„Tyrrell Racing” változatai közötti eltérés

| Székhely = [[Ockham, Surrey|Ockham]], [[Surrey]], [[Egyesült Királyság]]

| Alapító(k) = {{zászló|UK}} [[Ken Tyrrell]]

| Motorok = [[Ford]], [[Renault]], [[Honda]], [[Ilmor]], [[Yamaha Motor Corporation|Yamaha]]

| Gumik = [[Dunlop]], [[Goodyear]], [[Michelin]], [[Pirelli]]

| Jogutód = [[British American Racing]]

| Utolsó_verseny = {{zászló|japán}} [[1998-as Formula–1 Japán Nagydíj|1998-as Japán Nagydíj]]

| Versenyek_száma = 463

===A Formula–1-ben===

====60-as évek====

Tyrrell 1968-ban végre megvalósította álmát, az [[Elf Aquitaine|Elf]] és a [[Ford]] segítségével beléphetett csapatával a Formula–1-be. A csapat kasztniját a [[Matra (F1)|Matra]] nevű francia cég gyártotta.

 

 

====70-es évek====

Az [[1970-es Formula–1 világbajnokság|1970-es szezonra]] a Tyrrell egyesült a francia-amerikai céggel, a [[Simca]]-val, ami támogatójuk, a [[Ford]] riválisának, a [[Chrysler]]nek egy leányvállalata. Ekkor a Matra megkérte őket, hogy inkább az ő motorjukat használják a Cosworth helyett. Ám miután Stewart tesztelte azt, arra a megállapításra jutott, hogy a Matra motorja nagyságrendekkel gyengébb a Cosworth-motornál.

 

A Tyrrell költségvetésének nagy részét a Ford és a francia olajcég, az Elf támogatása tette ki. Ez utóbbinak volt egy megállapítása a [[Renault]]-val, miszerint nem támogathat Simca-partnert, emiatt Ken Tyrrellnek kevés lehetősége volt, végül a March kasztniját vásárolta meg, ám ez csak ideiglenes megoldás volt, miközben a csapat, nagy titokban, elkezdte első saját autóját tervezni.

 

 

A csapatot továbbra is támogatta a francia olajipari óriás, az Elf. Tyrrell szerette volna megtartani a tradicionálisan francia, kék versenyautó-színeket a csapat létének nagy része alatt. A March-Ford, ami végülis Tyrrell volt, 1970-ben közepes sikerrel futott, miközben [[Derek Gardner]]rel még mindig dolgoztak a csapat első teljesen saját autóján az [[anglia]]i [[Ockham]] városában.

1970 végén felbukkant a [[Tyrrell 001]]-es, ami nagyban hasonlított az MS80-asra, amivel anno mindkét VB-t megnyerték Stewarttal és [[François Cevert]]tel. Stewart [[1972-es Formula–1 világbajnokság|1972-ben]] [[gyomorfekély|gyomorfekéllyel]] küzködött, de [[1973-as Formula–1 világbajnokság|1973-ban]] teljesen egészségesen tért vissza a versenypályákra.

 

 

Ebben az évben ő és Cevert végeztek a VB első két helyen. [[1973]]. [[október 6.|október 6-án]] beárnyékolta a csapatot egy tragédia. Az ezévi [[1973-as Formula–1 Amerikai Nagydíj|amerikai nagydíjon]], [[Watkins Glen]]ben meghalt François Cevert egy gyakorláson. Stewart a szezon végén visszavonult, valamint az istálló is hirtelen visszalépett, tálcán kínálva a konstruktőri elsőséget a Lotusnak. Stewart a szezon végén hivatalosan is bejelentette visszavonulását, és a Tyrrell, sztárversenyzőjük és francia támogatója nélkül többé sohasem tudtak hasonló magasságokba emelkedni.

 

 

Ennek ellenére az istálló egy erős középcsapat maradt, és a 70-es években továbbra is tudtak versenyeket nyerni [[Jody Scheckter|Scheckterrel]] és [[Patrick Depailler|Depailler-rel]]. A legemlékezetesebb győzelmük az [[1976-os Formula–1 Svéd Nagydíj|1976-os Svéd Nagydíjon]] volt, amikor kettős győzelmet arattak, a [[Derek Gardner]] tervezte [[Tyrrell P34|P34-essel]]. A P34-es volt az első (és egyetlen) sikeres hatkerekű F1-es autó.

 

====80-as évek====

[[1977-es Formula–1 világbajnokság|1977]]-től kezdődően, egészen az [[1980-as évek]] közepéig szinte az összes csapat lecserélte a korábban használt szívómotorokat turbómotorokra, ám a megfelelő anyagi háttér nélkül a Tyrrellnek maradnia kellett a korábban használt Cosworth DFV-nél. Két évtized technikája ötvöződött az istállónál, amely ekkoriban már sokat küzdött pénzügyi nehézségekkel. Ekkor a régi motor megtartása tűnt a legésszerűbbnek. Az utolsó győzelmüket a klasszikus turbómotorral az [[1983-as Formula–1 Kelet-amerikai Nagydíj|1983-as Kelet-amerikai Nagydíjon]] szerezték [[Michele Alboreto]] révén. Ezzel együtt ez volt a csapat utolsó győzelme is. A csapatot utólag kizárták az [[1984-es Formula–1 világbajnokság|1984-es szezonból]], miután ólmot találtak az autóik benzintartályában a [[1984-es Formula–1 Kelet-amerikai Nagydíj|Kelet-amerikai Nagydíjon]]. Ezekután nem keltett meglepetést, hogy miután a Tyrrellt kizárták, egyhangúlag megszavazták a maximum benzinmennyiség megváltoztatását, ezzel együtt szinte az egész, a turbó-motoroknak kedvező szabálykönyvet is átírták.

 

A 90-es évek elején még a francia [[Jean Alesi]] vezetésével, a [[Harvey Postlethwaite]] által tervezett [[Tyrrell 019]]-essel még párszor borsot törtek a nagyok orra alá, ugyanis például [[1990-es Formula–1 világbajnokság|1990-ben]] Alesi két második helyzést is elkönyvelhetett [[1990-es Formula–1 Amerikai Nagydíj|Phoenixben]] és [[1990-es Formula–1 Monacói Nagydíj|Monacóban]] - előbbin a győzelemhez is nagyon közel került az istálló, Alesi ugyanis 30 körön keresztül vezette is a versenyt. A francia a következő idényt már a [[Scuderia Ferrari|Ferrarinál]] kezdte, ám egy nagyobb szponzori segítséggel még [[Stefano Modena|Stefano Modenának]] sikerült egy első soros rajthelyet elérnie a [[1991-es Formula–1 Kanadai Nagydíj|Kanadai Nagydíjon]], ahol a 2. helyre kvalifikálta magát, [[Ayrton Senna]] mögé/mellé. Ezután már semmi komoly eredményt nem sikerült produkálnia a csapatnak, visszaestek a középmezőnybe.

 

 

[[1998]] végén Ken Tyrrell eladta az istállót a [[British American Tobacco]] amerikai dohányipari cégnek, és később, a Tyrrell jogutódjaként, megalakult a [[British American Racing|BAR]], az [[1999-es Formula–1 világbajnokság|1999-es VB-n]] már ezen a néven indultak. A BAR nem igazán tudta megismételni elődje sikereit, bár 2004-ben több dobogós helyezést is sikerült elérniük, főleg a brit [[Jenson Button]]nal, a japán [[Szató Takuma]] egyszer lett dobogós, ám futamot a megalakulásuk óta egyszer sem tudtak nyerni.