeket, úgy ahogy a tubusból kinyomta, sés a [[Van Gogh]]-tól tanult erőteljese ecsetvonásokkal vitte fel a vászonra. Óriási lelkesedéssel festett, kizárólag az ösztön által vezérelve a legerőszakosabb hatásokat sikerült elérnie, szabad, életteli világot jelenített meg. Vlamick számára a [[fauvizmus]] nem kiáltás, nem valamilyen művészi magatartás volt, hanem lét- és gondolkodásforma, nélkülözhetetlen, mint a levegő: „A [[fauvizmus]] én vagyok.” – mondta. Ha van [[festő]], akire maradéktalanul illik a [[fauve]] megjelölés, akkor Vlaminck az.
[[1908]]-től [[Cézanne]] hatására színvilága lehiggadt. Megpróbálkozott [[kubista]] kompozíciókkal is, de a kubizmus nála csak rövid intermezzo lehetettvolt, nem fért össze heves, expresszív alaptermészetével. Később az expresszivitás új lehetőségeit kereste, fény és árnyék kontrasztját kihasználva drámai tájképeket festett.
