„Metafizika (Arisztotelész)” változatai közötti eltérés

Arisztotelész [[preszókratikus filozófia|a régi görög filozófia]] egyik fő hibájának azt tartotta, hogy nem magyarázták a dolgok változásának az okát. Vagy azt mondták, hogy minden folyamatosan változásban van (pl. [[Hérakleitosz]]), vagy tagadták az igazi valóság változásának lehetőségét ([[eleai iskola]]). Különösen [[Anaxagorasz]]ra neheztelt, mivel mint mondta először „''úgy tűnt fel elődeihez képest, mint az egyetlen józan a fecsegők között''”<ref>Metafizika A 3 984b 18</ref>, mikor azt állította, hogy a természetben benne van az Ész. Később azonban úgy alkalmazta az Észt a kozmosz megalkotásában mint holmi [[Deus ex machina|deus ex machinát]] és „''inkább mindent tartott a keletkezők okának, mint az Észt''.”<ref>Meteafizika 985 a 24</ref>

Arisztotelész osztozott elődeinek azon a véleményén, hogy az abszolút nemlétezőből nem jöhet létre létező, azonban a lét keretein belül fokozatokat tartott lehetségesnek, mint például a „lehetőség szerint létező” (to dünamei on) fokozata ami egy átmenet a lét és a nemlét között. Például egy márványtömb, amelyből a szobrász egy emberalakot farag meg, úgy tekinthető, hogy bizonyos vonatkoztatásban már benne van a kifaragni vágyott alak, melyet majd a szobrász fog aktualizálni, azaz kifaragni. A szobor bár valóságosan nem létezik, mégis létezik a lehetősége, melynek alapján, a művész munkájának köszönhetően a szobor alakja lehetségessé válik. Az anyag hordozza magában azt a valamit amely létrejön belőle. S mivel ez a valami mindig egy bizonyos meghatározott egyedi valóság, szubsztancia, ezért mondhatjuk, hogy a valóságnak két szubsztanciája van: 1.) a lehetőség szerint való (dünamei on) és 2.) a valóságos (energeia on), a tapasztalatban felismert létezést.