„3. zongoraverseny (Bartók)” változatai közötti eltérés

A művet feleségének, [[Pásztory Ditta|Pásztory Dittának]] ajánlotta, aki maga is egy igen képzett [[zongorista]] volt. Az eddigi zongoraversenyeiben az „agresszivítás” és a virtuozítás volt előtérben, most inkább a líraiságon van a hangsúly. Bartóknak ez a „végakarata” különös, új harmóniában oldja fel egész életművének konfliktusait.

Az első tétel rögtönzésszerűen megszólaló zongora-dallama [[barokk zene]]i inspirációra és ugyanakkor [[népzenei]] fogantatásról árulkodik, differenciált ritmikájával és ékesítéseinek változatos gazdagságával. A továbbiakban e téma leegyszerűsített motívumtöredékét formaalkotó funkcióval ruházza fel a zeneszerző. A melléktéma során a zongora főként harmonikus figurációkat játszik, a zárótéma pedig játékos karakterű. Az E hangnemű tétel [[mixolíd]] és [[líd]] hangzatait a rövid kóda éteri tisztaságú E-dúr harmóniái oldják fel.

Egyik nevezetessége rendkívüli lassú tétele, melynek Bartók az ''Adagio religioso'' tempójelzést adta, utalva a kezdő- és zárószakasz [[korál]]szerű dallamára (a tételt [[Beethoven]] a-moll vonósnégyese (op. 132) inspirálta). EzalattEközben pedig a központi epizód egyikeszokásos Bartók un.-féle „éjszaka-zenéből” zenéinek”, ahol a természet színes, gyöngéd éjszakai hangjaina hipnotikus felidézését láthatjuk. Ezúttal valóságos természeti élményt dolgozott fel a zeneszerző: azokat a madárhangokat, amelyeket 1944 nyarán Asheville-benhallhatunk hallottízelítőt.

Ebbe a meghitt hangulatba átmenet nélkül robban be a finálé. A magyar beszéd lejtését követő jellegzetes ritmusképlet és a lapidáris dallamosság a hallgatóban magyar népdal illúzióját kelti:. Igazából ez is egyikeegy azoknakBartók aáltal írt fiktív népdaloknak, amelyeket, a vérévé vált népdaloktól ihletve, Bartók maga alkotottnépdal. A tétel formája rondó, epizódjait az üstdob erőteljesen ritmizált ütései tagolják. Bartók az ellenpontos szerkesztés változatos, olykor csak a kottaképben megmutatkozó, virtuóz formáit alkalmazta ebben a tételben.