„Bonni dokumentáció” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bottal végzett egyértelműsítés: Nagy Imre –> Nagy Imre (politikus) |
|||
15. sor:
Theodor Schieder bizottsága rámutat, nem pusztán a jogszabályok teszik világossá, hogy a kiutasítás elsődleges célja nem a nácítlanítás volt, hanem a háborús felelősség áthárítása a német nemzetiségre. Ugyancsak erre utal ugyanis a magyar kormányok taktikus magatartása a [[Szövetséges Ellenőrző Bizottság]]gal szemben. A magyar kormányok [[1945]]-ben egyrészt a [[kollektív bűnösség]] elvének az alkalmazását kívánták látszat-differenciálással elleplezni, másrészt szerettek volna nemzetközi felszólítást kapni a németek elűzésére. A [[Potsdami konferencia|potsdami megegyezés]] elűzésről szóló [[XIII. cikkely]]ét és az [[1945]]. [[november 20.|november 20-i]] elosztási tervezetet parancsként akarták értelmezni. Schieder kutatócsoportja mégsem vállalja, hogy eldöntse, [[Tildy Zoltán]] kormánya tudatában volt-e annak, hogy a [[Szövetséges Ellenőrző Bizottság]] elnöke által novemberben közvetített számadat az 500 ezer főnyi kiutasítottról az [[USA]] megszállási övezetének a maximális felvételi kapacitását jelölte meg, s nem jelentett kötelezően teljesítendő nagyságrendet. Így nyitva hagyja a kérdést, hogy létezett-e a magyar [[emigráció]] által emlegetett [[Vorosilov]]-parancs, és inkább egy „meghatározott számról” ír.
A Bonni dokumentáció ''Kertész István''t idézve ábrázolja, hogyan alakult ki vita a kormányon belül a [[kollektív bűnösség]] elvének a fogalmáról: [[Gyöngyösi János]] ([[FKgP]]) külügyminiszter elutasította a teljeskörű elűzést, [[Nagy Imre (politikus)|Nagy Imre]] ([[MKP]]) belügyminiszter viszont előkészítette és javasolta azt. A tömeges [[kitelepítés]]t tehát még a mérsékeltebb álláspont képviselője, a külügyminiszter sem tartotta [[kollektív bűnösség|kollektív felelősségre vonás]]nak. Leírja, hogyan dőlt el a teljeskörű vagy részleges kitelepítés dilemmája végül, az [[1945]]. [[december 22.|december 22-i]] minisztertanácsi ülésen a belügyminiszter álláspontja javára.
A Bonni dokumentáció értékelése szerint a [[kitelepítés]]ről szóló ''12330/1945 ME sz.'' alaprendelet a németkérdés radikális megoldását jelentette, mert benne az első helyen azok szerepeltek, akik magukat az utolsó népszámláláskor ([[1941]]) német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallották. A nemzetiségi hovatartozáson alapult és végrehajtása feltételezte a titkos népszámlálási adatok törvénybe ütköző módon való felhasználását. A magyar kormány önkényesen felszólításnak értelmezte a [[berlin]]i [[Szövetséges Ellenőrző Tanács]] [[1945]]. [[november 20.|november 20-i]] határozatát, mintha a németeket annak értelmében mind egy szálig ki kellett volna utasítania az országból. Az alaprendelet bevezetésében nyomatékkal hivatkozott is erre a határozatra. Mind az [[Amerikai Egyesült Államok]], mind a [[Szovjetunió]] tiltakozott az ellen, hogy a kormány megpróbálta áthárítani a teljeskörű [[kitelepítés]] elrendeléséért a felelősséget a [[Berlin]]ben székelő [[Szövetséges Ellenőrző Tanács]]ra.
| |||