„A túró” változatai közötti eltérés

2 bájt hozzáadva ,  11 évvel ezelőtt
a
→‎Szakralitás és profánság: Pontormo alkotása freskó.
a (→‎Szakralitás és profánság: Pontormo alkotása freskó.)
 
===Szakralitás és profánság===
Pasolini első rendezése, ''[[A csóró]]'' ([[1961 a filmművészetben|1961]]) kapcsán évek múlva így nyilatkozott: „''A csóró''ban egy olyan személy lealacsonyodását, emberi megaláztatását akartam bemutatni, aki a római szegénynegyedek sarában és porában él. Éreztem, tudtam, hogy ennek a lealacsonyodásnak a mélyén van valami, ami szent, ami a szó általános és tág jelentésében vallási, és ezért a »szent« jelzőt a zenével tettem hozzá a történethez. Azt állítottam tehát, hogy Csóró nyomorúsága valamilyen módon igenis szent, és [[Johann Sebastian Bach|Bach]] zenéjét arra használtam, hogy ezt a széles közönség is megértse.” (''Bianco e Nero,'' 1967, 3–4. szám) Lényegében ugyanez a szemléletmód jellemezte a ''[[Mamma Róma|Mamma Rómá]]''t (1962) és ''A túró''t is. Ám amíg a két egész estés játékfilm hangvétele drámai, addig a rövidfilmet gyilkos [[irónia]] jellemzi. A cselekmény keretét egy bibliai témájú alkotás forgatása adja: látványos bibliai eposzokat akkoriban gyakran forgattak [[Olaszország]]ban, javarészt a [[Cinecittà]] stúdióiban. ''A túró'' a [[kereszténység|keresztény vallás]] alapvető tanításainak és értékeinek elüzletiesedésére, elsivárosodására hívja fel a figyelmet. Megmutatja, hogy egy olyan közegben, ahol éppen az emberiség históriájának legmagasztosabb szenvedéstörténetét idézik fel az emberek (a filmbeli stáb), valójában mennyire érzéketlenné vált mindenki a közvetlen környezetében megjelenő valóságos szenvedésre.<ref>A szituáció nyilvánvalóan szimbolikus: a stáb az olasz társadalmat jelképezi, mely mélyen katolikus társadalom, vagyis mindennapjaiban a vallás éppúgy jelen van, ahogyan a passió áll a filmbeli film középpontjában.</ref> De mi mást lehetne várni azoktól, akik nemcsak hogy valóságosan nem képesek a keresztényi viselkedésre, hanem a színjáték szintjén sem, mikor szerepük szerint az igazi Krisztus szenvedéseit kéne átérezniük? Ezt az érzéketlenséget leplezik le a színes filmbetétek, melyeket Pasolini [[Jacopo Pontormo]] ''Krisztus levétele a keresztről'' ([[1521]]) című festménye[[freskó]]ja alapján állított be. Az állókép előtt csapóval a kezében bóklászó fiú ironikus célzás arra, hogy a szent ikonográfia szerinti élőszereplős kompozíció is csupán az illúzió, a szakralitás mint üzlet szemléletének eszköze. Ráadásul az állókép szereplői még néhány percre sem képesek beleélni magukat a szerepeikbe, izegnek-mozognak, profán mozdulatokat tesznek. A technikai személyzet közönyösségét mutatja, hogy rendre összekeverik a lemezeket, és a magasztos beállításhoz oda nem illő, profán aláfestő zenéket játszanak le.
 
===Támadás és önirónia===