„Konstanciák” változatai közötti eltérés

A nagyságkonstancia kifejezi, hogy a tárgyak méretét állandónak látjuk akkor is, ha a tárgy retinális képének nagysága akár drasztikusan meg is változik. Fontos szerepet kap ennél a konstanciánál a tárgy távolsága, illetve annak észlelése. Segítségünkre vannak a távolsági jelzőmozzanatok, így a nagyságészlelet a a tárgy retinakép nagyságának illetve az észlelt távolság összevetéséből jön létre, a távolságinformáció kompenzáló jellegű. A távolság szerepére Emmert kísérlete mutatott rá. Ha a lyukas fekete kör közepén látható keresztre fixálunk egy percig, majd egy sokkal távolabbi fehér falra nézünk, nagyobbnak látjuk az utókép formájában megjelenő fekete kört, vagyis az agyunk úgy véli, ami távolabb van, az nagyobb is egyben. Tehát ha mondjuk egy tollat távolítunk a szemünktől, akkor azt a tényt, hogy a retinális képünk alapján a toll összemegy, kioltja az a tény, hogy tudjuk, egyben messzebb is kerül tőlünk. Gibson elmélete, miszerint a szenzoros bemenet egyértelmű információt szolgáltat számunkra, ennél a konstanciánál még igazolható is. Ő azt állította, hogy például az, hogy a horizont ugyanabban az arányban metszi a tárgyakat, egyértelmű adat az agy számára, és nem igéányel semmilyen top-down folyamatot. Hasonlóképpen a textúragrádiens, melynek lényege, hogy a távolsággal a mintázat sűrűsége egyre nő, így azt is feltételezhetjük, hogy a mintázat összes eleme azonos nagyságú. Illúziókkal is lehet bizonyítani a nagyságállandóságot, mivel itt a kompenzálás helytelen méretbecslést okoz. Ilyen a Ponzo és a Müller-Lyer illúzió. ▼