„Konstanciák” változatai közötti eltérés

A színkonstancia vagy színállandóság azt fejezi ki, hogy a tárgyak színét állandónak látjuk akkor is, ha más hullámhosszú fény is éri őket, például házon belül vagy kívül. A fény hullámhossza, más néven spektruma változik a napszakokkal, attól függően, hogy bent vagy kint vagyunk-e, illetve hogy természetes fényben vagy lámpafénynél látjuk-e őket. A tárgyak színe alapvetően attól függ, hogy a felületén milyen színanyag (pigment) található, és hogy milyen fényforrással van megvilágítva, hiszen ha a fényforrás spektruma megváltozik, másmilyen lesz a retinát elérő fény, és ezáltal a retinális kép színe is. De a pigmenteknek, tehát az eltérő színeknek van egy olyan jellemzője, hogy különböző hullámhosszú fényt vernek vissza leginkább, ezen tulajdonságukat fényvisszaverési együtthatónak is szoktuk hívni. Ez az a jellemző, melyet az agy kiszűr minden más rendelkezésére álló adat közül, hogy a tárgyak eredeti, tehát fizikai értelemben vett színét megőrizze. Ezt legegyszerűbben úgy tudja megtenni, ha viszonyít a környezethez, vagyis összeveti, összehasonlítja a tárgyat a környezetében lévő más tárgyakkal. Ez a magyarázat főleg a konstruktivistákat támasztja alá, hiszen ők a kontextusnak nagy jelentőséget tulajdonítottak. Egy másik magyarázat szerint, ha sokáig fixálunk egy tárgyra és annak színére, érzékenységünk csökken rá nézve, tehát hozzászokunk az ingerhez. Ezt a folyamatot hívják adaptációnak. Ez viszont korántsem ad magyarázatot minden szituációban fellépő színkonstanciára. Újabb kutatások szerint viszont nemcsak a színinformációt hasznosítjuk, hanem sokkal inkább a tárgy formai elemeit illetve térbeli elrendeződését (koordinátákat és kapcsolatokat keresünk) vesszük figyelembe a szín leképezésére .<ref>(Lin és Sun, 2008).</ref>