Főmenü megnyitása

Módosítások

3 117 bájt hozzáadva, 10 évvel ezelőtt
Szócikk bővül
Az '''oppidum''' kortólidőben és térben, földrajzi-kulturális környezettől és kontextustólszociokulturális környezettől függően eltérő történelmi településtípust jelöl, amelynek. egyikEgyik fő jellemzője, hogy társadalmi és településszerkezeti szempontból egyaránt átmenetet képez a mezőgazdasági árutermelő falu és a strukturáltkoncentrált népességű, társadalmi-gazdasági felépítésűszempontból rendkívül heterogén, központi szerepkört betöltő város között.
 
Az ókoriA Római Birodalomban a latin ''oppidum'' (többes számban ''oppida'') kifejezés eleinte bizonyos előjogokkal rendelkező (vagy nem rendelkező), a birodalmonbirodalom határain belüli városias településekettelepülést jelölt, amely a hierarchiában az ''urbs'' és a ''civitas,'' illetve a ''castrum'', a ''villa'' és a ''vicus'' közötti helyet foglalta el. Az i. e. 1. század táján a kifejezés jelentésváltozáson esett át, és elsősorban a barbár népek erődített településeit, még később pedig a meghódított, de nem romanizált városokat nevezték oppidumnak. Az ókorral foglalkozó történettudomány a korabeli szóhasználattól eltérően az ''oppidum'' terminus egységes használatára törekszik, és a kontinentális Európában a késő vaskor idején kialakult, elsősorban a keltákhoz kötődő városias településeket, kézműipari és kereskedelmi központokat írja le a kifejezésseloppidumoknak.
 
A történettudomány a korabeli szóhasználattól eltérően értelmezi az ''oppidum'' fogalmát. Az ókorral foglalkozó munkák az Európában a késő vaskor idején, az i. e. 3–2. században kialakult, elsősorban a keltákhoz köthető, többnyire erődített városias településeket, kézműipari és kereskedelmi központokat írják le az ''oppidum'' kifejezéssel.
 
== Oppidumok az ókori római közigazgatásban ==
Az itáliai, római polgárok lakta oppidumok körében két alaptípust különböztettek meg: a privilegizáltabb helyzetben lévő ''oppidum latinum,'' illetve a fegyvereseket a birodalom szolgálatában kiállítani köteles ''oppidum foederatum'' telepüéseket. Az i. e. 89–88-as polgárháborút követően az ''oppidum'' kifejezés a Római Birodalom által meghódított azon városias jellegű településekre vonatkozott, amelyek kultúrája és társadalma nem romanizálódott.<ref>MNL XIV. 2002:175.</ref>
 
[[Kép:Manching oppidum siedlung.JPG|250px|jobbra|bélyegkép|A manchingi kelta oppidum rekonstrukciója]]
== Ókori kelta oppidumok ==
[[Kép:Manching oppidum siedlung.JPG|250px|jobbra|bélyegkép|A manchingi kelta oppidum rekonstrukciója]]
A történettudomány szakterminológiája az ''oppidum'' kifejezést – a korabeli latin szóhasználattól eltérően – elsősorban az Európa kontinentális részén, a késő vaskor folyamán kialakult, főként a keltákhoz köthető városias településekre használja. A kelta oppidumok megjelenéséhez vezető társadalmi és gazdasági tényezők felvázolása a régészettudomány eredményei tükrében sem egyszerű feladat. Az ásatásokról előkerült tárgyi leletek esetlegesek, nem számolhatunk olyan gazdag tárgyi anyaggal, sírmellékletekkel, mint a megelőző korszakok vagy egyéb korabeli kultúrák tekintetében, a vaskori kelták ugyanis áttértek a hamvasztásos temetkezésre. Az oppidumok gazdasági élete és társadalomszerkezeti sajátosságai tekintetében a településszerkezet, az építkezéshez felhasznált anyagok, az előkerült eszközök és ételhulladékok (főként állati csontok), valamint a kevés számú, Dél-Németországból ismert késő vaskori kelta temetőből (Bad Nauheim, Wederath stb.) felszínre került leletek igazítanak el.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref>
A történettudomány szakterminológiája az ''oppidum'' kifejezést – a korabeli latin szóhasználattól eltérően – elsősorban az Európa kontinentális részén, a késő vaskor folyamán kialakult, főként a keltákhoz köthető városias településekre használja. Az i. e. 3–2. század folyamán megjelenő oppidumok kézműipari-kereskedelmi, ritkán regionális politikai központként funkcionáltak. Fennállásuk és gazdasági virágzásuk időtartamát rövidre szabta az i. e. 1. századtól folyamatosan terjeszkedő Római Birodalom: a meghódított területek oppidumai az i. sz. 1. század közepéig bezáróan elnéptelenedtek vagy helyükön romanizált jellegű városok alakultak ki.
 
A történettudomány szakterminológiája az ''oppidum'' kifejezést – a korabeli latin szóhasználattól eltérően – elsősorban az Európa kontinentális részén, a késő vaskor folyamán kialakult, főként a keltákhoz köthető városias településekre használja. A kelta oppidumok megjelenéséhez vezető társadalmi és gazdasági tényezők felvázolása a régészettudomány eredményei tükrében sem egyszerű feladat. Az ásatásokról előkerült tárgyi leletek esetlegesek, nem számolhatunk olyan gazdag tárgyi anyaggal, sírmellékletekkel, mint a megelőző korszakok vagy egyéb korabeli kultúrák tekintetében, a vaskori kelták ugyanis áttértek a hamvasztásos temetkezésre. Az oppidumok gazdasági élete és társadalomszerkezeti sajátosságai tekintetében a településszerkezet, az építkezéshez felhasznált anyagok, az előkerült eszközök és ételhulladékok (főként állati csontok), valamint a kevés számú, Dél-Németországból ismert késő vaskori kelta temetőből (Bad Nauheim, Wederath stb.) felszínre került leletek igazítanak el.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref>
 
A vaskor kései korszakában, aza kelta La Tène-kultúra i. e. 33–2. századokra eső virágkorában (ún. század„C” környékénszakaszában) a különféle anyagok megmunkálásának újonnan kifejlesztett technikái Európa-szerte a kézműipar specializálódásához és differenciálódásához vezettek. Elsősorban a fémművesség (vas, bronz, arany, ezüst) előretörését és központi szerepét fontos kiemelni, de a változások érintették az üvegművességet, a fazekasságot, a kőfaragást, a fa- és a bőrfeldolgozást is. Egyszersmind ez az új tudás széles rétegek számára is elérhetővé vált, így a kor nagyvárosain kívül is számottevő társadalmi tényező lett a kézművesek rétege. E technikai-társadalmi változás végül egy újfajta településtípus, az oppidum kialakulásához vezetett, különösen a fejlett társadalmi kultúrájú kelta népcsoportok körében. A korábbi kistelepülések paraszti lakossága csaknem kizárólag mezőgazdasági termelésből teremtette elő a javakat. A korábbi falvakat művelésre fogott területek övezték, illetve ha a gazdasági tevékenységek egy része a beltelkekhez kötődött, a ritkábban kiosztott házhelyek szétterülő, nyílt településszerkezetet eredményeztek. A kézművesek megjelenésével a településen belül előbb kialakult a jellemzően iparosok által sűrűn lakott településrész, szomszédságában pedig kiépült a kézműipar vonzotta kereskedők fertálya. Az oppidumokat élénk belső kereskedelem jellemezte, kivétel nélkül piachelyek voltak, és az egyes oppidumok kereskedői egymás között is számottevő kereskedelmi ügyletet bonyolítottak le. A gazdaságilag és politikailag is jól szervezett kelta oppidumok többek között hozzájárultak a kereskedőréteg felemelkedéséhez és a pénzrendszer megerősödéséhez is.<ref>Arnold & Gibson 1995:88, 90.; Morteani & Northover 1995:261–262.</ref>
 
Az i. e. 2–1. századra oppidumok hálózták be EurópátEurópának a Pireneusok,Római azBirodalomtól Alpok,északra aés Kárpátok,nyugatra valaminteső arészét. Lengyel-Napjaink ésrégészeti airodalma Germán-alföldmintegy délikétszáz pereme által határolt vidéken,kelta amioppidumot nagyjábóltart egybeesikszámon a mai Észak-Spanyolország, Franciaország, Észak-Olaszország, Svájc, Ausztria, Nyugat-Magyarország, Nyugat-Szlovákia, Dél-Lengyelország, Csehország, Dél-Németország, ésHollandia, Belgium területével. Az egyik legjelentősebb kelta oppidum a bajorországi Manching közelében részben feltárt település volt, amelynek lakosságaés elérte az 5Délkelet-10Anglia ezret isterületén. TovábbiE jelentőstelepülések ésjava régészetirészének szempontbólnem isismerjük nagyrésztkelta feltártelnevezését, keltas oppidumok ismertekezeket a bajorországikésőbb Kelheim,rájuk aztelepült észak-franciaországirómai Villeneuve-Saint-Germain,város anevén csehországivagy Závistmai ésnevükön említik Staréa Hradiskotörténeti térségébőlmunkák. Gazdasági szerepkörüknél fogva elsősorban kereskedelmi utak metszésében, vízi utak mentén terültek el, s a régészeti leletek tükrében ritkán funkcionáltak egy-egy vidék vagy néptörzs politikai központjaként is. A társadalmi hierarchia csúcsán álló törzsi vezetők többnyire jól védhető, elhagyottabb helyen, kisebb szálláshelyeket választottak állandó lakhelyükül. A legjelentősebb kelta oppidumok a bajorországi Manching közelében részben feltárt település, valamint a burgundiai Bibracte volt, amelyek lakossága elérte az 5-10 ezer főt is.<ref>Arnold & Gibson 1995:89–90.; Morteani & Northover 1995:262–263.; Allen 2007:75.</ref>
 
{| {{széptáblázat}}
A vaskor kései korszakában, az i. e. 3. század környékén a különféle anyagok megmunkálásának újonnan kifejlesztett technikái Európa-szerte a kézműipar specializálódásához és differenciálódásához vezettek. Elsősorban a fémművesség (vas, bronz, arany, ezüst) előretörését és központi szerepét fontos kiemelni, de a változások érintették az üvegművességet, a fazekasságot, a kőfaragást, a fa- és a bőrfeldolgozást is. Egyszersmind ez az új tudás széles rétegek számára is elérhetővé vált, így a kor nagyvárosain kívül is számottevő társadalmi tényező lett a kézművesek rétege. E technikai-társadalmi változás végül egy újfajta településtípus, az oppidum kialakulásához vezetett, különösen a fejlett társadalmi kultúrájú kelta népcsoportok körében. A korábbi kistelepülések paraszti lakossága csaknem kizárólag mezőgazdasági termelésből teremtette elő a javakat. A korábbi falvakat művelésre fogott területek övezték, illetve ha a gazdasági tevékenységek egy része a beltelkekhez kötődött, a ritkábban kiosztott házhelyek szétterülő, nyílt településszerkezetet eredményeztek. A kézművesek megjelenésével a településen belül előbb kialakult a jellemzően iparosok által sűrűn lakott településrész, szomszédságában pedig kiépült a kézműipar vonzotta kereskedők fertálya. Az oppidumokat élénk belső kereskedelem jellemezte, kivétel nélkül piachelyek voltak, és az egyes oppidumok kereskedői egymás között is számottevő kereskedelmi ügyletet bonyolítottak le. A gazdaságilag és politikailag is jól szervezett kelta oppidumok többek között hozzájárultak a kereskedőréteg felemelkedéséhez és a pénzrendszer megerősödéséhez is.<ref>Arnold & Gibson 1995:88, 90.; Morteani & Northover 1995:261–262.</ref>
| colspan="4"| Fontosabb kelta oppidumok
|-
| Kelta elnevezés
| Törzs
| Későbbi (latin) elnevezés
| Mai elnevezés
|-
| ?
| aeduusok
| Bibracte
| Mont Beuvrey, Autun közelében {{zászló|Franciaország}}
|-
| ?!!!
| batavusok
| Arenacum
| Arnheim {{zászló|Hollandia}}
|-
| ?!!!
| batavusok
| Lugdunum Batavorum
| Leiden {{zászló|Hollandia}}
|-
| Batavoduron
| batavusok
| Noviomagus Batavorum
| Nijmegen {{zászló|Hollandia}}
|-
| ?
| vindelicusok
| – (elnéptelenedett)
| Manching {{zászló|Németország}}
|-
| Alkimoennis
| ?
| – (elnéptelenedett)
| Kelheim {{zászló|Németország}}
|-
|}
 
Élénk gazdasági életüknek köszönhetően az oppidumok nagy részét védművel, jellemzően kőfallal erődítették. Ezek némelyike is a körülkerített város gazdagságáról vall: a bajorországi Kelheim melletti Alkimoennis oppidum védőfala például egyes számítások szerint legkevesebb másfél millió munkanap árán épülhetett fel, ami a vélhetően tetemes költségek mellett ötszáz munkás részvételével is legkevesebb nyolc évig elhúzódó munkálatokat feltételez.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref> A késeiHallstatt-kori magaslati erődökre jellemző védőárkos-földsáncos védművet a La Tène-kortól, vagyiskorban az i.oppidumok e.esetében is felváltotta az 2ún. századtól''murus megjelenőgallicus'' kelta(’gall oppidumokfal’), pontosabbankülönösen aza azokkelták védelmétnyugati ellátószállásterületein. erődökEnnek tipológiaifelépítése szempontbólsorán kételőször csoportbavízszintes oszthatóak:helyzetű agerendákból Hallstatt-korbólfelróttak ismert,egy Közép-Európábanzsaluzatszerű elterjedtszerkezetet. Heuneburg-típusúA oppidumokra,gerendázat illetveelemeit akb. La30 Tène-korbancentiméteres kialakultvasszegekkel erősítették egymáshoz, majd a nyugatiszerkezet keltaközét szállásterületrekőtörmelékkel jellemzőtöltötték ''murusfel. gallicus''Ezt rendszerűkövetően oppidumokraa (pl.faszerkezet Avaricum,mindkét oldalát Bibracte)faragott terméskövekkel felfalazták.<ref>MNL XIV. 2002:175.; Allen 2007:76.</ref> Az oppidumok szerkezetét a településmagban a kézművesek, kereskedők által lakott rész, illetve az ezt körbevevő, továbbra is mezőgazdasági jellegű övezet jellemezte. A gazdasági tevékenységében és társadalmilag is elkülönülő településrészeket árkok és sánckerítések, esetleg utcák választották el egymástól. Tudatos tervezés nyomai csak a jelentősebb oppidumoknál figyelhetőek meg (pl. Bibracte), ahol a korabeli lakók a közterek és középületek (pl. szentélyek) kialakítására is figyelmet és fáradságot fordítottak. A fából vagy kőből épült lakóházak nemritkán kétszintesek voltak, de ez jobbára a tehetősebb kézműves-kereskedő rétegekre volt jellemző.<ref>Arnold & Gibson 1995:89.; Koch 2006:1399.; Allen 2007:76.</ref>
Az i. e. 2–1. századra oppidumok hálózták be Európát a Pireneusok, az Alpok, a Kárpátok, valamint a Lengyel- és a Germán-alföld déli pereme által határolt vidéken, ami nagyjából egybeesik a mai Franciaország, Svájc, Ausztria, Nyugat-Magyarország, Nyugat-Szlovákia, Dél-Lengyelország, Csehország, Dél-Németország és Belgium területével. Az egyik legjelentősebb kelta oppidum a bajorországi Manching közelében részben feltárt település volt, amelynek lakossága elérte az 5-10 ezret is. További jelentős és régészeti szempontból is nagyrészt feltárt kelta oppidumok ismertek a bajorországi Kelheim, az észak-franciaországi Villeneuve-Saint-Germain, a csehországi Závist és Staré Hradisko térségéből. Gazdasági szerepkörüknél fogva elsősorban kereskedelmi utak metszésében terültek el, s a régészeti leletek tükrében ritkán funkcionáltak egy-egy vidék vagy néptörzs politikai központjaként is. A társadalmi hierarchia csúcsán álló törzsi vezetők többnyire jól védhető, elhagyottabb helyen, kisebb szálláshelyeket választottak állandó lakhelyükül.<ref>Arnold & Gibson 1995:89–90.; Morteani & Northover 1995:262–263.</ref>
 
Az oppidumok kora történelmi léptékben rövidnek bizonyult. A Római Birodalom hódító hadjáratai nyomán a korábbi kelta oppidumok elnéptelenedtek, vagy átadták helyüket egy római eszmény szerint kialakított polgár- vagy katonavárosnak. Elsőként a galliai kelták oppidumai tűntek el az i. e. 58–50 közötti, Julius Caesar vezette hadjárat következményeként. Az Európa többi részén lévő kelta városalakulatokat a növekvő Római Birodalom törölte le a történelem térképéről, mígnem az utolsó britanniai oppidumok is elpusztultak az i. sz. 1. század közepén. Többük mai európai nagyvárosok bölcsője lett (pl. Budapest!!!, Párizs, Milánó, Genf, Salamanca).<ref>Allen 2007:75, 80.</ref>
Élénk gazdasági életüknek köszönhetően az oppidumok nagy részét védművel, jellemzően kőfallal erődítették. Ezek némelyike is a körülkerített város gazdagságáról vall: a bajorországi Kelheim melletti oppidum védőfala például egyes számítások szerint legkevesebb másfél millió munkanap árán épülhetett fel, ami a vélhetően tetemes költségek mellett ötszáz munkás részvételével is legkevesebb nyolc évig elhúzódó munkálatokat feltételez.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref> A kései La Tène-kortól, vagyis az i. e. 2. századtól megjelenő kelta oppidumok, pontosabban az azok védelmét ellátó erődök tipológiai szempontból két csoportba oszthatóak: a Hallstatt-korból ismert, Közép-Európában elterjedt Heuneburg-típusú oppidumokra, illetve a La Tène-korban kialakult, a nyugati kelta szállásterületre jellemző ''murus gallicus'' rendszerű oppidumokra (pl. Avaricum, Bibracte).<ref>MNL XIV. 2002:175.</ref> Az oppidumok szerkezetét a településmagban a kézművesek, kereskedők által lakott rész, illetve az ezt körbevevő, továbbra is mezőgazdasági jellegű övezet jellemezte. A gazdasági tevékenységében és társadalmilag is elkülönülő településrészeket árkok és sánckerítések, esetleg utcák választották el egymástól.<ref>Arnold & Gibson 1995:89.</ref>
 
A korai kelta oppidumokat az i. e. 2. században élt görög történetíró, [[Polübiosz (történetíró)|Polübiosz]] poliszokként említette.<ref>Allen 2007:75.</ref> Julius Caesar i. e. 1. századi hadjáratai során – a háborús időknek betudhatóan – elsősorban erődített kelta (főként gall) településekkel találkozhatott, s emlékirataiban a latin ''oppidum'' szó jelentése kifejezetten ’erődített kelta település’ jelentésben fordul elő, függetlenül egyéb településszerkezeti vagy gazdasági sajátosságoktól.<ref>Arnold & Gibson 1995:90.; Morteani & Northover 1995:262.</ref> Ettől az időtől fogva a forrásokban oppidumokként említették mindazokat az Itálián kívüli, nagyobb kiterjedésű településeket, amelyek nehezen megközelíthető helyen – mocsaras vidéken, szigeten vagy magaslaton – álltak, s árokkal, sánccal vagy fallal erődítették őket, egyúttal jellemzően egy-egy régió, törzs, esetleg népcsoport politikai-gazdasági központjai voltak.<ref>Morteani & Northover 1995:262.; MNL XIV. 2002:175.</ref>
 
== Oppidumok a középkori Magyarországon: a mezővárosok ==
== Források ==
*'''MNL:''' ''Magyar nagylexikon,'' I–XIV. köt., Budapest, Akadémiai, Magyar Nagylexikon, 1993–2004.
*'''Allen 2007:''' Stephen Allen, ''Lords of battle: The world of the Celtic warrior,'' Oxford, Osprey, 2007.
*'''Arnold & Gibson 1995:''' ''Celtic chiefdom, Celtic state: The evolution of complex social systems in prehistoric Europe,'' ed. by Bettina Arnold & D. Blair Gibson, Cambridge, Cambridge University Press, 1995.
*'''Koch 2006:''' ''Celtic culture: A historical encyclopaedia,'' ed. by John T. Koch, Santa Barbara, ABC-CLIO, 2006.
*'''Morteani & Northover 1995:''' ''Prehistoric gold in Europe: Mines, metallurgy, and manufacture,'' ed. by Guilio Morteani & Jeremy P. Northover, Dordrecht, Boston, Kluwer Academic, 1995.