|
A román helyesírás nagyjából fonetikai, legalább annyira, mint a magyar nyelvé. A kivételek az etimológiai és az [[alaktan]]i elvnek tett engedményekből erednek.
A legszembetűnőbb kivétel az [ɨ] hang átírása két különböző betűvel: '''â''' és '''î'''. A mai szabály szerint, az '''â'''-t szó belsejében kell használni (pl.például ''rom'''â'''n'' – „román”), az '''î'''-t pedig szó végén (pl.például ''a cobor'''î''''' – „lemenni”) és szó elején (pl.például ''a '''î'''ncepe'' – „kezdeni”). Ez utóbbi esetben, ha a szó elejére [[toldalék]] kerül, az '''î''' marad (pl.például ''a re'''î'''ncepe'' – „újrakezdeni”). Ennek a szabálynak etimológiai alapja van, ugyanis a legtöbb esetben a latin eredetű szavak beljesében levő '''â''' egy '''a'''-ból származik (pl.például ''c'''a'''ntare'' > ''a c'''â'''nta'' – „énekelni”), illetve a szó elején levő '''î''' – egy '''i'''-ből (pl.például '''''i'''n'' > '''''î'''n'' – „-ban/-ben”). Sok vita kísérte az idők során az '''â''' használatát. Az ellene felhozott érvek egyrészt a fonetikai helyesírás egyszerűségére hivatkoznak, másrészt a szabály tudománytalanságára. Valójában semmi sem indokolja az '''â''' nem latin eredetű szavakban való használatát. Továbbá, nem minden latin eredetű szóban az '''â''' '''a'''-ból származik (pl.például ''v'''e'''ntus'' > ''v'''â'''nt'' – „szél”, ''r'''i'''vus'' > ''r'''â'''u'' – „folyó”), és nem minden szókezdeti '''î''' '''i'''-ből (pl.például ''angelus'' > '''''î'''nger'' – „angyal”).
Más fontosabb eltérés a fonetikus írástól a szókezdeti [je] [[kettőshangzó]] olykori '''e''' átírása. Általában ezt '''ie'''-ként írják (pl.például '''''ie'''pure'' – „nyúl”), de a '''''e'''u'' („én”), '''''e'''l'' (hímnemű „ő”), '''''e'''i'' (hímnemű „ők”), '''''e'''şti'' („(te) vagy”), '''''e'''ste'' / '''''e''''' („van”), '''''e'''ram'', '''''e'''rai'', '''''e'''ra'', '''''e'''raţi'', '''''e'''rau'' (az ''a fi'' („lenni”) ige [[folyamatos múlt idő]] személyes alakjai) szavak az irodalmi hagyományt követik, habár [je]-nek ejtik az elejüket.
Az alaktani elv például a [ja] kettőshangzó az '''ea''' betűpárossal való átírásában ('''ia''' helyett) nyilvánul meg, azokban a szavakban, amelyekben [e] / [ja] váltakozás van a [[ragozás]]ban (pl.például ''cre'''e'''z'' – „alkotok” / ''cre'''ea'''ză'' – „alkot”).
Idegenek számára az is nehézséget jelenthet, hogy a [[magánhangzó]]k és a nekik megfelelő [[félhangzó]]k nem különböznek írásban (lásd feljebb). Ezért, például, a szótárak megjegyzik, hogy olyan szavakban, mint ''iunie'' ['ju.ni.e] („június”) vagy ''poezie'' [po.e'zi.e] („vers, költészet”) az ''ie'' betűcsoport nem alkot kettőshangzót, hanem külön kiejtendő magánhangzókat, két különböző szótagban.
|
