„Csák Kálmán” változatai közötti eltérés

13 951 bájt hozzáadva ,  12 évvel ezelőtt
Csák Kálmán életrajza
a
(Csák Kálmán életrajza)
 
{{nincs forrás}}
Csák Kálmán, a tenkei természetrajzi múzeum megteremtôje
Tenkén született 1926. február 23-án Csák Kálmán és Medra Etelka harmadik gyermekeként. Mivel a családnak több malma is volt, őt is molnárnak szánták, de már kisgyerekként kialakult benne a máig tartó gyűjtőszenvedély. A Fekete-Körös völgyének kiváló kutatója. Első önálló kiállítását 1952-ben rendezte, 1956-tól nyugdíjazásáig volt a tenkei természettudományi múzeum vezetője. Tenke díszpolgára.
 
{{csonk-társ-kut}}
Molnárlegénybôl lett muzeológus
 
Mindig felnéztem az olyan emberre, aki fölött nem repült el hasztalan az idô, aki hagyott maga után valamit – akár anyagi, akár szellemi értéket. Szüleimtôl tanultam, hogy a társadalom, az utókor nem annyira az ember orcájára emlékezik, mint inkább tetteire, jellemére, becsületességére. Akirôl ezek a sorok szólnak, már túl jár a hetvenen, 13. nyugdíjasévét tapossa. Korát meghazudtoló frissességgel mozog, arcán sem lehet túl sok ráncot felfedezni. Egészségi állapotára nem panaszkodik, pedig nemegyszer töltötte az éjszakát a szabad ég alatt, valamelyik sziklafal tövében, vagy egy-egy nedves, huzatos barlangban. És legtöbbször egyedül. Csák Kálmánról, a tenkei természetrajzi múzeum megteremtôjérôl van szó. A természetet szenvedélyesen szeretô és titkait kutató autodidakta muzeológus molnárnak indult, de a tudomány berkeiben "landolt"…
 
A tenkei Csák Kálmán anyai ágon a Medra család leszármazottja. A családi hagyományt követve ôt is molnárnak szánták. Elég hamar megismerkedett a mesterséggel, a malom és a molnárok életével. Alig lehetett három-négy éves, amikor a hôn szeretett nagyapa, az Arad megyei Bél (Beliu) községben lévô malom tulajdonosa vasárnaponként vállára vette, és a Béli-hegység völgyeiben barangolva malomkônek alkalmas szikladarabokat kerestek. Ma az ôsz halántékú muzeológus boldogan emlékszik vissza azokra a kiruccanásokra, és bizonygatja, hogy ezekben gyökerezik az egész életét betöltô gyûjtôszenvedély. Mert a gyûjtést elég hamar elkezdte: különösen ôslénykövületeket, ásványokat és állattani anyagot gyûjtött elôszeretettel.
 
A család 1941-ben visszaköltözött Tenkére, ezért a fiú elôször a Fekete-Körös menti városka környékét "fedezte fel", járta be. A molnárinas, majd -segéd csak a munka utáni pár órát vagy a szombat délutánnal kezdôdô hétvégét szánhatta barangolásra. Késôbb szívesen vállalt 16 órás mûszakokat is, hogy a hétvégén egy nappal többet tudjon tölteni a természetben, mert ahogy a gyûjtésre kiszemelt vidék mind messzebbre esett Tenkétôl, az éjszakát is ott kellett töltenie, egy nap alatt nem lehetett bejárni a hosszú utakat. Bejárni a szó szoros értelmében, mivel vonat, szekér és bicikli helyett a gyaloglást választotta. "Nem voltam órához vagy járható úthoz kötve, amikor jónak láttam, toronyiránt nekivágtam a legrövidebb útnak!" – meséli. Vállán a hátizsákkal, amelyet legtöbbször kövekkel, kövületekkel megtömve cipelt haza, kezében az elmaradhatatlan kalapáccsal és bányászlámpával egyre gyakrabban fordult meg a Király-erdôben, ott is legtöbbször a Vida-patak völgyében. Nagyon sok barlangot járt be, rengeteg értékes kövületet gyûjtött össze.
 
Nehéz lenne megmondani, hány ezer kilométert gyalogolt Csák Kálmán a Körös völgyében, a Béli-hegységben, a Király-erdôben és a Bihar-hegységben, még nehezebb lenne kiszámítani, hány ezer kiló "követ" cipelt haza Tenkére a hátán. Meg is gyûlt a baja a családjával, mert ahány folyosó volt a házban, mind megtelt kövületekkel, cserépdarabokkal, miegymással, még a pincébe és a padlásra, sôt az ágy alá is jutott belôlük. S közben tanult, tanult rendületlenül, sokszor hajnali 3-4 óráig, aztán 7-kor indult a malomba. Ahhoz, hogy véleményt tudjon mondani egy-egy kövületrôl, régészeti leletrôl (szerszámról vagy fegyverrôl, cserépedény-töredékrôl stb.), a tanulásban nem volt megállás. Eleinte minden nehezen ment, de amikor megismerték eredményeit, egyre értékesebb tudományos könyvekhez jutott hozzá. Közben lankadatlanul folytatta a gyûjtést, s egyre merészebb meghatározásokra vállalkozott.
 
Csák Kálmán 1952-ben rendezte meg az elsô önálló kiállítását. Akkor az ottani malomban dolgozott, és frissen végzett tanítónô feleségével a falusi kultúrház egyik kis helyiségében állította ki anyagát. Az alkalmat az októberi forradalom évfordulója adta, akkoriban meg kellett ünnepelni november 7-ét. Nagy érdeklôdést váltott ki a régi padokra kirakott anyag, elsôsorban az Ürmösi-patak ôsmaradványokkal telített földtani szelvénye. Két hónapon keresztül minden vasárnap meg kellett nyitni a kiállítást.
 
A tenkei Néptanács akkori elnöke, a néhai Onucz János is elutazott Bélfenyérre, és megtekintette Csák Kálmán gyûjteményét. Nyomban megígérte, hogy odahaza Tenkén megfelelô helyrôl gondoskodik egy állandó kiállításnak. Be is tartotta az ígéretét: nem sokat kellett várni, és a gyûjtemény feldolgozott részét bárki megtekinthette vasárnaponként Tenke fôutcájának egy addig üres üzlethelyiségében, a nagyváradi múzeum kimustrált tárlóiban. Ekkor már a rajoni, sôt a megyei vezetôk is felfigyeltek Csák Kálmán munkásságára. Végül Galamb Lászlónak, a váradi múzeum régészének javaslatára, a megyei mûvelôdési szervek elôterjesztése alapján a Mûvelôdési Minisztérium jóváhagyta a Csák-féle magángyûjteményre alapozott tenkei természetrajzi múzeum megnyitását. Ekkor 1956. május 15-ét írtak, ettôl a dátumtól kezdve lett a tenkei molnárból hivatalosan is muzeológus, ettôl a dátumtól kapott fizetést azért a munkáért, amelyet már több mint tíz éve végzett szeretettel, lelkesen, mondhatni szenvedéllyel.
 
Ezzel még nem oldódott meg minden. Továbbra is akadtak kiadások, amelyeket Csák Kálmán saját zsebébôl fedezett. A református fiúiskola múlt századi épülete, amelyet a múzeum számára kijelöltek, csaknem romokban állt. A falak álltak ugyan, de mindenfelé hullott a vakolat, a tetô beázott, a korhadt deszkalépcsôk egyre-másra leszakadtak, a földes kapualj rendszeresen megtelt sárral. A vakolást, a meszelés, az asztalosmunkát mind magánerôbôl kellett elvégezni, de 1956 nyarán már több száz látogató fordult meg a múzeumban: idôsek, fiatalok, tanulók, helybeli kíváncsiskodók ("Ugyan mit csinált már megint ez a Csák Kálmán?!), de fürdôvendégek, turisták is szép számmal.
 
A szenvedélye érdekében csaknem mindent feláldozó gyûjtôbôl lett muzeológus életének új szakasza következett. A nyugdíjazásáig tartó 30 éves idôszakot részben a gyûjtemények tervszerû kiegészítésére fordította (újra átfésülte azokat a területeket, ahonnan még anyagra volt szükség, és beépítette a hiányzó "láncszemeket"), másrészt pontosan meghatározta és kialakította a múzeum tárgykörét. A rendbe tett természetrajzi múzeum két részlegén az érdeklôdôk megismerkedhettek a Fekete-Körös völgyének földtanával és kövületeivel, valamint állatvilágával (láthattak itt gyûrûs férgektôl a kígyászsasig mindent, többek között a néhai Kovács Attila által 1962-ben kifogott 25 kilós harcsát is, amely sokáig rekordnak számított).
 
Csák Kálmán számos múzeumot meglátogatott, sok tudományos dolgozatot és szakkönyvet lapozott fel, de a kiállítást saját elképzelései szerint rendezte. Mint mondja: "Nem akartam senkit utánozni, nehogy még azt mondják, hogy elloptam az öteleteiket!" És a tenkei múzeum nagyon ötletesen mutat be mindent. A Körös-völgyi állatokat diorámákban ismerteti, vagyis természetes környezetüket utánzó háttérrel. Így könnyebb megérteni az életkörülmények biztosításának fontosságát, a szennyezôdés megakadályozásának szükségességét, lehetôségeit. Néhány megnevezés: Tavasz a Holt-Körös egyik ágán, A Fekete-Körös halai, Nyáron a Fekete-Körösön. A földtani részlegen látható egy-egy völgy kicsinyített, de centiméterre pontos szelvénye, keresztmetszete. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a körösmarti (Râpa) Börzô-domb szelvénye, amelyen jól láthatók a hiénák járatai, s mindaz, amit fészkükbe hurcoltak: egy 5,2 kilogrammos mamutfogat, csontszilánkokat és tojáshéjat talált ott a gyûjtô. Ilyen leletek alapján a paleontológusok (az ôslénytan szakemberei) meg tudják állapítani egy bizonyos hely, néha egy egész vidék földtani, éghajlati fejlôdését. Harminchétezer leltári tárgy (különösen földtani és ôslénytani anyag) és még több mint ötvenezer lelet raktáron – ennyi a tenkei természetrajzi múzeum mai vagyona. Ennyi egy emberélet kitartó, odaadó, szenvedélyes munkájának eredménye.
 
A fáradságos gyûjtés, leletmeghatározás, anyagfeldolgozás és -kiállítás mellett Csák Kálmán több tíz tudományos dolgozatot írt. Ezeket szakmai találkozókon és szakfolyóiratokban mutatta be. Ma is büszke rá, hogy olyan szaktekintélyekkel írt közös dolgozatot, mint a bukaresti dr. Mircea Paucã ôslénytankutató professzor, dr. Mihai Bãcescu, a múzeumok központi tanácsának volt elnöke, vagy dr. Hamar Márton egyetemi tanár, az állattan szakembere, a kisemlôsök egyik legelismertebb kutatója Kelet- és Közép-Európában.
 
A fiatalokkal való foglalkozás külön fejezet Csák Kálmán életében. Nem sok pedagógiát tanult, mégis tudta, érezte, hogyan kell felkelteni a fiatalok érdeklôdését valami hasznos ügy iránt, hogyan kell megszerettetni velük a természetet és megértetni védelmének fontosságát. Sosem találtam egyedül a múzeumban, mindig ott sürgött-forgott körülötte néhány fiatal. Nagyon gyakran láttam, amint kirándulásra indul a gyermekekkel: hétvégeken a nagyobbakkal a hegyekbe, a kisebbekkel csak a falu fölötti erdôkbe. Különösen a hatvanas évek diákjai voltak elmaradhatatlanok egy-egy hétvégi túráról, egy-egy barlang feltárásáról. Ekkor alakult meg az a barlangászkör, amelybôl kinôtt a Czárán Gyuláról elnevezett barlangkutató klub: fennállásának 30. évfordulóját tavaly ôsszel ünnepelték meg.
 
Hûséges társa volt Csáknak Jakab Sándor múzeumi ügyelô, amolyan mindenes, aki megtanult foglalkozni a látogatókkal és segíteni a terepen is. Tizennyolc év után azonban megszüntette az állását a megyei szakfelügyelôség, Belényesben létesített helyette egyet – ugyan miért boldogulnának Tenkén?!
 
Voltak irigyei is a muzeológusnak. Elsôsorban a szakmabeliek sokallták a megyei, de inkább a központi felügyelôség példálózgatását a tenkei múzeummal és annak vezetôjével: "Ott miért lehet…?" – hangzott el a kérdés egy-egy kiértékelésen. Voltak olyan kollégák is (leginkább váradiak), akik elfelejtették visszaszolgáltatni a kölcsönkért ritka anyagot vagy leletet, s olyanok is akadtak, akik mindenáron végleg a megyei múzeum tárlatában szerették volna tudni a tenkei gyûjtemény ritka vagy egyedi példányait. "Minek az Tenkén?" – érveltek. Bölcselkedéseik nem maradtak csípôs válaszok nélkül, de a tenkei muzeológus gyakran csak sok utánajárással tudta megelôzni, hogy gyûjteménye mások prédája legyen.
 
Az igazat megvallva, Csák Kálmán nem volt könnyû eset sem az adminisztráció, sem a szakfelügyelet számára. Ha meg volt gyôzôdve igazáról, kialakított véleményét semmiért fel nem adta volna. A bizonyítékokkal alá nem támasztott érvek, az ígérgetések nem hatottak rá, addig járt az illetékesek nyakára, amíg el nem érte a célját, ki nem harcolt valamit a múzeumnak. A politika egyszerûen nem érdekelte. Amikor felajánlották felvételét a a pártba, lenyûgözô ôszinteséggel azt kérdezte: "Hát van nekem idôm ilyesmire?!"
 
A nyolcvanas évek közepére a mûvelôdési élet országszerte csaknem teljes egészében a dicshimnuszok szajkózására szorítkozott. A múzeumok, fôleg az olyan kicsik, mint a tenkei is, nem voltak alkalmasak grandiózus mûsorok szervezésére, lassan mellôzni kezdték hát ôket. Mint már említettem, Tenkén megszüntették az egyik állást, aztán mind kevesebb pénzt adtak fûtésre, postaköltségekre, végül semmit nem juttattak erre. Közben egyre sürgôsebbé vált a 110 éves épület alapos tatarozása, errôl azonban hallani sem akart senki. Csák Kálmán nem akart szemtanúja lenni a múzeumi tevékenység lassú elsorvasztásának, nyugdíjazását kérte. A felbecsülhetetlen értékekkel teli régi iskolaépület pedig egyre repedezett, kopott, nedvesedett, lassan a leletek sem voltak már biztonságban.
 
Hogy a tenkei múzeum mégsem lett az enyészeté, az annak köszönhetô, hogy a rendszerváltás után a református egyház presbitériuma Berke Sándor lelkész javaslatára azt kérte a Helyi Tanácstól, patronálhassa az intézményt. Felvállalta az épület javítását és a kiállítás alkalmi nyitva tartását is. A Tanács tagjai gyorsan beleegyeztek ebbe, hiszen tudták, hogy ilyesmire manapság aligha kerül állami pénz. Az egy évig tartó, általános és alapos javítás közel 40 millió lejbe és rengeteg utánajárásba került, a Tenke 660 éves fennállásáról megemlékezô ünnepségre fejezôdött be. A megnyitón számos vendég vett részt, köztük a megyei múzeum, valamint a település vezetôi. Mindenki segítséget ígért. A fogadkozások valóra váltására még nem volt alkalom…
 
A múzeum, Tenke egyik nevezetessége, megmenekült. Megfiatalodva, megszépülve újra várja a látogatókat. És Csák Kálmán? Jól van, mondja. Mivel több mint 20 éve nem fogyaszt húst, egyre több zöldségfélére van szüksége, ezért kertészkedik. Ezenkívül gyógynövényeket gyûjt és termeszt. Teakeveréket állít össze belôlük, és ingyen adja mindazoknak, akik hozzá fordulnak. Meghívásra kirándulásokon vesz részt, segít megismerni a fogyasztható gombákat, gyógynövényeket. Egyedül is mindjárt-mindjárt az erdôben köt ki: gombaféléket, gyökereket, gyógynövényeket, s legújabban kôzeteket gyûjt. Amikor meglátogattam, gyönyörûen csiszolt kôzetek kollekcióját csodálhattam meg. Szívesen segít mindenkinek, aki meg akarja ismerni a természetet, ugyanis a természet imádata vérében van, ahogy a felesége mondja: "Javíthatatlan barangoló, szenvedélyes természetbarát.
Fábián József Bihari napló 2000. február 14
Névtelen felhasználó