„Filozófiai hermeneutika” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő hozzáadása: mk:Херменевтика |
a Bot: pl. javítása példáulra, Replaced: pl. → például (2) |
||
3. sor:
Az első ''Hermeneutika'' címet viselő mű [[Arisztotelész]] [[Herméneutika|Herméneutikája]] (az [[Organon]] c. gyűjtemény része), bár hasonló problémákat szórványosan már [[Platón]] is vizsgált párbeszédes formában írt késői műveiben. Maga Arisztotelész valószínűleg a „kijelent” értelmében használta e szót, és szóban forgó műve valóban az egyszerű kijelentések tanát, ezek néhány filozófiai vonatkozású problémáit tárgyalja, így e műve logikai, nem pedig (filozófiai) hermeneutikai tárgyú.
A [[középkor]]ban a [[Biblia]] értelmezéséről folyó viták is lendületet adtak az ilyen kutatásoknak, szintúgy a 15. században a reneszánsz és humanizmus elterjedésével az ókori, eredeti, antik szövegek újrafelfedezése, de a mai értelemben vett hermeneutika megteremtőjének [[Friedrich Schleiermacher]]t tekinthetjük, aki túllépett a konkrét és írott szövegek elemzésén, a nyelvet előtérbe helyezve és az értelmezést a szöveg újrateremtéseként, reprodukcióként felfogva (ezzel az értelmezés folyamatát [[énfilozófia]]i szemszögbe állítva). A hermeneutika később, a [[20. század]] elején az énfilozófiából visszatért az arisztotelészi, inkább létfilozófiai ([[ontológia]]i) hagyományhoz ([[Otto Friedrich Bollnow]], [[Eduard Spranger]]) (ez irányzatra alapozott aztán
A „hermeneutika” kifejezés fentitől eltérő használatáról bővebben a [[hermeneutika]] címszó alatt.
25. sor:
A 15. században, a reneszánsz korában, mely szellemi áramlat magát az antik kor örökösének tartotta, és így visszatért az eredeti antik görög és latin művek tanulmányozásához, a [[humanizmus|humanista]] oktatásban a hermeneutika az írott szövegek tanulmányozását jelentette. E tudományág nagy diadala és hasznának komoly bizonyítéka volt [[Lorenzo Valla|Lorenzo (v. Laurentius) Valla]] itáliai könyvtáros-filozófus-tanár-humanista eredménye, a ''Constitutum Donatio Constantini'' nevű szöveg hamisítvány voltának bizonyítása (kizárólag a szöveg nyelvezetének vizsgálatára támaszkodva).
A mai értelemben vett hermeneutika megteremtőjének [[Friedrich Daniel Ernst Schleiermacher]] (1768, Breslau – 1834, Berlin) német lutheránus teológust tekinthetjük, aki túllépve a konkrét és írott szövegek elemzésén, a nyelvet előtérbe helyezve és az értelmezést reprodukcióként felfogva (ezzel az értelmezés folyamatát [[énfilozófia]]i szemszögbe állítva). A hermeneutika később, a [[20. század]] elején az énfilozófiából visszatért az arisztotelészi, inkább létfilozófiai ([[ontológia]]i) hagyományhoz ([[Otto Friedrich Bollnow]], [[Eduard Spranger]]) (ez irányzatra alapozott aztán
A modern hermeneutika legjelentősebb művelői: [[Friedrich Schleiermacher]], [[Wilhelm Dilthey]], [[Rudolf Bultmann]], [[Hans-Georg Gadamer]].
| |||