Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Bot: pl. javítása példáulra, Replaced: pl. → például
Egy másik nagy kérdés, hogy az 5. koncert miért csak egy hegedűszólamot tartalmaz. Az ok valószínűleg az lehet, hogy Bach [[Köthen]]ben mint koncertmester működött, ezért az első hegedűt általában ő játszotta. Extrémebb állítások szerint a brácsában helyezkedett el – ezt az állítást egy levél szövegéből következtetik mely szerint ''„szeretett a harmónia közepében ülni”'' – de mai tudásunk szerint ez 90%-ban kizárható. Mindenesetre mivel hiányzott a vonós szekcióból, így volt legegyszerűbb megoldani a hiányát.
 
Egyébként az 5. versenyt valószínűleg akkor írta, amikor meghozták az új csembalóját [[Berlin]]ből. Sőt, ebből még valószínűsíthetjük azt is, hogy Bach a maga korában igen nagy billentyűsvirtuóz volt. Állítólag sok zeneszerző, mint pl.például [[Wolfgang Amadeus Mozart|Mozart]] vagy [[Ludwig van Beethoven|Beethoven]] is ennek a műnek a hatására írták zongoraversenyeiket.
 
==A versenyművek==
22 090

szerkesztés