„Habsburg–Lotaringiai Antal Viktor nagymester” változatai közötti eltérés

'''Habsburg–Toscanai Antal Viktor főherceg''' ''(Erzherzog Anton Viktor Joseph Johann Raimund von Österreich-Toscana)'' (* [[Firenze]], [[1779]]. [[augusztus 31.]] – † [[Bécs]], [[1835]]. [[április 2.]]), német-római császári herceg, osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg, [[II. Lipót]] császár fia, [[József nádor]] öccse, császári-királyi táborszernagy, [[Köln]] hercegérseke, 1804–1835-ig a [[Német Lovagrend]] 55. Nagymestere ''(Hoch- und Deutschmeister),'' 1816–1818-ig a [[Lombard–Velencei Királyság]] alkirálya.

 

[[1801]]. [[szeptember 11.|szeptember 11-én]] a [[w:de:Stift Wedinghausen|wedinghauseni apátságban]] Antal Viktor főherceget, Ferenc császár jelöltjét megválasztották [[Münster]] város püspökévé, majd [[október 7.|október 7-én]] [[Köln]] hercegérsekévé. Tisztségét azonban sohasem tudta elfoglalni, mert mindkét város a forradalmi [[Franciaország]] hadseregének megszállása alatt állt. A német fejedelemségek vezetői – a megszállók nyomására – tiltakoztak a [[Habsburg-család]]hoz tartozó személy egyházfejedelmi kinevezése ellen (a kölni érsek egyben választófejedelem is volt). A főherceg kinevezését politikailag nem ismerték el, és [[december 4.|december 4-én]], alig három hónap után, kinevezéseit vissza is vonták.

 

Bécsbe visszatérve csatlakozott a [[Német Lovagrend]]hez, letette a lovagi fogadalmat. A rend nagymestere ekkor [[Habsburg–Lotaringiai Miksa Ferenc főherceg|Miksa Ferenc főherceg]] (1756–1801) volt, Antal Viktor nagybátyja. Az ő halála után [[1801]]-ben rövid időre [[Habsburg–Toscanai Károly Lajos főherceg|Károly Lajos főherceget]], a későbbi tescheni herceget nevezték ki nagymesterré. A [[XIX. század]]ig a Lovagrend nagymesterét általában a császári ház tagjai közül választották, akik ezt a megbízást főleg protokolláris tisztségnek tekintették, a rend életébe nem szóltak bele. Miksa Ferenc nagymester halálának idején azonban a forradalmi Franciaország már elfoglalta a a [[Rajna]] bal partját, a rend itteni birtokait az [[1801]]-es [[lunéville-i béke]] értelmében elkobozták. A [[regensburg]]i Birodalmi Gyűlés utolsó ülésén, [[1803]]. [[február 25.|február 25-én]] meghozott határozat (a ''Reichsdeputationshauptschluss'') értelmében az egyházfejedelmeknek le kellett mondaniuk világi címeikről, birtokaikat szekularizálták (állami kezelésbe vették). Ez volt a Birodalmi Gyűlés által meghozott utolsó jelentős törvény.