„Nyárády Mihály” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
 
 
== '''
Nyárádi Mihály néprajzkutató portréja'''
SOLTÉSZNÉ PADÁR ILONA: ==
 
 
 
 
Nyárády Mihály a magyar néprajztudománynak éppúgy egy különös sorsú és nagy tehetségű tudósa, mint ahogy szülőföldjének értékes egyénisége volt. Már az életrajza is mesébe illő, amolyan 20. századi jóságos varázsló, aki a népi műveltség kincseiből az igazi gyöngyszemeket ki tudta válogatni, a történelem hullámverése közepette. Származása szerint is rendhagyó volt. Kisnemes, mint annyian a rétközi falvak ősi lakosai közül, de mindössze 36 holdnyi apai vagyonnal. Ezzel másutt talán egy jobb módú parasztgazdának számított volna, de ezen a tájon még a múlt század végén is olyan kevés volt a szántóföld, hogy — Nyárády Mihály megállapítását idézzem — a falvaknak csupán harmadát tudták művelni. A többit a víz uralta, így annak kincsét: a halat, nádat és egyéb haszonvételeket gyűjtögettek össze a rétköziek. Így hát a 36 holddal is nemes ember volt Nyárády Bertalan, még ha öt gyermek várta is az örökséget, de magukat módosabbaknak tudták! Igaz, a sors különös fordulata révén ez a birtok megsokszorozódott, de ez már egy másik történet.
 
Nyárády Mihály 1889. október l-jén született Ramocsaházán. Innen azonban még gyermekként átköltözött Kékre, mivel szülei hamar elhaltak, és a gyermekek nevelését az anyai nagyszülők vállalták. Az egyik gyermektelen anyai nagybátyjuk pedig rájuk hagyta a vagyonát. így lett Nyárády Mihály felnőtt korára 176 holdas „kéki földesúr", akiről még Móricz Zsigmond is megemlékezett egy novellájában; igaz, nem elsősorban vagyonossága, hanem színes egyénisége, gazdag tudása miatt.
A gyermekeket nagyanyjuk taníttatni akarja. A legokosabbnak mutatkozó Mihályt így előbb a beregszászi gimnáziumba járatják, ahonnan ő az érettségi után a jogra jelentkezett. Erről önéletrajzában úgy nyilatkozott, hogy nagyszülei jó szándékúak voltak ugyan, de a pályaválasztásához útmutatást nemigen tudtak adni, hát ezért iratkozott be a jogi egyetemre. Debrecenben és Kolozsvárott tanult, de levizsgázni csak jóval később tudott, doktorátusát 1928-ban a fővárosban kapta meg. Az történt, hogy tanulmányait félbe kellett szakítania, mert a megözvegyült nagyanyja hazaparancsolta őt gazdálkodni.
Hogy milyen eredményes gazda volt? Erről mindjárt lehetnek elképzeléseink, ha arra gondolunk, hogy az immár 215 kh földjét kísérleti telepnek tekintette. A szakirodalmat ismerve, a Nyírségben és Rétközben végbemenő természetföldrajzi és gazdasági változásokat figyelembe véve ő is csatlakozott azokhoz, akiknek meggyőződése szerint területünkön is új termelési kultúrát kell kidolgozni. Elsősorban a burgonyatermesztésre, majd a kalászosokra, gyümölcsösökre terelődött a figyelem. Am a kísérletezés korában az új kezdeményezések vajmi kevés haszonnal jártak. Egyébként a kéki földesurat más is érdekelte! Rendkívüli módon vonzódott az itt élő parasztsághoz, igyekezett gazdálkodási szokásaikat feltárni és életmódjukat megismerni. Ez annál figyelemre méltóbb, mert ő más indíttatást kapott, őt más pályára nevelték, mégsem tartott kapcsolatot a vele egy társadalmi rangban lévő vagy közel álló megyebeli urakkal. így eshetett meg, hogy baráti körét inkább a megyei értelmiségből verbuválta, elsősorban a Kiss Lajos múzeumigazgató köré csoportosulókhoz vonzódott. Nem volt Kiss Lajosnak tanítványa, hiszen szinte egyből teljesen kész néprajzosként jelent meg a nyilvánosság előtt, munkájukat is békésen egymás mellé rendelték, sőt Nyárády volt talán Kiss Lajos egyes számú segítője a Régi Rétköz anyagának összegyűjtésében.
 
Hogy Nyárády Mihályt is a néprajztudomány művelői közé sorolhatjuk, azt elsősorban Györffy Istvánnak köszönhetjük. Egy ízben Györffy István, a már neves professzor meglátogatta a Jósa András Múzeumot, s az általa igen tisztelt Kiss Lajost. Egy kis kirándulást tettek és felkeresték Kéken Nyárády Mihályt. Ezt az életrajzában is megemlítette, mivel végső soron ez a kérdés adott kezébe tollat. 1922-t írtak ekkor. Nyárády Mihály még ebben az évben elkészíti, és 1924-ben kezébe veheti első tudományos publikációját. Elsősorban a tárgyi néprajz, az anyagi kultúra vonzotta, de más tudományágakban is (hallatlan nagy tájékozottsága volt, amit részben olvasottsága, részben kutatási, gyűjtési módszere és nem utolsósorban a levéltári forrásokban való elmélyedése magyaráz.
Ám még mindig elsősorban gazdálkodó, továbbá három gyermek édesapja. Ráadásul különc földesúr. Különcségét az a nagy világrengető esemény tette természetessé, ami megváltoztatta az egész nép életét, vagyis a második világháború és az azt követő alakulás.
Először 1948-ban figyelt fel rá a szakma élvonala. Akkor bírálták el az 1848-as emlékek országos gyűjtésének eredményeit. Nyárády Mihály, mint a szabolcs-szatmári gyűjtés vezetője és fáradhatatlan munkása kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ezért miniszteri dicséretben részesült. Az elismerés, ha nem is túl gyakorta, de mindig adott számára erőt, hiszen akkorra néhány dolgozata a tudományegyetemek néprajzi tanszékén már kötelező olvasmány volt.
Ismerte és kapcsolatot tartott vele Ortutay Gyula, aki első mesegyűjtéseit éppen Szabolcsban készítette.1 Tálasi István nagyra értékelte Nyárády Mihály néprajzi munkásságát, ö volt az, aki első ízben e szabolcsi néprajzkutató tanulmányait a leendő néprajzosok figyelmébe ajánlotta. Itthon, a Jósa András Múzeumban pedig Kiss Lajos után Balogh István és Erdész Sándor voltak munkatársai.
 
[[Milyen ember volt Nyárády Mihály?]]
Azok, akik ismerték személyesen, már mindannyian „Miska bácsi"-nak szólították. A múzeum régi dolgozói pedig „igazgató úr"-nak, pedig soha nem volt az. A részfoglalkozású „múzeumvezető" tiszte után csak 1957-ben kapott igazi „muzeológus" kinevezést és az azzal járó 100 százalékos fizetést, pedig korábban, éppen a legnehezebb időszakban egyedül ő állt helyt. Vitathatatlanul neki köszönhető, hogy egyáltalán fennmaradt, majd gyarapodott is a múzeum anyaga.
Nyárády Mihály alacsony, kistermetű ember volt, mégis, ennek ellenére, egy-egy összejövetelen, baráti találkozón azonnal központba került. Pedig hát szerény, csendes ember volt, ám égő, nagy barna szemei annyi érdeklődést és melegséget sugároztak, hogy szinte vonzotta az embereket. Beszéde közvetlen, barátságos. Szavai, bármilyen téma került felszínre, rengeteg hasznos néprajzi információt hordoztak, még idős korában is.
Nyárády Mihály meglehetősen nagyszámú dolgozatai közül csupán néhányra hívnám fel a figyelmet, amelyekből talán kitűnik, hogy milyen sokoldalú kutató volt.
 
 
1 Ortutay Gyula: Nyíri és rétközi parasztmesék. Gyoma, 1935.; Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (ŰMNGy I.). Bp. 1940.
2 Nyárády Mihály 90 éves. (Szerk: Németh Péter.) Szabolcs-Szatmári Múzeumi Füzetek. Nyíregyháza, 1979.
Mindmáig hézagpótlónak, alapműnek számít az, amit a Nyírség nemesházairól írt.3 Tudnunk kell, hogy a nagy építészeti áramlatok legfeljebb a templomépítészetben, később egy-egy kastélynál figyelhetők meg, de a nagyszámú nemesség zöme nem tudott ilyen nemesebb anyagokból házakat építeni. Nyárády Mihály viszont meg tudta állapítani, hogy melyek az ősi háztípus elemei, miben gazdagodott a nemesek lakóhelye, mi a különbség a kúriák és a derékházak, illetve a kastélyok között. Ezzel szinte be is fejezte a kisnemesekhez való kötődést. Valójában, minden egyszerűsége ellenére, soha nem tagadhatta nemesi mivoltát, de ez inkább lelke és tudása nemességéből táplálkozott.
Már az első dolgozatai közül híressé vált az, amelyik az őszi rozs vetéséről szólt.4 Aztán szinte valamennyi nem őshonos, de közkedveltté váló kultúráról írt. Mint megtudhatjuk, a rakamazi krumpli elterjedése e községnek — amelyik a 18. századi sváb betelepítésekkel újjáalakult és az ún. kamarai tulajdonba került — a felemelkedéséhez nagyban hozzájárult, már csak azért is, mert akkoriban jó vetőgumóhoz sokkal nehezebb volt hozzájutni.5
Azonban ennek a szelíd, szorgalmas néprajzosnak van egy sajátos kutatói magatartása is. Ugyanis erkölcsisége csak az igaz, hiteles kutatót ismeri el; lázadozik az ellen, aki olyan hibát követ el, ami felületességből, kellő elmélyedés hiányából, netán politikai célzatból származik. Ez magyarázza azt, hogy ilyenkor írása indulatpssá vált. A tévedőt ízekre szedte, hibáit keményen fejére olvasta, és ő, a „mezei jogász", ahogy olykor a maga érdemeit csökkenteni akarta, a szakirodalom ismeretének, a források biztos kezelésének fegyverzetében oktatta ki a hivatását rosszul gyakorlókat. Ilyen indíttatású a szatmárcsekei fejfákról szóló dolgozata, vagy a nyíregyházi ólaskertekről szóló kiigazítása, melyeket névre adresszált.8 Akadt, akinek szóban tolmácsolta véleményét, de bármilyen hevesen bírálta a kollégákat, megsértődni senki nem mert, nem is tudott, mert Nyárády Mihály a szakmában, a tényekben soha nem tévedett.
 
Ha a helyét akarnám kijelölni a néprajztudományban, nehéz helyzetben lennék. Mégis meg kell próbálni ezt, mert a nehézséget nem ő adja, hanem e tudománynak napjainkban megfigyelhető változásai. Nyárády Mihály ugyanis ahhoz az első tudós-társasághoz tartozott, akik — noha Magyarországon talán kissé késve is — az utolsó pillanatban kezdtek hozzá az ősi — néhol még a feudalizmus kezdetéig visszamutató — paraszti kultúra megmentéséhez.
Ez a sokágú tudomány sokféle munkát igényelt (tárgyi, szellemi néprajz), ma már nem ez a legfontosabb feladat. De a század legjobb magyar ethnográfusainak ezeket kellett összegyűjtenie. Ma már gondolkodhatunk azon, hogy milyen hagyományokat kell feldolgoznunk és ápolnunk, milyen változások történtek nemcsak a falvakban s a parasztságban, hanem a magyar nemzet egészének kultúrájában. Van-e
olyan ága a tudománynak, mely segítségünkre siet, avagy képes ennek a feladatnak megfelelni újból a néprajz?
Elmondhatjuk, hogy néprajzi értékeink megmentése terén Nyárády Mihály kitűnő eredményeket ért el; ő megyénk, Szabolcs-Szatmár egyik legjobb munkása, választott tudományának országos hírű és rangú tudósa, aki eredményeivel a legjobbak között tartható számon.
 
''1 Ortutay Gyula: Nyíri és rétközi parasztmesék. Gyoma, 1935.; Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (ŰMNGy I.). Bp. 1940.
2 Nyárády Mihály 90 éves. (Szerk: Németh Péter.) Szabolcs-Szatmári Múzeumi Füzetek. Nyíregyháza, 1979.
3 Nyárády Mihály: A Nyírség nemesházai. = Néprajzi Értesítő 1936. 46—58.
4 Nyárády Mihály: Az őszi rozs termelése Ramocsaházán. = Néprajzi Értesítő 1930. 84—99.
7 Nyárády Mihály: Az ajaki népviselet. = A Jósa András Múzeum Évkönyve IV—V. (1962) 141—194.
8 Nyárády Mihály: A szatmárcsekei református temető fejfái. = A Jósa András Múzeum Évkönyve III. (1960) 193—218.; Nyárády Mihály: Voltak-e ólaskertek Nyíregyházán? = Nyárády Mihály 90 éves i. m. 21—26.
''
Ha a helyét akarnám kijelölni a néprajztudományban, nehéz helyzetben lennék. Mégis meg kell próbálni ezt, mert a nehézséget nem ő adja, hanem e tudománynak napjainkban megfigyelhető változásai. Nyárády Mihály ugyanis ahhoz az első tudós-társasághoz tartozott, akik — noha Magyarországon talán kissé késve is — az utolsó pillanatban kezdtek hozzá az ősi — néhol még a feudalizmus kezdetéig visszamutató — paraszti kultúra megmentéséhez.
Ez a sokágú tudomány sokféle munkát igényelt (tárgyi, szellemi néprajz), ma már nem ez a legfontosabb feladat. De a század legjobb magyar ethnográfusainak ezeket kellett összegyűjtenie. Ma már gondolkodhatunk azon, hogy milyen hagyományokat kell feldolgoznunk és ápolnunk, milyen változások történtek nemcsak a falvakban s a parasztságban, hanem a magyar nemzet egészének kultúrájában. Van-e
olyan ága a tudománynak, mely segítségünkre siet, avagy képes ennek a feladatnak megfelelni újból a néprajz?
Elmondhatjuk, hogy néprajzi értékeink megmentése terén Nyárády Mihály kitűnő eredményeket ért el; ő megyénk, Szabolcs-Szatmár egyik legjobb munkása, választott tudományának országos hírű és rangú tudósa, aki eredményeivel a legjobbak között tartható számon.
 
 
forrás:http://nfo.arcanum.hu/muzeumi
2

szerkesztés