„Axel Gustafsson Oxenstierna” változatai közötti eltérés

'''Axel Gustafsson Oxenstierna''', [[1645]]-től '''Södermöre grófja''' ([[Fånö]], [[1583]]. [[június 16.]] – [[Stockholm]], [[1654]]. [[augusztus 28.]]) [[Svédország|svéd]] politikus, diplomata. Közel fél évszázadon keresztül, [[1612]]–[[1654]] között volt Svédország királyi kancellárja, [[1632]]–[[1644]] között a régenstanács elnöke, akinek politikai-diplomáciai tevékenysége nagymértékben meghatározta a korabeli Európa arculatát.

 

[[1612]]. [[január 6.|január 6-án]] a kevéssel előbb, [[1611]] októberében trónra került tizenhét éves király, [[II. Gusztáv Adolf svéd király|II. Gusztáv Adolf]] kancellárjává ''(rikskansler)'' nevezte ki Oxenstiernát. A király legközelebbi munkatársaként a svéd arisztokrácia, az oligarchák érdekeit képviselte a korona előtt, s a gyakran távol lévő, háborúskodással elfoglalt király állandó helyettese lett. Oxenstierna haladó gondolkodású reformernek bizonyult, hatékonyabbá tette az udvari adminisztráció működését, és óvatos átalakításokba kezdett a svéd [[diplomácia]] területén is. [[1613]]. [[január 20.|január 20-án]] az ő iniciatívái alapján írták alá a legnagyobb riválissal, [[Dánia|Dániával]] a [[kalmari háború]]t lezáró [[knäredi béke|knäredi (vagy knærødi) békét]]. Ugyancsak teljhatalmú megbízottként járt el a svéd–[[Oroszország|orosz]] [[ingriai háború]]t lezáró [[sztolbovói béke]] [[1617]]. [[február 27.|február 27-e]]i aláírásakor, melynek következményeként Svédország a [[Ladoga-tó]]ig terjedő területeket szerzett. Érdemei elismeréseképpen II. Gusztáv Adolf [[1622]]-ben [[Livónia]], [[1626]]-ban pedig a frissében meghódított [[Poroszország]] kormányzójává tette hű emberét. Oxenstierna minden diplomáciai tehetségét latba vetette a [[Lengyel–Litván Perszonálunió]]val végül [[1629]]. [[szeptember 25.|szeptember 25-én]] megkötött [[altmarki egyezmény]] tárgyalásai során, s ennek eredményeként Svédország megtarthatta Livóniát és a [[Visztula]] torkolata körüli poroszországi hódításait. [[1631]]-ben elkísérte a királyt [[németország]]i hadjáratára, amelynek célja a svéd sereg és a [[protestantizmus|protestáns]] német fejedelmek erőinek egyesítése, s ezzel a [[harmincéves háború]] megnyerése volt. Miután II. Gusztáv Adolf [[1632]]. [[november 16.|november 16-án]] elesett a [[lützeni csata]]téren, Oxenstierna fogta össze a svéd csapatokat, megelőzve ezzel a demoralizált hadsereg szétzüllését.

 

A király halála után leánya, a hatéves [[Krisztina svéd királynő|Krisztina]] került a trónra. Oxenstierna a királynő kiskorúsága idejére felállt, ötfős régenstanács jóformán teljhatalmú vezetője lett [[1644]]-ig. Az elhunyt király akaratát érvényesítve [[1633]]. [[április 23.|április 23-án]] a [[Franciaország|francia]] király, [[XIII. Lajos francia király|XIII. Lajos]] és a protestáns német fejedelmek (a frank, sváb és [[Rajna-vidék|rajnai]] rendek) bevonásával megalakította a [[heilbronni szövetség]]et, amelynek tulajdonképpeni vezetője is lett annak [[1636]]-ig tartó fennállásáig. Az így egyesített protestáns erők azonban [[1634]]. [[szeptember 6.|szeptember 6-án]] megsemmisítő vereséget szenvedtek a katolikus ligától [[nördlingeni csata|Nördlingennél]]. Oxenstierna [[1635]]-ben ugyan megerősítette a francia–svéd szövetséget, amely [[1638]]-ig állt fent, de Svédország ezt követően már érdemben nem avatkozott be a háborúba. [[1643]]-ban azonban Oxenstierna hadat üzent az országot dél felől fenyegető [[Dánia|dán]]–[[Norvégia|norvég]] szövetségnek, s a viszályt lezáró [[1645]]. [[augusztus 13.|augusztus 13-a]]i [[brömsebrói béke]] rendelkezései szerint Svédország megkapta Dániától [[Gotland]] és Ösel (ma [[Saaremaa]]) szigetét, [[Härjedalen]] és [[Jämtland]] tartományokat.