„Örökbefogadás az ókori Rómában” változatai közötti eltérés

→‎Okai: kieg.
(→‎Okai: belső link jav.)
(→‎Okai: kieg.)
A szenátoroknak szükségük volt a fiúutódra, aki vagyonukat és címüket örökölte és továbbvitte a család nevét. A nagy család ugyanakkor költséges és esetenként komplikációkat okozó volt: a lányoknak az adott szenátor rangjához és vagyonához méltó hozományt kellett biztosítani, a fiúutódoknak pedig megfelelő hivatalokat (''[[cursus honorum]]''). Minél magasabb volt egy család státusza, a költségek annál magasabbra rúgtak. A szenátori családok mindezek miatt általában óvakodtak háromnál több gyermeket vállalni. Az [[1. század]]ban élt [[Appius Claudius Pulcher]] hat gyermekét például kortársai „öngyilkosságnak” gondolták. Máskor azonban a kevés gyermek bizonyult hibának, hiszen a gyermekek meghalhattak, vagy előfordulhatott, hogy csak lányok születtek. A fiú nélküli családok számára az adoptálás, a túl sok fiúgyermekkel rendelkezők számára az örökbeadás lehetett megoldás. Még a gazdag [[Lucius Aemilius Paullus Macedonicus]] sem habozott két idősebb fiát örökbeadni: az egyiküket a [[Scipio|Cornelius Scipióknak]] ([[Publius Cornelius Scipio Aemilianus Africanus|Scipio Aemilianust]], a [[harmadik pun háború]] győztesét), a másodikat pedig [[Fabius Maximus|Quintus Fabius Maximus Cunctator]]nak.
 
==Gyakorlata==
[[Kategória:Ókori Róma]]
A [[római jog]] alapján gyermeket örökbeadni a családfő, a [[pater familias]] joga volt. Az örökbeadott fiú általában a legidősebb volt, jó egészségnek és elsimert képességeknek örvendett. Az adoptálás az örökbefogadók számára költséges volt, ezért megkövetelték a „minőséget”. Az adoptálás gyakran politikai szövetségesek vagy rokonok közt történt és az örökbefogadott gyermek egyenlő státuszt kapott az adoptáló családban. Ha egy római [[patrícius]] adoptált egy [[plebejus]]t, az utóbbi patrícius státuszt nyert Äs vica versa (bár legalábbis a [[Római Köztársaság]] idején ehhez a Szenátus engedélyére is szükség volt - egy ilyen híres, vitatott eset volt a patríciusból plebejussá lett [[Publius Clodius Pulcher]]é).]]<ref>"Clodius Pulcher, Publius." Encyclopædia Britannica. 2004. Encyclopædia Britannica Premium Service. 12 Oct. 2005 http://www.britannica.com/eb/article?tocId=9024422. (paid subscription required)</ref>). Az örökbeadó pénzt kapott, az adoptált fiú pedig felvehette új apja nevét és egy eredeti nevére utaló [[cognomen]]t (lásd: [[Római névadási szokások]]). Az örökbefogadás nem titokban történt, nem tekintették szégyennek és az adoptált fiútól nem várták el, hogy megszakitsa kapcsolatait eredeti családjávaL. Az örökbefogadás a házassághoz hasonlóan a családok közti kapcsolat megerősítésére, szövetségkötésre szolgálhatott. Az örökbefogadott fiú gyakrna privilegizált státuszba került, hiszen új családi kapcsolatokhoz jutott, ugyanakkor megőrizhette korábbi családi kapcsolatait is. Csaknem valamennyi politikailag jelentős római család élt az örökbefogadás eszközével.
 
 
 
[[Kategória:ÓkoriRómai Rómatársadalom]]
[[en:Adoption in ancient Rome]]
[[de:Adoption (Römisches Reich)]]