„Határozati Párt” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
AsgardBot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: dátumlinkek javítása
aprók
1. sor:
A '''Határozati Párt''' az [[1861]]-es [[magyarország]]i [[országgyűlés]]en [[Teleki László]] vezetésével létrejött politikai csoportosulás volt, amely a tanácskozás eredményének kifejezésére a hagyományos uralkodóhoz intézett felirat helyett a határozati forma mellett érvelt.
 
==Előzmények==
9. sor:
Az országgyűlés mindkét dokumentumot egységesen elutasította. Tagjai között ugyanakkor vita alakult ki arról a kérdésről, hogy az uralkodónak szánt választ a hagyományos felirati formában véglegesítsék, vagy – arra való hivatkozással, hogy az ország törvényei szerint Ferenc József hivatalosan nem Magyarország királya – ünnepélyes határozat meghozatala után az országgyűlés mondja ki a maga feloszlatását, így akadályozva meg bármiféle alku lehetőségét is. Az előbbi nézetet a [[Deák Ferenc]] vezette [[Felirati Párt]], míg az utóbbit a Teleki László vezette Határozati Párt képviselte. Teleki és hívei nézetét az is indokolta továbbá, hogy [[Horvátország]] és [[Erdély]] képviselői nem vehettek részt az országgyűlésen, amelyet emiatt határozatképtelennek tekintettek.
 
A Ferenc Józsefnek adandó válaszról tartott vita előestéjén Teleki öngyilkosságot követett el, ígyezért az aznapi ülést elnapolták. Utódja a párt élén unokaöccse, [[Tisza Kálmán]] lett. Ezután a Teleki által hangsúlyozott elveket már életében sem következetesen képviselő Határozati Párt néhány tagjának segítségével Deák felirati beszéde hatására az országgyűlés 1861. [[május 13.|május 13-án]] 155-152-es szavazati aránnyal a felirat mellett döntött.
 
Az országgyűlés Ferenc József általi feloszlatását követően a Határozati Párt lényegében megszűnt.