Főmenü megnyitása

Módosítások

753 bájt hozzáadva ,  11 évvel ezelőtt
Szócikk átszerkesztül meg belsőlinkül
{{egyért2|az ókori kelta oppidumokról|mezőváros}}
Az '''oppidum''' időben és térben, földrajzi és szociokulturális környezettől függően eltérő történelmi településtípust jelöl. Egyik fő jellemzője, hogy társadalmi és településszerkezeti szempontból egyaránt átmenetet képez a mezőgazdasági árutermelő falu és a koncentrált népességű, társadalmi-gazdasági szempontból rendkívül heterogén, központi szerepkört betöltő város között.
A történettudomány szakterminológiája azAz '''oppidum''' kifejezést –kifejezés a korabeli[[történettudomány]]i latin szóhasználattól eltérően – elsősorban az Európa kontinentális részén,szakmunkákban a késő [[vaskor]]i folyamánEurópa kialakulttöbbnyire [[erődítmény|erődített]], főként a keltákhoz köthető[[város]]ias városias[[kelták|kelta]] településekre[[település]]eket használjajelöli. Az i. e. 3–2. század folyamán megjelenő, a korai [[urbanizáció]] egyik fontos állomását képviselő oppidumok kézműipari-[[kézműipar]]i, [[kereskedelem|kereskedelmi]], ritkán regionális vagy törzsi politikai központként funkcionáltak. Fennállásuk és gazdasági virágzásuk időtartamát rövidre szabta az i. e. 1. századtól folyamatosan terjeszkedő [[Római Birodalom]]: a meghódított területek oppidumai az i. sz. 1. század közepéig bezáróan elnéptelenedtek vagy helyükön romanizált jellegű városok alakultak ki.
 
== Az elnevezés ==
A Római Birodalomban a latin ''oppidum'' (többes számban ''oppida'') kifejezés bizonyos előjogokkal rendelkező (vagy nem rendelkező), a birodalom határain belüli városias települést jelölt, amely a hierarchiában az ''urbs'' és a ''civitas,'' illetve a ''castrum'', a ''villa'' és a ''vicus'' közötti helyet foglalta el. Az i. e. 1. század táján a kifejezés jelentésváltozáson esett át, és elsősorban a barbár népek erődített településeit, még később pedig a meghódított, de nem romanizált városokat nevezték oppidumoknak.
A [[Római Birodalom]]ban a [[latin nyelv|latin]] ''oppidum'' (többes számban ''oppida'') kifejezés bizonyos [[kiváltság]]okkal rendelkező (vagy nem rendelkező), a birodalom határain belüli városias településeket jelölt. Az itáliai, római polgárok lakta oppidumok körében két alaptípust különböztettek meg: a privilegizáltabb helyzetben lévő ''oppidum latinum,'' illetve a fegyvereseket a birodalom szolgálatában kiállítani köteles ''oppidum foederatum'' telepüésekettelepüléseket. Az i. e. 89–88-as polgárháborút1. követőenszázadtól az ''oppidum'' kifejezés a Római Birodalom által meghódított azon városias jellegű településekre vonatkozott, amelyek kultúrája és társadalma nem romanizálódott.<ref>MNL XIV. 2002:175175a.</ref>
 
A korai kelta oppidumokat az i. e. 2. században élt görög történetíró, [[Polübiosz (történetíró)|Polübiosz]] poliszokként[[polisz]]okként ''(πόλισ)'' említette.<ref>Allen 2007:75.</ref> [[Julius Caesar]] i. e. 1. századi hadjáratai során – a háborús időknek betudhatóan – elsősorban erődített [[kelták|kelta]] (főként gall) településekkel találkozhatott, s emlékirataiban a latin ''oppidum'' szó jelentése kifejezetten ’erődített kelta település’ jelentésben fordul elő, függetlenül egyéb településszerkezeti vagy gazdasági sajátosságoktól.<ref>Arnold & Gibson 1995:90.; Morteani & Northover 1995:262.</ref> Ettől az időtől fogva a forrásokban ''oppidumokként említették mindazokat az Itálián kívüli, nagyobb kiterjedésű településeket is, amelyek nehezen megközelíthető helyen – mocsaras vidéken, szigeten vagy magaslaton – álltak, s árokkal, sánccal vagy fallal erődítették őket, egyúttal jellemzően egy-egy régió, törzs, esetleg népcsoport politikai-gazdasági központjai voltak.<ref>Morteani & Northover 1995:262.; MNL XIV. 2002:175175a.</ref>
A történettudomány a korabeli szóhasználattól eltérően értelmezi az ''oppidum'' fogalmát. Az ókorral foglalkozó munkák az Európában a késő vaskor idején, az i. e. 3–2. században kialakult, elsősorban a keltákhoz köthető, többnyire erődített városias településeket, kézműipari és kereskedelmi központokat írják le az ''oppidum'' kifejezéssel.
 
A [[A középkori Magyar Királyság története|középkori]] és [[kora újkori magyar történelem|kora újkori]] Magyarországon a 15. századtól megjelenő, többnyire kiváltságokkal rendelkező, sajátos jogállású gazdasági központok, a [[mezőváros]]ok korabeli [[középkori latin nyelv|latin nyelv]]ű elnevezése szintén ''oppidum'' volt.<ref>MNL XIII. 2001:94b.</ref>
== Oppidumok az ókori római közigazgatásban ==
Az itáliai, római polgárok lakta oppidumok körében két alaptípust különböztettek meg: a privilegizáltabb helyzetben lévő ''oppidum latinum,'' illetve a fegyvereseket a birodalom szolgálatában kiállítani köteles ''oppidum foederatum'' telepüéseket. Az i. e. 89–88-as polgárháborút követően az ''oppidum'' kifejezés a Római Birodalom által meghódított azon városias jellegű településekre vonatkozott, amelyek kultúrája és társadalma nem romanizálódott.<ref>MNL XIV. 2002:175.</ref>
 
A [[történettudomány]] a korabeli jelentéstartalmaktól némileg függetlenedve az ''oppidum'' kifejezés egységes használatára törekszik, és a vaskori kelták településszerkezeti és társadalmi szempontból egyaránt városias településeit írja le vele. E településtípus eredeti [[kelta nyelvek|kelta]] elnevezése(i) nem maradt(ak) fenn, bár feltételezhetően a gall szövegtöredékekből ismert ''dunon'' szó ezekre a korai városokra utal.<ref>Hansen 2000:233.</ref>
== Ókori kelta oppidumok ==
 
== A kelta oppidumok története ==
[[Kép:Manching oppidum siedlung.JPG|250px|jobbra|bélyegkép|A manchingi kelta oppidum rekonstrukciója]]
A kelta oppidumok megjelenéséhez vezető társadalmi és gazdasági tényezők felvázolása a régészettudomány[[régészet]]tudomány eredményei tükrében sem egyszerű feladat. Az ásatásokról előkerült tárgyi leletek esetlegesek, nem számolhatunk olyan gazdag tárgyi anyaggal, sírmellékletekkel, mint a megelőző korszakok vagy egyéb korabeli kultúrák tekintetében, a vaskori kelták ugyanis áttértek a hamvasztásos, urnás temetkezésre. Az oppidumok gazdasági élete és társadalomszerkezeti sajátosságai tekintetében a településszerkezet, az építkezéshez felhasznált anyagok, az előkerült eszközök és ételhulladékok (főként állati csontok), valamint a kevés számú, [[Németország|Dél-Németországból]] ismert késő vaskori kelta temetőből ([[Bad Nauheim]], [[Wederath]] stb.) felszínre került leletek igazítanak el.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref>
A történettudomány szakterminológiája az ''oppidum'' kifejezést – a korabeli latin szóhasználattól eltérően – elsősorban az Európa kontinentális részén, a késő vaskor folyamán kialakult, főként a keltákhoz köthető városias településekre használja. Az i. e. 3–2. század folyamán megjelenő oppidumok kézműipari-kereskedelmi, ritkán regionális politikai központként funkcionáltak. Fennállásuk és gazdasági virágzásuk időtartamát rövidre szabta az i. e. 1. századtól folyamatosan terjeszkedő Római Birodalom: a meghódított területek oppidumai az i. sz. 1. század közepéig bezáróan elnéptelenedtek vagy helyükön romanizált jellegű városok alakultak ki.
 
A vaskor kései korszakában, a kelta [[La Tène-kultúra]] i. e. 3–2. századokra eső virágkorában (ún. „C” szakaszában) a különféle anyagok megmunkálásának újonnan kifejlesztett technikái Európa-szerte a kézműipar specializálódásához és differenciálódásához vezettek. Elsősorban a [[fémművesség]] (vas, bronz, arany, ezüst) előretörését és központi szerepét fontos kiemelni, de a változások érintették az üvegművességet[[üvegművesség]]et, a fazekasságot[[fazekasság]]ot, a kőfaragást[[kőfaragás]]t, a [[fafeldolgozás|fa-]] és a bőrfeldolgozást[[bőrfeldolgozás]]t is. Egyszersmind ez az új tudás széles rétegek számára is elérhetővé vált, így a kor nagyvárosain kívül is számottevő társadalmi tényező lett a kézművesek rétege. E technikai-társadalmi változás végül egy újfajta településtípus, az oppidum kialakulásához vezetett, különösen a fejlett társadalmi kultúrájú kelta népcsoportok körében. A korábbi kistelepülések paraszti lakossága csaknem kizárólag mezőgazdasági[[mezőgazdaság]]i termelésből teremtette elő a javakat. A korábbi [[falu|falvakat]] művelésre fogott területek övezték, illetve ha a gazdasági tevékenységek egy része a beltelkekhez kötődött, a ritkábban kiosztott házhelyek szétterülő, nyílt településszerkezetet eredményeztek. A kézművesek megjelenésével a településenkelta települések központi belülrészén előbb kialakult a jellemzően iparosok által sűrűn lakott településrész, szomszédságában pedig kiépült a kézműipar vonzotta kereskedők fertálya. Az oppidumokat élénk belső kereskedelem jellemezte, kivétel nélkül piachelyek[[piac]]helyek voltak, és az egyes oppidumok kereskedői egymás között is számottevő kereskedelmi ügyletet bonyolítottak le. A gazdaságilag és politikailag is jól szervezett kelta oppidumok többek között hozzájárultak a kereskedőréteg felemelkedéséhez és a [[pénzrendszer]] megerősödéséhez is.<ref>Arnold & Gibson 1995:88, 90.; Morteani & Northover 1995:261–262.</ref>
 
Az i. e. 2–1. századra oppidumok hálózták be Európának a Római Birodalomtól északra és nyugatra eső részét. Napjaink régészeti irodalma mintegy kétszáz kelta oppidumot tart számon a mai [[Spanyolország|Észak-Spanyolország]], [[Franciaország]], [[Olaszország|Észak-Olaszország]], [[Svájc]], [[Ausztria]], [[Dunántúl|Nyugat-Magyarország]], [[Szlovákia|Nyugat-Szlovákia]], [[Lengyelország|Dél-Lengyelország]], [[Csehország]], [[Németország|Dél-Németország]], [[Hollandia]], [[Belgium]] és [[Anglia|Délkelet-Anglia]] területén. E települések java részének nem ismerjük kelta elnevezését, s ezeketezért a később rájuk települt római város nevén vagy mai nevükön említik a történeti munkák. Gazdasági szerepkörüknél fogva elsősorban kereskedelmi utak metszésében, vízi utak mentén terültek el, s a régészeti leletek tükrében ritkán funkcionáltak egy-egy vidék vagy néptörzs politikai központjaként is. A társadalmi hierarchia csúcsán álló törzsi vezetők többnyire jól védhető, elhagyottabbnehezebben helyenmegközelíthető, kisebb szálláshelyeket választottak állandó lakhelyükül. A legjelentősebb kelta oppidumok a bajorországi[[bajorország]]i [[Manching]] közelében részben feltárt település, valamint a burgundiai[[burgundia]]i [[Bibracte]] volt, amelyek lakossága elérte az 5-10 ezer főt is.<ref>Arnold & Gibson 1995:89–90.; Morteani & Northover 1995:262–263.; Allen 2007:75.</ref>
A kelta oppidumok megjelenéséhez vezető társadalmi és gazdasági tényezők felvázolása a régészettudomány eredményei tükrében sem egyszerű feladat. Az ásatásokról előkerült tárgyi leletek esetlegesek, nem számolhatunk olyan gazdag tárgyi anyaggal, sírmellékletekkel, mint a megelőző korszakok vagy egyéb korabeli kultúrák tekintetében, a vaskori kelták ugyanis áttértek a hamvasztásos temetkezésre. Az oppidumok gazdasági élete és társadalomszerkezeti sajátosságai tekintetében a településszerkezet, az építkezéshez felhasznált anyagok, az előkerült eszközök és ételhulladékok (főként állati csontok), valamint a kevés számú, Dél-Németországból ismert késő vaskori kelta temetőből (Bad Nauheim, Wederath stb.) felszínre került leletek igazítanak el.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref>
 
Élénk gazdasági életüknek köszönhetően – és annak védelmében – az oppidumok nagy részét védművel, jellemzően kőfallal erődítették. Ezek némelyike is a körülkerített város gazdagságáról vall: a bajorországi [[Kelheim]] melletti [[Alkimoennis]] oppidum védőfala például egyes számítások szerint legkevesebb másfél millió munkanap árán épülhetett fel, ami a vélhetően tetemes költségek mellett ötszáz munkás részvételével is legkevesebb nyolc évig elhúzódó munkálatokat feltételez.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref> A [[hallstatti kultúra|Hallstatt-kori]] [[magaslati erődökreerőd]]ökre jellemző védőárkos-földsáncos védművet a La Tène-korban az oppidumok esetében is felváltotta az ún. ''murus gallicus'' (’gall fal’), különösen a kelták nyugati szállásterületein. Ennek felépítése során először vízszintes helyzetű gerendákból felróttak egy zsaluzatszerű szerkezetet. A gerendázat elemeit kb. 30 centiméteres vasszegekkel erősítették egymáshoz, majd a szerkezet közét kőtörmelékkel töltötték fel. Ezt követően a faszerkezet mindkét oldalát faragott terméskövekkel felfalazták.<ref>MNL XIV. 2002:175175a.; Allen 2007:76.</ref> Az oppidumok szerkezetét a településmagban a kézművesek, kereskedők által lakott rész, illetve az ezt körbevevő, továbbra is mezőgazdasági jellegű övezet jellemezte. A gazdasági tevékenységébentevékenységükben és társadalmilag is elkülönülő településrészeket árkok és sánckerítések, esetleg utcák választották el egymástól. Tudatos tervezés nyomai csak a jelentősebb oppidumoknál figyelhetőek meg (pl. [[Bibracte]]), ahol a korabeli lakók a közterek és középületek (pl. szentélyek) kialakítására is figyelmet és fáradságot fordítottak. A fából vagy kőből épült lakóházak nemritkán kétszintesek voltak, de ez jobbára a tehetősebb kézműves-kereskedő rétegekre volt jellemző.<ref>Arnold & Gibson 1995:89.; Koch 2006:1399.; Allen 2007:76.</ref>
A vaskor kései korszakában, a kelta La Tène-kultúra i. e. 3–2. századokra eső virágkorában (ún. „C” szakaszában) a különféle anyagok megmunkálásának újonnan kifejlesztett technikái Európa-szerte a kézműipar specializálódásához és differenciálódásához vezettek. Elsősorban a fémművesség (vas, bronz, arany, ezüst) előretörését és központi szerepét fontos kiemelni, de a változások érintették az üvegművességet, a fazekasságot, a kőfaragást, a fa- és a bőrfeldolgozást is. Egyszersmind ez az új tudás széles rétegek számára is elérhetővé vált, így a kor nagyvárosain kívül is számottevő társadalmi tényező lett a kézművesek rétege. E technikai-társadalmi változás végül egy újfajta településtípus, az oppidum kialakulásához vezetett, különösen a fejlett társadalmi kultúrájú kelta népcsoportok körében. A korábbi kistelepülések paraszti lakossága csaknem kizárólag mezőgazdasági termelésből teremtette elő a javakat. A korábbi falvakat művelésre fogott területek övezték, illetve ha a gazdasági tevékenységek egy része a beltelkekhez kötődött, a ritkábban kiosztott házhelyek szétterülő, nyílt településszerkezetet eredményeztek. A kézművesek megjelenésével a településen belül előbb kialakult a jellemzően iparosok által sűrűn lakott településrész, szomszédságában pedig kiépült a kézműipar vonzotta kereskedők fertálya. Az oppidumokat élénk belső kereskedelem jellemezte, kivétel nélkül piachelyek voltak, és az egyes oppidumok kereskedői egymás között is számottevő kereskedelmi ügyletet bonyolítottak le. A gazdaságilag és politikailag is jól szervezett kelta oppidumok többek között hozzájárultak a kereskedőréteg felemelkedéséhez és a pénzrendszer megerősödéséhez is.<ref>Arnold & Gibson 1995:88, 90.; Morteani & Northover 1995:261–262.</ref>
 
Az oppidumok kora történelmi léptékben rövidnek bizonyult. A Római Birodalom hódító hadjáratai nyomán a korábbi kelta oppidumok elnéptelenedtek, vagy átadták helyüket egy római eszmény szerint kialakított polgár- vagy katonavárosnak. Elsőként a galliai[[gallia]]i kelták oppidumai tűntek el az i. e. 58–50 közötti, [[Julius Caesar]] vezette [[galliai háború|hadjárat]] következményeként. Az Európa többi részén lévő kelta városalakulatokat a növekvő Római Birodalom törölte le a történelem térképéről, mígnem az utolsó [[Britannia (provincia)|britanniai]] oppidumok is elpusztultak az i. sz. 1. század közepén. Többük mai európai nagyvárosok bölcsője lett (pl. Budapest!!!, [[Párizs]], [[Milánó]], [[Genf]], [[Salamanca]]).<ref>Allen 2007:75, 80.</ref>
Az i. e. 2–1. századra oppidumok hálózták be Európának a Római Birodalomtól északra és nyugatra eső részét. Napjaink régészeti irodalma mintegy kétszáz kelta oppidumot tart számon a mai Észak-Spanyolország, Franciaország, Észak-Olaszország, Svájc, Ausztria, Nyugat-Magyarország, Nyugat-Szlovákia, Dél-Lengyelország, Csehország, Dél-Németország, Hollandia, Belgium és Délkelet-Anglia területén. E települések java részének nem ismerjük kelta elnevezését, s ezeket a később rájuk települt római város nevén vagy mai nevükön említik a történeti munkák. Gazdasági szerepkörüknél fogva elsősorban kereskedelmi utak metszésében, vízi utak mentén terültek el, s a régészeti leletek tükrében ritkán funkcionáltak egy-egy vidék vagy néptörzs politikai központjaként is. A társadalmi hierarchia csúcsán álló törzsi vezetők többnyire jól védhető, elhagyottabb helyen, kisebb szálláshelyeket választottak állandó lakhelyükül. A legjelentősebb kelta oppidumok a bajorországi Manching közelében részben feltárt település, valamint a burgundiai Bibracte volt, amelyek lakossága elérte az 5-10 ezer főt is.<ref>Arnold & Gibson 1995:89–90.; Morteani & Northover 1995:262–263.; Allen 2007:75.</ref>
 
== ÓkoriJelentős kelta oppidumok ==
{| {{széptáblázat}}
| colspan="4"| Fontosabb kelta oppidumok
| Kelta elnevezés
| Törzs
| Későbbi (latin)Latin elnevezés
| Mai elnevezés
|-
| ?
| [[aduatucusok]]
| Oppidum Aduatucorum
| Namur {{zászló|Belgium}}
|-
| ?
| [[aduatucusok]]
| Aduatuca Tungorum
| Tongeren {{zászló|Belgium}}
|-
| ?
| Bibracte
| Mont Beuvrey, Autun közelében {{zászló|Franciaország}}
|-
| ?
| [[aeduusok]]
| Cayla
| [[Mailhac]] {{zászló|Franciaország}}
|-
| ?
| [[aeduusok]]
| Matisco
| [[Mâcon]] {{zászló|Franciaország}}
|-
| ?
| parisiusok
| Lutetia
| Párizs {{zászló|Franciaország}}
|-
| ?!!!
| Noviomagus Batavorum
| Nijmegen {{zászló|Hollandia}}
|-
| ?
| [[mandubiusok]]
| Alesia
| Alise-Sainte-Reine {{zászló|Franciaország}}
|-
| ?
|-
|}
 
Élénk gazdasági életüknek köszönhetően az oppidumok nagy részét védművel, jellemzően kőfallal erődítették. Ezek némelyike is a körülkerített város gazdagságáról vall: a bajorországi Kelheim melletti Alkimoennis oppidum védőfala például egyes számítások szerint legkevesebb másfél millió munkanap árán épülhetett fel, ami a vélhetően tetemes költségek mellett ötszáz munkás részvételével is legkevesebb nyolc évig elhúzódó munkálatokat feltételez.<ref>Arnold & Gibson 1995:88.</ref> A Hallstatt-kori magaslati erődökre jellemző védőárkos-földsáncos védművet a La Tène-korban az oppidumok esetében is felváltotta az ún. ''murus gallicus'' (’gall fal’), különösen a kelták nyugati szállásterületein. Ennek felépítése során először vízszintes helyzetű gerendákból felróttak egy zsaluzatszerű szerkezetet. A gerendázat elemeit kb. 30 centiméteres vasszegekkel erősítették egymáshoz, majd a szerkezet közét kőtörmelékkel töltötték fel. Ezt követően a faszerkezet mindkét oldalát faragott terméskövekkel felfalazták.<ref>MNL XIV. 2002:175.; Allen 2007:76.</ref> Az oppidumok szerkezetét a településmagban a kézművesek, kereskedők által lakott rész, illetve az ezt körbevevő, továbbra is mezőgazdasági jellegű övezet jellemezte. A gazdasági tevékenységében és társadalmilag is elkülönülő településrészeket árkok és sánckerítések, esetleg utcák választották el egymástól. Tudatos tervezés nyomai csak a jelentősebb oppidumoknál figyelhetőek meg (pl. Bibracte), ahol a korabeli lakók a közterek és középületek (pl. szentélyek) kialakítására is figyelmet és fáradságot fordítottak. A fából vagy kőből épült lakóházak nemritkán kétszintesek voltak, de ez jobbára a tehetősebb kézműves-kereskedő rétegekre volt jellemző.<ref>Arnold & Gibson 1995:89.; Koch 2006:1399.; Allen 2007:76.</ref>
 
Az oppidumok kora történelmi léptékben rövidnek bizonyult. A Római Birodalom hódító hadjáratai nyomán a korábbi kelta oppidumok elnéptelenedtek, vagy átadták helyüket egy római eszmény szerint kialakított polgár- vagy katonavárosnak. Elsőként a galliai kelták oppidumai tűntek el az i. e. 58–50 közötti, Julius Caesar vezette hadjárat következményeként. Az Európa többi részén lévő kelta városalakulatokat a növekvő Római Birodalom törölte le a történelem térképéről, mígnem az utolsó britanniai oppidumok is elpusztultak az i. sz. 1. század közepén. Többük mai európai nagyvárosok bölcsője lett (pl. Budapest!!!, Párizs, Milánó, Genf, Salamanca).<ref>Allen 2007:75, 80.</ref>
 
A korai kelta oppidumokat az i. e. 2. században élt görög történetíró, [[Polübiosz (történetíró)|Polübiosz]] poliszokként említette.<ref>Allen 2007:75.</ref> Julius Caesar i. e. 1. századi hadjáratai során – a háborús időknek betudhatóan – elsősorban erődített kelta (főként gall) településekkel találkozhatott, s emlékirataiban a latin ''oppidum'' szó jelentése kifejezetten ’erődített kelta település’ jelentésben fordul elő, függetlenül egyéb településszerkezeti vagy gazdasági sajátosságoktól.<ref>Arnold & Gibson 1995:90.; Morteani & Northover 1995:262.</ref> Ettől az időtől fogva a forrásokban oppidumokként említették mindazokat az Itálián kívüli, nagyobb kiterjedésű településeket, amelyek nehezen megközelíthető helyen – mocsaras vidéken, szigeten vagy magaslaton – álltak, s árokkal, sánccal vagy fallal erődítették őket, egyúttal jellemzően egy-egy régió, törzs, esetleg népcsoport politikai-gazdasági központjai voltak.<ref>Morteani & Northover 1995:262.; MNL XIV. 2002:175.</ref>
 
== Oppidumok a középkori Magyarországon: a mezővárosok ==
{{fő|Mezőváros}}
 
 
*'''Allen 2007:''' Stephen Allen, ''Lords of battle: The world of the Celtic warrior,'' Oxford, Osprey, 2007.
*'''Arnold & Gibson 1995:''' ''Celtic chiefdom, Celtic state: The evolution of complex social systems in prehistoric Europe,'' ed. by Bettina Arnold & D. Blair Gibson, Cambridge, Cambridge University Press, 1995.
*'''Hansen 2000:''' ''A comparative study of thirty city-state cultures,'' ed. by Mogens Herman Hansen, Copenhagen, Kongelige Danske Videnskabernes Selskab, 2000.
*'''Koch 2006:''' ''Celtic culture: A historical encyclopaedia,'' ed. by John T. Koch, Santa Barbara, ABC-CLIO, 2006.
*'''Morteani & Northover 1995:''' ''Prehistoric gold in Europe: Mines, metallurgy, and manufacture,'' ed. by Guilio Morteani & Jeremy P. Northover, Dordrecht, Boston, Kluwer Academic, 1995.