„Spira György” változatai közötti eltérés

a (Bot: dátumlinkek javítása)
A vészkorszak borzalmait ő sem kerülhette el. A sárga csillag viselésére kényszerítve 1943-1944 során a Délvidékre került munkásszolgálatosként. A Radnóti Miklóst is soraiban tudó bori erőltetett menettel 1944 októberében az újvidéki selyemfonógyárba érkezett, mivel a szovjet csaptok előretörése után a munkatábort felszámolták. Innen a selyemfonóból sikerült egy magyar tiszt segítségével megmenekülnie, mielőtt a menet kíséretét SS-tisztek vették volna át. A világháború alatti borzalmak nagymértékben befolyásolták történelemszemléletét, és számára a szovjet hadsereg 1945-ös magyarországi jelenléte ténylegesen felszabadulásnak volt tekinthető.
 
A háborút követően a budapesti [[Pázmány Péter Tudományegyetem]]en padsoraitvégezte nyomta, holtanulmányait 1948-ban végzettig. Egyetemi évei alatt versei és elbeszélései jelentek meg.
 
Az 1848. márciusi forradalom centenáriumi megemlékezés-sorozata alapvetően meghatározta későbbi érdeklődési körét és munkásságát. Így egyetemi tanulmányait követően már 1949-től az [[MTA]] Történettudományi Intézetében dolgozott; egészen 1995-ös nyugdíjba vonulásáig az intézmény munkatársa, majd főmunkatársa és tudományos tanácsadója volt. Ezt követően pedig nyugdíjas tanácsadóként segítette a TTI munkáját. A tudományos közéletbe történt bekapcsolódását követően az elsők között 1952-ben szerzett kandidátusi fokozatot, majd 1981-ben akadémiai doktorátust.
 
Kutatóévei alatt elsődlegesen az 1848-49-es polgári, társadalmi átalakulást helyezte munkássága középpontjába. Ekkor a korszak történetírását nagymértékben befolyásolta a magát marxistának mondó, de valójában sztálinista dogmatika szemlélete és politikai intenciója. Míg a korábbi munkák meghatározóan a katonai-hadtörténeti események taglalásában látták a forradalom és szabadságharc bemutatásának legjobb megközelítését, addig most a gazdasági és társadalmi vonatkozások kerültek előtérbe. Ebbe a sorba illeszkedett a „Kossuth-emlékkönyv”, amelyben az egyik legterjedelmesebb tanulmányt („[http://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_Lajos [Kossuth Lajos]] forradalmi szövetsége a radikális baloldallal és a népi tömegekkel”) Spira György írta. Az új történetfilozófiai megközelítést példázza „A magyar nép története” című összegzésben általa írott fejezet is. Az előírt sablonok közé szorított történetírás szellemében 1959-ben jelent meg „A magyar forradalom 1848-49-ben” címet viselő korszakos monográfiája is. Spira mindvégig a revolúció pártján állt és a radikális forradalmi ifjak szemszögéből ítélte meg az események főszereplőit és mozgatórugóit is.
 
Az új történelemszemléletnek megfelelően vállalt, az alsóbb néprétegek sorsát központi elemként használó, a társadalmi változásokra koncentráló munkássága során azonban Spira mindvégig saját nézeteihez ragaszkodott, melyek hol egybeestek, hol ellentmondtak a hivatalos kánon megfogalmazásainak. A 70-es évek során sorra jelentek meg kötetei, melyek sok esetben meghatározták egy generáció 1848-ról vallott felfogását és képét.
 
Spira – noha alapvető forrásfeltárást végzett és mindvégig levéltári iratokat elemezve jutott el következtetéseire – számos alkalommal került szembe kutatótársaival és kollégáival, nem fogadva el a saját revolucionista álláspontjától eltávolodó, eltérő megközelítésmódot. Ennek ellenére Spira képes volt bizonyos tekintetben önrevízióra és folyamatosan finomította eseményekről vallott nézeteit. Így már az 1979-es összefoglalásban is egyértelműen a nemzetközi események összefüggéseibe ágyazta a hazai történéseket és összekapcsolta – részben [http://hu.wikipedia.org/wiki/Di%C3%B3szegi_Istv%C3%A1n [Diószegi István]] munkásságát is figyelembe véve – a magyar mozgalom lehetőségeit és sorsát az európai forradalmi mozgalmak felemelkedésével és hanyatlásával.
1987-ben kezdeményezte a [http://www.tddsz.hu Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének] megalakítását. A TDDSZ lett, az 1988-as Metró-klubban történt megalakulása után, a pártállam első legális ellenzéki szervezete.
 
44

szerkesztés