„Eregion” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
XZeroBot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: pl. javítása példáulra, Replaced: pl. → például
21. sor:
M. k. 1000-ben Szauron megrémülve a [[dúnadán]]ok partraszállásaitól és legnagyobb életben maradt ellenségével, [[Gil-galad]]dal való formálódó kapcsolataiktól, megerősítette [[Mordor]]t, és építeni kezdte keleti erőd-fővárosát, Barad-dúrt, közben tetszetős testi alakot és a [[valák]] bölcs, tudós és jóságos küldöttének szerepét magára öltve tárgyalásokat kezdett az eldákkal, ennek eredményeképp azonban csak Eregionban ért el sikereket. Magát ''Annatar''nak ("az Ajándékok Ura"), Aulëndilnek ("Aulë szolgája") vagy Artanónak ("Kovácsmester") nevezve, sikerült magának megnyernie Celebrimbort és az eregioni tünde-kovácsokat, akik nem ismerték fel, hogy valójában leghalálosabb ellenségük, [[Morgoth]] legnagyobb és leggonoszabb szolgájával akadt dolguk. Szauron mint ál-kovácsmester összetartozó testvériséggé kovácsolta a Celebrimbor vezette tünde-kovács társaságot, mely magát ''Gwaith-i-Mírdain''nak (az "Ékkőfaragók Népe", röviden ''Mírdain'') nevezte; majd rávette őket, hogy ragadják ki Eregion vezetését Celeborn és Galadriel kezéből (ez megtörtént kb. 1350 és 1400 között). Galadriel ekkor távozott Mórián át Laurelindórinanba (amit ekkoriban általában röviden Lórinandnak neveztek); a törp-tárnáktól és lakóiktól egyaránt idegenkedő Celeborn e beszámoló szerint ott maradt Ost-in-Edhilben.
A ''Mírdain'' ez idő tájt kezdett a Hatalom Gyűrűinek elkészítéséhez: a tündék m. k. ~1590-re elkészítették a [[Három Gyűrű]]t ([[Vilya]], [[Narya]], és [[Nenya]]). E három készítésében egyes források (Elrond és [[Glóin fia Gimli]] párbeszéde a völgyzugolyi Tanácsban, h. k. 3018. október 25.) szerint Szauron maga nem vett részt (ld. ''A Gyűrűk Ura'' I. köt., 392. old.: "a Hármat nem Szauron készítette, még a keze sem érintette őket soha"). ''A Gyűrű keresése'' szövegeinek egyik lehetséges értelmezése szerint egyik Nagy Gyűrű készítésében sem vett részt Az Egy kivételével, mert 1500 tájékán egy időre elhagyta Eregiont (valószínűleg részben épp az Egy készítése miatt, részben pedig ez idő tájt, 1600-ra fejezte be Barad-dûrt). Elfogadja ezt az értelmezést pl.például Karen Wynn Fonstad, ''A Középfölde atlasza'' c. középfölde-[[monográfia]] írója, noha nem ''A Gyűrű keresése'', hanem ''A király visszatér'' (''A Gyűrűk Ura'', III. köt.) 478-479. old.-ra hivatkozva (azaz a "B" Függelékre); hozzátéve, hogy Celembrimbor és társai egészen 1590-ig egyedül dolgoztak; bár meg kell jegyeznünk, a B függelék ilyet explicite nem ír, noha említi Szauron mordori építkezéseit; az 1590-es dátumot ("kb." előtaggal kiegészítve) csupán mint a Három Gyűrű befejezésének idejét jelöli meg. ''A Szilmarilok'' szerint (336. o.) viszont "az ottani [eregioni] noldák … abban az időben fölülmúltak mindent, amit addig készítettek, s hozzáláttak a Hatalom Gyűrűinek készítéséhez. Sauron pedig irányította munkájukat, s tudott mindenről, amit csináltak, mert magához akarta láncolni, az uralma alá akarta vonni a tündéket."
 
=== Bukása ===
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Eregion