„Hermeneutika (Arisztotelész)” változatai közötti eltérés

A [[Herméneutika#Modalitások|13. fejezet]] a kijelentések [[modalitás]]ait vizsgálja, az előző fejezetek szellemében és szempontjai szerint (tehát pl.például hogy hogyan kell tagadni ezeket). Négy modalitást és ezek tagadásait különbözteti meg: ezek a '''lehetségesség''', az '''esetlegesség''', a '''lehetetlenség''', és a '''szükségszerűség'''.

A '''kijelentés''' ( ⁺<big>¸</big></sup></sup>απόφανσις / λόγος ⁺<big>¸</big></sup></sup>αποφαντικός) olyan mondat, „amelyre vonatkozik az, hogy vagy ''igaz,'' vagy ''téves'' – márpedig ez nem mindre vonatkozik, pl.például a kérések mondatok, de se nem igazak, se nem tévesek” ^{[[Herméneutika#Kijelentés|(6.idézet)]]}.

Ezen belül „az '''állítás''' (κατάφασις) olyan kijelentés, ami valamit valaminek tulajdonít, a '''tagadás''' (⁺<big>¸</big></sup></sup>απόφασις) pedig olyan, ami valamit valamitől elvesz” ^{[[Herméneutika#Állítás és tagadás|(7.idézet)]]} (tehát azt állítja, hogy valaminek valami nem tulajdonítható). Az állításnak, és ugyanezen állítás tagadásának [[Katégoriák#Szembenállás|szembenállás]]át, azt a viszonyt, melyben egy állítás és ennek tagadása vannak, Arisztotelész itt '''ellentmondás'''nak ( ⁺<big> ¸</sup></sup></big>αντίφασις) kereszteli. Az ellentmondó mondatok olyanok, hogy bármikor, bármilyen tekintetben, ha egyáltalán az igazságértékük eldönthető (mert pl.például a [[Herméneutika#Jövő idejű kijelentések|jövő idejű kijelentések]] csak a jövőben eldönthetőek), akkor az egyik és csak az egyik teljesül; vagyis egyszerre nem lehet mindkettő sem igaz (azaz kizárják egymást), sem hamis (azaz tagadásaik is kizárják egymást). Ennél általánosabb viszony, ha két tulajdonság ([[Katégoriák#A szubsztancia és az akcidens|akcidens]]) vagy kijelentés kizárják egymást, azaz egyszerre nem lehetnek igazak (de nem feltétlenül kell valamelyiknek is igaznak lennie). Ez utóbbi viszonyban álló mondatokat '''[[Katégoriák#Szembenállás|ellentét]]'''eseknek nevezi.

Definiálja – meglehetősen nehézkesen, de ontológiailag helyesen az '''egyszerű mondat''' fogalmát (amit a jelenlegi nyelvészet formálisan tesz) ^{[[Herméneutika#Egyszerű mondatok, kijelentések|(idézet)]]} . Egyszerű egy állítás akkor, ha egy dolgot fejez ki egy dologról, azaz ha alanya is és álltmánya is, mint szavak vagy nevek, „egy”. Bár igazából ennél többet és pontosabbat Arisztotelész nemigen mond (más műveiben, pl.például a ''Metafiziká''ban azonban bővebben ír erről), csak néhány más fejezetben elejtett megjegyzésből derül ki, hogy mire gondolhat.

A nevek lehetnek '''egyetemes'''ek (melyeket több mindenről állíthatunk), azaz mai szóval általános fogalmak, pl.például „ember”, „élőlény”, vagy pedig '''egyedi'''ek, pl.például „Szókratész”, „Abraham Lincoln”.

Ha egy egyetemes alanyról valamit állítunk (szintén egyetemes állítmányt, hiszen egyetemes alanyról egyedi állítmányt nem lehet állítani, pl.például nem mondható, hogy ''a ló Szókratész),'' akkor állíthatjuk, hogy az alany minden egyede az állítmánynak is egyede, pl.például

Azt is állíthatjuk, hogy egy egyetemes alany némely egyede az állítmánynak is egyede; az ilyen, a „néhány” vagy „némely” vagy hasonló szócskákat is tartalmazó kijelentést '''részleges'''nak ('''partikuláris'''nak), pl.például

További változatokat jelentenek az olyan ítéletek, melyek a valóság és a kijelentés viszonyának valamilyen értékelését tartalmazzák: pl.például hogy a kijelentés szükségszerűen vagy esetlegesen igaz. Ezek a '''modális kijelentések''' (pl.például ''Szükségszerű, hogy minden ember élőlény,'' vagy ''Esetleges, hogy az asztalon lévő minden tányér porcelán,'' hisz lehetne másképp is). Később a „sima”, modális részt nem tartalmazó kijelentéseket '''asszertórikus'''nak nevezték.

* <u>Egyetemes (univerzális) állító kijelentés és egyetemes tagadás </u> közt '''ellentét''' (de nem ellentmondás, ld. e cikk fentebbi részeit) áll fennt, azaz az egyetemes állításnak nem tagadása az egyetemes tagadás (furán hangzik, de tényleg így van): pl.például

A 9. fejezet egy igen fontos problémát tárgyal: azon dolgok esetében, melyek vannak vagy voltak, érvényesek az előbbiek, azonban a jövő idejű kijelentések (elsősorban az egyedi kijelentések) esetében nem. Ugyanis ha minden állítás és tagadás közül az egyik mindig igaz, a másik mindig téves, akkor például az állítás szükségszerűen igaz, és akkor az állításnak megfelelő esemény is szükségszerűen következik be. Ekkor így van a valóságban is: pl.például bármilyen dolog vagy fehér, vagy nem fehér, és ha pl.például fehér, akkor szükségszerűen fehér, ha meg nem fehér, szükségszerűen nem fehér. Fordítva, ha a valóságban így van, akkor az egyik és csakis az egyik kijelentés lehet igaz.

Azonban a jövő időben nem ez a helyzet. Mert ha valami vagy fehér lesz, vagy nem lesz fehér, abból még nem következik, hogy szükségszerűen lesz akár fehér, akár nem fehér. Mert ha már fehér, akkor szükségszerűen fehér, ha viszont még nem fehér, de az lesz, akkor nem biztos, hogy szükségszerűen lesz fehér. „Mert nem ugyanaz, hogy minden ami van, az szükségszerűen van, ''amikor van,'' meg hogy ''egyszerűen'' szükségszerűen van.” Arisztotelész a tapasztalatra hivatkozva állítja, a való életben nem igaz, hogy minden szükségszerűen van (lesz), vagy szükségszerűen nincs (nem lesz): ekkor ugyanis nem lehetnének olyan események, melyek esetlegesen vagy véletlenül következnek be. Pl.Például egy tengeri csata bekövetkezhet, vagy nem következhet be, de nem szükségszerű sem az, hogy bekövetkezik, sem az, hogy nem következik be, noha szükségszerű, hogy a két lehetőség közül az egyik bekövetkezzen. Ha igaz lenne a kizárt harmadik elve valamely jövő idejű kijelentésre, akkor az a kijelentés vagy igaz, vagy hamis már azelőtt, hogy a benne állított esemény megtörtént volna. Tehát már a múltban, amikor kimondjuk vagy gondoljuk, noha nem tudjuk, hogy igaz-e vagy hamis, azért vagy igaz, vagy hamis, ez pedig azt jelenti, hogy már a múltban el van döntve bármely jövő idejű kijelentésről, hogy az állítása vagy a tagadása fog-e teljesülni. Ez esetben persze nem létezik sem szabad akarat, sem olyan esemény, amely véletlenszerűen következik be, hiszen ha pl.például vasárnap azt mondjuk, hogy holnap vásárolni megyünk, akár elmegyünk, akár nem, már előre el volt döntve, hogy mit fogunk csinálni. Arisztotelész ezt a következtetést paradoxnak tartja. Szerinte az események sokszor azért következnek vagy nem következnek be, mert mérlegelünk és többé-kevésbé szabadon döntünk. Meg kell tehát különböztetni azt a kijelentést, hogy „Minden kijelentés szükségszerűen igaz vagy (szükségszerűen) hamis”, attól, hogy „Minden kijelentés szükségszerűen igaz-vagy-hamis” (Magyarosabban: „Szükségszerű, hogy minden kijelentés igaz vagy hamis”). Az első pontatlan, és azt fejezi ki, hogy minden szükségszerűen van, vagy szükségszerűen nincs, de egy és csak egy eset teljesül a kettő közül. Arisztotelész egy ennél gyengébb kiindulópontot javasul: ugyan ''szükségszerűen minden vagy van, vagy nincs,'' tehát szükségszerű egy kizáró viszony állítás és tagadás közt, ezt azonban ne keverjük azzal, ez azonban nem jelenti, hogy akár az állítás, akár a tagadás szükségszerű lenne; a köztük való választás az, ami szükségszerű.

Az általában a ''[[Katégoriák]]tól'' eltérően eléggé egyértelműen fogalmazó és könnyen olvasható ''Hermeneutika'' legnehezebben érthető, de legizgalmasabb része az a fejtegetés ''(9. fejezet),'' hogy teljesül-e a kizárt harmadik törvénye tetszőleges eldönthetőnek látszó ítéletre, pl.például a jövőre vonatkozó ítéletekre igaz-e, hogy egyértelműen vagy igazak, vagy hamisak?

:„Miként a lélekben van olykor olyan gondolat, amely se nem igaz, se nem téves, máskor pedig e kettő közül valamelyik feltétlenül vonatkozik rá, úgy van a beszédben is. '''Hiszen az igazság és a tévedés a kapcsoláson és a szétválasztáson múlik. Nos, a névszók és igék önmagukban véve kapcsolás és szétválasztás nélküli gondolatokhoz hasonlóak'''; pl.például ''ember, fehér'' – '''amikor semmit sem teszünk hozzá – egyáltalán nem téves és nem igaz'''. Ennek bizonyítéka: ''kecskeőz'' is kifejez valamit, de se nem igaz, se nem téves, ha nem tesszük hozzá azt, hogy ''van,'' vagy ''nincs,'' akár általában, akár időben [ti. múltban v. jelenben] értve.” (1.fej.)

:„Közmegegyezés szerinti annyit tesz, hogy semmi sem természettől fogva névszó, hanem attól fogva, hogy jellé lett. Hiszen a tagolatlan, pl.például állati hangok is kifejeznek valamit, pedig ezek nem névszók.”

:„A ''Philóné'' és ''Philónnak'' és hasonlók sem névszók, hanem névszók esetei. Meghatározásuk egyébként ugyanaz [ti. mint a névszóké], csakhogy "van"-nal, "volt"-tal és "lesz"-szel összetéve nem fejeznek ki igazságot vagy tévedést, a névszó pedig mindig ezt teszi. Pl.Például ''Philóné van'' és ''Philóné nincs'' egyáltalán nem fejez ki sem igazságot, sem tévedést.

:„Az ige az időt is kifejezi, egy része sem jelent semmit különválasztva, továbbá mindig a másról mondottakat fejezi ki [=mindig állítmány]. Hogy az időt is kifejezi, azt úgy értem, hogy pl.például az ''egészség'' névszó, az ''egészségnek örvend'' viszont ige, mert azt is kifejezi, hogy ez most áll fennt. És mindig azt fejezi ki, ami fennáll, illetve vonatkozik valamire, tehát azt, amit alanyról állítunk. Nem nevezem igének azt, hogy ''nem beszél,'' meg hogy ''nem hallgat.'' Kifejezi ugyan az időt is, és mindig valamire vonatkozik, de nincs rá külön szó elfogadva. Legyen hát határozatlan ige, <tt> mivel akármire egyaránt vonatkozik – létezőre is, meg nem létezőre is </tt>.

:„'''A mondat''' [λόγος] '''olyan beszéd, amely kifejez valamit, és amelynek egy különválasztott része is jelent valamit mint kifejezés, de nem mint állítás'''. Ezt úgy értem, hogy pl.például az ''ember'' szó is kifejez valamit, de nem fejezi ki azt, hogy ''van,'' sem azt, hogy ''nincs,'' viszont állítás vagy tagadás lesz, ha hozzáteszünk valamit. Az ''ember'' egy szótagja azonban már nem fejez ki semmit, meg az ''egér''ben a ''gé'' sem fejez ki semmit, hanem csupán hang. Az összetett szavak esetében viszont a rész is kifejez valamit, csak persze, mint mondottuk, nem önmagában.

:„'''Azonban nem minden mondat kijelentés, hanem csak amelyikre vonatkozik az, hogy ''igaz'' vagy ''téves'' '''. Márpedig nem mindegyikre vonatkozik, pl.például a kérés mondat ugyan, de se nem igaz, se nem téves. A többit hagyjuk, hiszen vizsgálatuk inkább a szónoklattanba vagy a költészettanba tartozik. Mi most a kijelentést (^{<small><small>(</small></small>}απόφανσις/λόγος ^{<small><small>(</small></small>}απόφαντικός) vizsgáljuk.” ''(4. fej.)''

: Az a kijelentés egy, amely vagy egy dolgot, vagy egy tényt fejez ki, vagy kapcsolás révén egy; több a kijelentés akkor, ha több, nem pedig egy dolgot fejez ki, vagy pedig ha nincs összekapcsolva. […] '''A kijelentések részben egyszerűek, mint pl.például a valamit valamiről állító, vagy a valamit valamiről tagadó mondat, részben összetettek, mint pl.például egy bizonyos összetett mondat. Az egyszerű kijelentés olyan mondat, amely valamiről azt fejezi ki, hogy különböző időkben vonatkozik vagy nem vonatkozik rá valami. ''' ” ''(5. fej.).''

:„Egy pedig az az állítás és az a tagadás, amelyik ''egy'' dolgot fejez ki ''egy'' dologról, akár egyetemes fogalomról van szó egyetemesen, akár nem így. Pl.Például ''Minden ember fehér'' – Nem minden ember fehér; Az ember fehér'' – ''Az ember nem fehér; Némely ember fehér'' – ''Egy ember sem fehér'' – ha a ''fehér'' egyet jelent. Ha azonban két olyanra, amik nem alkotnak egy dolgot, egy szó van, akkor nem ''egy'' az állítás. Pl.Például ha valaki ''köpeny''nek nevezné az embert és a lovat, akkor az a kijelentés, hogy ''A köpeny fehér,'' nem ''egy'' állítás lenne (és a tagadása sem egy lenne). Mert ez nem más, mintha azt mondanánk, hogy „a ló fehér és az ember fehér”, az pedig semmi más, mintha azt mondanánk, hogy „a ló fehér és az ember fehér”. Ha tehát e két utóbbi több dolgot fejez ki és több kijelentés, akkor világos, hogy az első kijelentés is vagy többet vagy semmit sem fejez ki – hiszen egyetlen ember sem ló. Tehát ezeknél sem feltétlenül igaz az egyik ellentmondás és téves a másik.” ''(8. fej.).''

(ld. ''Met.'' Z, 12 és H, 6: a meghatározások egységet alkotnak, de más tekintetben, mint a kijelentések. Ld. még a 8. fejezetet, ennek teljes szövege: „Ha azonban két olyanra, amik nem alkotnak egy dolgot, egy szó van [->homonímia és -> szinonímia], akkor nem ''egy'' az állítás. Pl.Például ha valaki köpenynek nevezné a lovat és az embert, akkor az a kijelentés, hogy ''A köpeny fehér,'' nem ''egy'' állítás lenne […]” – itt ugyanis szubsztanciálisan különböző dolgokról van szó, míg a deskripciók egy szubsztanciát írnak le. „[…] és tagadása sem ''egy'' lenne. Mert ez semmi más, mintha azt mondanánk, hogy ''A ló és az ember fehér,'' ez pedig semmi más, mintha azt mondanánk, ''A ló fehér, és az ember fehér.'' Ha tehát e két utóbbi dolog több dolgot fejez ki és több kijelentés, akkor világos, hogy az első kijelentés is vagy többet vagy semmit sem fejez ki – hiszen egyetlen ember sem ló. Tehát ezeknél sem feltétlenül igaz az egyik ellentmondás és téves a másik.”)

: „Mivel azonban a dolgok részben egyetemesek, részben meg egyediek – egyetemesnek azt nevezem, aminek az a természete, hogy többről állítjuk, egyedinek pedig azt, amelyiknek nem ilyen a természete; pl.például ''ember'' egyetemes, ''Kallias'' pedig egyedi – ezért azt, hogy valami vonatkozik vagy nem vonatkozik valamire, szükségképpen egyszer egyetemes, máskor viszont egyedi alany esetében jelentjük ki. Nos, ha egyetemesen jelentjük ki egy egyetemes alany esetében, hogy valami vonatkozik, illetve nem vonatkozik rá, skkor ellentétesek a kijelentések. Hogy egyetemes alanyra vonatkozóan egyetemesen jelentünk ki valamit, ezt úgy értem, hogy pl.például ''Minden ember fehér'' – ''Egy ember sem fehér.'' Amikor azonban egyetemes alanyra vonatkozóan, de nem egyetemesen jelentünk ki valamit, akkor nem ellentétesek a kijelentések, noha azok a dolgok, amikről a mondatok szólnak, lehetnek ellentétesek. Nem egyetemesen kijelenteni valamit egyetemes alanyra vonatkozóan cndash; ezt úgy értem, hogy pl.például ''Az ember fehér'' – ''Az ember nem fehér.'' Mert noha az ''ember'' egyetemes dolog, a kijelentést nem vettük egyetemesnek. Hiszen a ''minden'' nem egyetemes dolgot jelöl, hanem azt, hogy egyetemesen jelentünk ki valamit. Viszont azt, hogy az állítmány egyetemesen jelent ki, nem helyes egyetemesen kijelenteni, hiszen nem is állítéás az, melyben egyetemesen jelentjük ki, hogy az állítmány egyetemesen jelenti ki, pl.például ''minden ember minden élőlény.''

:Ellentmondóan tehát az az állítás áll szemben a tagadással, amely ugyanarról jelent ki valamit egyetemesen, amiről a tagadás azt jelenti ki, hogy az nem egyetemes; pl.például ''Minden ember fehér'' – ''Egy ember sem fehér'' – Némely ember fehér. S ellentétesen áll szemben az egyetemes állítás és az egyetemes tagadás; pl.például ''Minden ember igazságos'' – ''Egy ember sem igazságos.'' Ezért ezek nem lehetnek egyszere igazak, a velük szembenállók viszont igazak lehetnek egyzserre ugyanarra a dologra vonatkozóan; pl.például ''Nem minden ember fehér'' – ''Némely ember fehér.” (7. fej.)''

Arisztotelész mesteri, és a modern filozófia számára is példamutató precízséggel definiálja a névszó fogalmát – noha esetleg a definíció tartalmán vagy igazságán lehet vitatkozni, ettől függetlenül azonban a definíció, módszerét tekintve szinte [[matematika]]i „tisztaságú”. Ettől függetlenül sok probléma akad vele, mint ahogy általában mindig, amikor az ilyen definíciókat a matematikánál kevésbé átlátható, bonyolult valóságra és ennek elemeire (pl.például a köznyelvre) akarjuk alkalmazni.

:''„ Ezt úgy értem, hogy pl.például az ''ember'' is kifejez valamit, de nem fejezi ki azt, hogy ''van,'' sem azt, hogy ''nincs'' […]. Az ''ember'' egy szótagja sem fejez ki azonban már semmit, meg az ''egér''ben a >>''gé''<< nem fejez ki semmit, hanem csupán hang. Az összetett szavak esetében viszont a rész is kifejez valamit, csak persze – mint már mondottuk – nem önmagában.”''

A megoldást mindezek alapján a filológia abban találta meg, hogy Arisztotelész korában a ξέλης nem jelentett hajót (hanem paripát vagy női nemi szevet). Így aztán Arisztotelész megjegyzése úgy magyarázható (még ha kicsit erőltetetten is), hogy a kalózhajóban a hajó tényleg nem jelent semmit abban az értelemben, hogy jelentésének semmi köze az összetett szó jelentéséhez. Az ilyen összetett névszók tehát jelentés szempontjából nem is igazán összetettek, mert a tagok atomi jelentésének nem összege az összetett szó jelentése. Hasonló példák a magyar nyelvben is akadnak: pl.például a derelyére alkalmazott ''„barátfüle”'' összetett szó valójában nem jelentés-szerint-összetett, hiszen a ''barát'' és a ''füle'' tagok jelentenek valamit, de egyik jelentésének sincs semmi köze a derelye jelentéséhez, hisz ez utóbbi se nem barát (pap), se nem fül. Vasmacska,

* Az utóbbi esetben azonban még egy kiegészítést kell tennünk. Ti. vannak olyan egyszerű névszók, melyek egy-egy része véletlenül jelent valamit. Pl.Például a ''lőre'' szóban az ''őr.'' Ilyenkor azonban az ''őr'' betűsor nem jelent semmit, csak véletlenül azonos egy értelmes szóval, vagyis itt egy a [[homonímia|homonímiával]] rokon jelenségről van szó.

Még egy más problémát is említ: amellett, hogy a kijelentés olyan, ami ''egy''séget jelent, ti. hogy bármely része már nem kijelentés, még az olyan több szóból álló, de egy valamire utaló meghatározások, [[deskripció]]k is, mint pl.például ''kétlábú szárazföldi élőlény,'' habár nem kijelentések, szintén bizonyos értelemben „egyek” ''(5. fej.).'' De ezek más értelemben egyek, mint a kijelentések. Nemcsak a ''8. fejezet''ben ír még olyasmiről, aminek ehhez a problémához köze van, hanem mint mondja, „hogy miért egy és nem több […] – ezt egy másik tanulmány mondja el” – itt a ''Metafizika'' egyes részeire ^{(Z, 12 és H, 6)} céloz.