„IV. Mikhaél bizánci császár” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a + középkorportál-sablon |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
'''IV. (
== Trónra jutása ==
Fivére, az eunuch szerzetes, Jóannész vezette be a császári palota női termeibe. Zóé császárnő, akit férje, III. Rómanosz elhanyagolt, beleszeretett a fiatal, vonzó paphlagoniai parasztfiúba, és szeretőjévé tette. Rómanosz talán mérgezés révén bekövetkezett halálának napján eljegyezték egymást, és rövidesen össze is házasodtak. Mihály azonban szintén érdeklődését vesztette, amint elfoglalta a trónt, és Zóét tehetséges intrikus fivére felügyeletére bízta.
== Uralkodása ==
Mihály nem volt tehetségtelen hadvezér, de [[epilepszia]] gyötörte, amely az idő előrehaladtával egyre súlyosabb rohamok formájában tört rá. A polgári ügyek intézését eunuch fivérére bízta, aki vasszigorral hajtotta be a társadalom minden rétegén az adókat, amely feladatot az állami bürokrácia és a hivatali nemesség támogatásával vitt végbe. Az adóterhek azonban olyan súlyosnak bizonyultak, hogy idővel lázadásokhoz vezettek. [[Zeta]] ([[Diokleia]]) fejedelme, [[Sztefan Vojiszlav]] [[1035]]-ben megtagadta az adófizetést, ám a [[dürrakhion]]i bizánci erők legyőzték és elfogták. A fejedelem erre behódolt, de rövidesen ismét fellázadt, és IV. Mihály halála után végleg függetlenedett a császárságtól.
A közvetlen bizánci irányítás alatt álló szláv lakosságot különösen sújtották az adóügyi szigorítások, mert az addigi természetbeni juttatások helyett immár tőlük is készpénzt követeltek. Sérelmeiket növelte, hogy [[1037]]-ben nem szláv, hanem konstantinápolyi görög egyházfit neveztek ki [[Ohrid]] érsekévé. A kirobbanó lázadást [[Peter Deljan]], Sámuel bolgár cár állítólagos unokája vezette, aki [[1040]]-ben cárrá kiáltotta ki magát [[Belgrád]]ban. A felkelés a [[Balkán]] nagy részén elterjedt, beleértve a görögök lakta területek északi részét is; a vezetésbeli egyenetlenségek miatt azonban váratlan gyorsasággal, alig egy éven belül sikerült leverni a hatalmas néptömegeket egyesítő lázadást.
Bizáncot sikerült egy időre nyugaton is megerősíteni. A [[szicília]]i [[Kalbiták]] 1035-ben felajánlották, hogy az egyiptomi [[Fátimidák]] helyett ezentúl Bizánc hűbéresei lesznek, de ezt a törekvést észak-afrikai [[Zírídák]] emírsége fegyverrel fojtotta el. Mihály azonban nem feledkezett meg a szigetről, és [[1038]]-ban flottával odaküldte [[Geórgiosz Maniakész]]t, aki az elkövetkező évek során fokozatosan visszahódította a sziget keleti partvidékét [[Siracusa|Szürakuszai]] és [[Messina|Messzéné]] városával együtt.
== Utódlása ==
A hadjáratot személyesen vezető Mihály halálos betegen tért vissza fővárosába. A trónt eunuch fivére a családban akarta megőrizni, ezért unokaöccsüket, Mikhaél Kalaphatészt adoptáltatta Zóéval, aki egyúttal kaiszari címet is adott neki. IV. Mihály élete utolsó napját az ''Agioi Anargyroi'' (azaz az ingyen gyógyító [[Szent Kozma]] és [[Szent Damján]]) kolostorában töltötte [[1041]]. [[december 10]]-én.
== Külső hivatkozások ==
<references/>
*[[Georg Ostrogorsky]]: A bizánci állam története. Budapest, Osiris, 2003. ISBN 9633893836
*Magyar István Lénárd: Bizánc a makedón dinasztia idején. In: Európa ezer éve: a középkor. (I. kötet) Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2005. pp. 282-288
{{
|kovetkezo2=
▲|elozo=III. Romanosz|
|évek= 1034 – 1041
▲|kovetkezo=V. Mihály bizánci császár}}
}}
{{portál|középkor}}
[[Kategória:Középkori bizánci császárok|
[[Kategória:Uralkodónők férjei|
[[en:Michael IV the Paphlagonian]]
| |||