„Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
a na
31. sor:
A [[Keresztény Nemzeti Párt]] és a [[Keresztény Gazdasági és Szociális Párt]] egyesülésével jött létre [[1919]]. [[október 24]]-én. Az [[1920-as választások]]on 72 mandátumot szerzett, majd a kiegészítő választások után övé lett a legnagyobb frakció 84 fővel. A kisgazdákkal alakítottak koalíciós kormányt. Ők adták a házelnököt, [[Rakovszky István]]t.
 
[[1920]] nyarán a párt jelentősen meggyengült. [[Friedrich István]], és képviselőtársai [[április 12]]-én kiléptek, és újjáalapították a [[Keresztény Nemzeti Párt]]ot, majd 17-én 22 képviselő felhívta a KNEP-t és a kisgazdapártot, hogy hozzanak létre egységes kormánypártot, majd elhagyták a frakciót, hogy az összekötő kapocs szerepét töltsék be. A koalíció felbomlásakor gróf [[Bethlen István|Bethlen]] miniszterelnök felkarolta a kezdeményezést. Eredetileg a KNEP-ből akart kiindulni, de a második királypuccs, és a trónfosztás miatt megromlott viszonya a párt legitimistáival, ezért híveivel együtt belépett a kisgazdákhoz. [[1922]]. [[február 2]]-án aztán megalapították az [[Egységes Párt]]ot. Ezzel a kereszténypárt nehéz helyzetbe került. Nyilvánvalóvá vált, hogy neki csak alárendelt szerep juthat. Néhány képviselő követte Bethlent az Egységes Pártba, de ez pártszakadást okozott.

A [[Haller István]] vezette szárny ellenzékbe vonult, míg a [[Huszár Károly]] és [[Ernszt Sándor]] vezette csoport ''[[Keresztény Nemzeti Egység Pártja]]'' néven a kormányt támogatta önálló pártként, ami megbízható koalíciós partner maradt. A kormányban a 11 tárca közül 3 az övék volt. Az Egységes Párttal választási együttműködést kötöttek. Jórészt olyan vidéki helyeken indultak, ahol az EP nem állított ellenjöltet, és a fővárosban, és környékén a 4 titkos kerületbenmígnem [[Keresztény Egység Tábora1926]] névenelejére őkolyannyira indultakszétesett, kettőjük közül. A választás kudarc volt,hogy a képviselőimaradéka helyeknekvégül csak 6,15%-át szerezték meg. A korábban Fiedrich vezetésével kivált csoport se járt jobban, 30 képviselői helyéből csak 11-et (4,51%) tudott megőrizni([[Keresztényfebruár Nemzeti Földmíves és Polgári Párt18]]-án néven). A párt gyorsan errodálódott, csakbeolvadt a [[Keresztény Szociális és Gazdasági Párt]]ban tudott újraegyesülni [[1926]]. [[február 18]]-ánba.
==Források==
*[http://mult-kor.hu/cikk.php?id=7706 Ezen a napon megalakult a {{PAGENAME}}], mult-kor.hu, 2004. szeptember 13.